Klaus Iohannis államfő hatalmas tévedett, amikor azzal vádolta a magyarokat, hogy ellopják Erdélyt. Már miért lopnánk el Erdélyt, amely amúgy is a mienk. Legalább ugyanannyira a mienk, mint mondjuk a románoké.

Az államfő szavaiban van azért némi igazság is – csak az éppen fordítva érvényes: nem a magyarok csenik át Erdélyt Magyarországra (ahol ki tudja, hová is raknák, abban a csöppnyi országban), hanem a románok lopják el a romániai magyaroktól alattomosan Erdélyt.

Száz év alatt megtanulhattuk: a romániai magyarnak igen óvatosnak kell lennie, gondosan vigyáznia kell mindarra, amit már egyszer megszerzett, hiszen, ha nem figyel oda, ebben az országban mindent könnyen újra elveszíthet, akár jogi úton, visszaállamosítással, akár erőszakkal, mint például az úzvölgyi katonatemetőt, ahol a román provokáció, az, hogy román síremlékeket emelnek magyar halottak fölé csakis azért vált lehetségessé, mert nem voltunk kellőképpen éberek.

Most itt van például a moldovai Neamț megye, amely jelenleg Hargita megyében terjeszkedne. A megyehatárt jelző táblát lassan-lassan áttolja a székelyföldi megyébe, egyre közelebb helyezve Gyergyószentmiklóshoz, ezzel jó kis darabot lecsípve Hargita megyéből.

Ez a román stratégia természetesen nem új keletű, sikerrel alkalmazták a két világégést követő béketárgyalásokon is, amikor folyók, utak, vasúti pályák helyét hamisították meg az általuk szerkesztett térképeken, olyan ügyesen, hogy azzal nem kis területet szakítottak le Magyarországtól.

Ezúttal a Hargita megyei Békás-szorost igyekeznek ily módon megszerezni, amelyet a szomszédos moldovai Neamț megye 1998 óta a magáénak tekint, jóllehet ez a terület hagyományosan is Erdélyhez tartozott. Most viszont ki akarja sajátítani magának, Erdélytől Moldovához csatolva a területet. Erre egy huszonkét évvel ezelőtti határmegállapodási jegyzőkönyvet használ fel, ennek alapján tolta át önkényesen több kilométerrel a határjelző táblát Hargita megyébe, oly módon, hogy ezzel közigazgatásilag magáénak mondhatta a Békás-szorost is.

Sajnos, érthetetlen módon, talán figyelmetlenségből, ezt a jegyzőkönyvet Gyergyószentmiklós akkori polgármestere is aláírta, ennek alapján vált aztán vita tárgyává a festői szépségű turistaparadicsom. Újabb jele ez annak, hogy nagyon vigyázzunk arra, amit a miénknek mondhatunk, mert lám, a meggondolatlan gesztusból immár több mint tíz éve tartó per lett, amelynek kimenetele még mindig bizonytalan.

A pereskedés 2009 novembere óta folyik Hargita és Neamț megye között. 2010 tavaszán a gyergyószentmiklósi önkormányzat felkérése alapján Hargita megye tanácsa is belépett a közigazgatási pereljárásba. A prahovai törvényszék 2012-ben elutasította Gyergyószentmiklós keresetét, amit Gyergyószentmiklós és a Hargita Megyei Tanács nyomban megfellebbezett. A prahovai táblabíróság 2013-ban, a fellebbezéseket jóváhagyva, törölte a 2012-es döntést és elrendelte az ügy újratárgyalását.

Bár a szólásmondás szerint Isten malmai lassan őrölnek, a román igazságszolgáltatáshoz képest mégis fénysebességgel működnek. Hat évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a prahovai táblabíróság alapfokú döntésével 2019 nyarán végre semmisnek nyilvánítsa a határkijelölő jegyzőkönyvet, és megállapítsa: a Békás-szoros hétszáz hektáros területe, Gyilkostó településsel és magával a Gyilkos-tóval együtt jogos tulajdonosához, vagyis Hargita megyéhez tartozik.

Persze, még mindig nem örvendezhetünk, hiszen a per még korántsem ért véget. Az ítélet ellen négy román intézet is tiltakozott, azt megfellebbezte a megyei kataszteri hivatal, a Neamț megyei tanács, a Neamț megyei prefektúra, illetve az almásmezői polgármesteri hivatal. Ők az ellen tiltakoznak, hogy a táblabíróság döntését a 2000-ben hozott kormányrendeletre alapozta nem pedig a Ceaușescu-féle megyésítés (?) 1968-as törvényére. Egyben hivatkoznak arra is, hogy a Magyar Autonóm Tartomány idején a Békás-szoros Bacău tartományhoz tartozott, arról nagyvonalúan megfeledkezve, hogy a jelenlegi román álláspont szerint a Magyar Autonóm Tartomány Szálin mesterkedése alapján létrejött természetellenes konglomerátum volt…

Aztán olyan nevetséges érveik is vannak, miszerint a Békás-szorost románul Bicaz-cheinek nevezik, és nem a Gheorgheni-chei (Gyergyószentmiklósi-szoros) vagy a Harghita-chei (Hargitai szoros) nevet viseli, márpedig Bicaz névvel kezdődő földrajzi elnevezések Neamț megyében vannak.

A prahovai bíróságnak június 18-án kellett volna ítéletet mondania. Amint az Romániában immár megszokottá vált, ismét halasztottak, a Hargita megyei tanács alelnöke, Bíró Barna Botond tájékoztatása szerint az újabb döntés június 25-ére várható.

A jelenlegi felfokozott magyarellenes hangulatban, meg a román igazságszolgáltatást is ismerve, nem könnyű megmondani, hogyan döntenek majd a bírák: engednek-e a magyarellenes nyomásnak – vagy tartják magukat az igazsághoz…

A 700 hektáros terület visszaszerzése nem csak morális szempontból fontos. Az övezet egyben turistaparadicsom is, évenként több százezer turista keresi fel a Békás-szoros, a Gyilkos tavat, a szoros a 200-300 méter magas sziklafalaival Európa egyik természeti ritkasága, és a hegymászók paradicsoma, az 1154 méter magas Oltárkő a Békás-szoros legszembetűnőbb sziklatornya. Mindez pedig jelentős bevételt is jelent a helyi hatóságnak.

Persze, ezért tenni is kell valamit, ápolni, gondozni kell az övezetet. Márpedig, mindaddig amíg a Békás-szoros Neamț megyéhez tartozott, Európa egyik természeti ritkaságát valóságos ökológiai katasztrófa fenyegette, szinte elborította a szemét, a pillepalackok, ami elriasztotta a turistákat. A helyzet olyannyira súlyossá vált, hogy a környezetvédelmi gárdának is lépnie kellett, és 2018-ban 24 ezer lejes büntetést rótt ki a Neamț megyei illetékes hatóságokra, amelyek így aztán rászánták magukat a „nagytakarításra”. Ennek során több mint 120 tonna szemetet szedtek össze, de még így is maradt bőven. Erről a Hargita megyeiek tudnának beszélni, akik a 2019-es bírósági döntés után aztán végre kitisztították, rendbe rakták a környéket.

Azt is mondhatnánk, hogy igazi tulajdonos módjára viselkedtek…