Avagy hogyan tapossuk meg így a tanév végén az egyetemi autonómiát. Vagy: mit gendereznek ezek itt, mikor van baj elég; évtizedes lejtmenetben a házasságkötési kedv, csökken a gyermekvállalási index, s már több román állampolgár születik külföldön, meg az iskolákba is be akarták vezetni kötelező tantárgyként a szexuális nevelést, ami ugyebár köztudottan az ördög műve. Szóval minek majmoljuk a nyugatiakat ezzel a nemiség-izével. Ilyesmikre gondolhatott a törvénymódosítás két aktora, Pașcan és Lungu szenátor, mihelyt előterjesztette a tanügyi törvényre vonatkozó indítványát. Annak hetedik cikkelyét mindössze egyetlen alponttal: az eddig is tilos politikai ténykedés és vallási térítés mellé ezentúl a társadalmi nemiszerep-elvárások és nemi sztereotípiák tanulmányozása is törvényt szeg.

Iohannis nem hirdeti ki, a kolozsvári tudományegyetem hivatalosan tiltakozik, a bukaresti is, az egyetemi hallgatók és diákok országos szervezete szintén. Akár meg is nyugodhatnánk ennyi éberség láttán; ha ezt a próbálkozást csak egymagában tekintenénk, kisiklásnak, üzemzavarnak titulálva (amint a liberálisok honatyák csoportja és a négy honanya zavartan épp mással van elfoglalva, hogy tartózkodását aktívan leplezze). De kontextusában másmilyen súllyal nyom a latban a szerdai plénum voksa: a különleges nyugdíjak agyonadóztatása, a gyilkosok, nemi erőszaktevők és rablók feltételes szabadlábra helyezésének letiltása, egyazon populista szándékból fakad. Népnek feltehetően tetsző döntések, mert – tekintsünk a naptárra – minden fronton zajlik a pirospont-szedegető kampány. Az őszi összesítésre koncentrálva további jól spékelt indítványok és javaslatok, hangzatos körítésű kezdeményezések és petíciók öntik el az amúgy is kakofóniával küszködő közbeszédet. Sok esetben az ötletgazdák eleve tisztában vannak a harsány hangnemben előadott téma idejétmúlt, tarthatatlan és életszerűtlen jellegével. De legalább tünékeny médianyilvánosságot kapnak, ingyenkampányt, ha úgy tetszik.

A „gender-ügyre” visszatérve: hogy közben a sematizálás nem oldja meg a nők masszív alulreprezentálását, hátrányos munkapiaci, családbeli és politikai besorolását, ez már kevésbé vonzó terep. Mert itt a civil szférát bevonó, hosszadalmas kampányra kell berendezkedni, amelynek gyümölcsei a statisztikák enyhe javulásában, némi nemzetközi elismerésben, és esetleg a törvényhozók közvetett befolyásolásában konkretizálódnak.

A másik veszélye a Pașcan–Lungu akciónak, hogy precedensként utat nyit egyéb hasonszőrű ötleteknek. A szocializmus nyolcvanas éveiben a Zelvtársak rájöttek, hogy nincs szükség pszichológusokra, hiszen ha ilyen szakembereket képeznek, azzal egyben elismerik: gond lehet a társadalom némely tagjának lelki-érzelmi egyensúlyával. Márpedig a sokoldalúan fejlett új emberben nem ver fészket a kétely, a bizonytalanság, a polgári csökevénynek tekintett melankólia. Ki tudná ezek után garantálni, hogy a biológiaórákon csak tova érettségi előtt legyen szó genitáliákról, vagy hogy az egyetemi kurzusok könyvészetéből nem gyomlálják ki például a mélyszegénységre vonatkozó szakirodalmat. Miután a felsőoktatás a kezdeti „én választókörzetem–én egyetemem” szindrómából fokozatosan kigyógyulni látszik, és némiképp letisztult, íme egy frontális támadás az akadémiai önállóság ellen, immár fényes délelőtt. A pillanatnyi diadalra józanító csütörtök rímelt rá ezúttal. De a csőre töltött szerdák ott sorakoznak a félárnyékban. Készségesen és fegyelmezetten.