banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_PIz6eiCM_Koldok_300x250.gif

Farkas István: Szeplőtelenített búcsú

Csíksomlyó az erdélyi és a Kárpát-medencei magyarság kitüntetett helyszínei közé tartozik – a nyeregben tartott pünkösdszombati búcsú 1990 óta érdekes jelenség: erős nemzeti háttere van, amelyet elválaszthatatlanul átsző egy globális vallás, a katolicizmus – éppen ezért vagy az általánosan elfogadott, kedvelt kijelentéseket ismételjük a kegyhellyel kapcsolatosan vagy össznépi felzúdulással kell számolnunk. Pedig erről is beszélni kell.

Bár egy pápai bulla szerint Csíksomlyó már az 1400-as évek derekán búcsújáró hely volt, a mai ünnep leginkább az 1567-re datált ama nagy és dicső fegyvertényre való emlékezésben gyökerezik, mely szerint hitbuzgó apáinknak sikerült vallásuk szabadságát, az erőszakoskodó hittérítő fejedelmi hatalom ellen megvédelmezni – ilyen értelemben a hitben megerősödöttek győzelme példaképként áll a mindenkori elnyomásban, hatalmi játszmák között őrlődők számára. Az egyház teljes búcsújának, a kegyhelyhez való vallásos-mágikus viszonyulás mellett ezzel kell felvennie a „versenyt”. És bár a búcsúk mindig politizáltak, instrumentalizáltak voltak, az egyház igyekszik teológiailag szabályozni, megmagyarázni azt, ami a búcsújáróhelyeken „történik” – esetünkben a kegyszobor a szeplőtelen fogantatás teológiai dogmájának az ábrázolása.

Ezzel, ennek hangsúlyozásával vigyáz arra, hogy Csíksomolyó „terét és idejét” ne sajátítsa ki más, az ott tett rituális megnyilvánulások a kereszténység szellemiségén belül mozogjanak. A csíksomlyói pünkösdi búcsú antropológiai elemzése nem tisztem, ahogy annak megállapítása sem, hogy kik mennek „szívileg” és kik csak „színileg” a Hármashalom oltár vonzáskörzetébe. A hét örömhírként fogadott bejelentése, miszerint hungarikummá nyilvánították a csíksomlyói búcsút, az én olvasatomban felvet néhány kérdést. Nem azt mondom, hogy az csupán pótcselekvés, de azt igen, hogy egyáltalán nem veszélytelen. Egyrészt fennáll annak a veszélye, hogy a vallási eseményből „ideológiai kirakodóvásár” lesz, ahol egyre inkább nemzeti jellegű kérdésekre tevődik a hangsúly az univerzális vallási tanok, illetve hitgyakorlás helyett, azaz eluralkodik a nemzeti jelleg, felülírva a katolikus lelkületet. Ez egyébként már a rendszerváltás után elkezdődött. Ezt érezhetik a katolikus egyház vezetői, és leginkább helyi képviselői is. A gyulafehérvári érsek nem adott ki azonnal körlevelet, az egyházmegye hivatalos honlapjának számító romkat.ro portálnak Urbán Erik, az Erdélyi Ferencesek tartományfőnöke nyilatkozott, kiemelve, „Csíksomlyó szerepe továbbra is hitünk megőrzésére, erősítésére és továbbadására buzdít”. A kijelentés alapja az a valós veszedelem, hogy ma már a legtöbb ember számára a nemzethez való tartozásának tudata erősebb, mint Krisztus közösségéhez való tartozásának tudata. A csíksomlyói nyeregben a zászlólobogtatás lassan fontosabb, mint a zsolozsmázás.

A búcsúnak elméletileg nem lenne szüksége hungarikummá válni, mögötte lévő intézményként elegendő lenne a katolikus egyház egyedül, szakrális és adminisztratív vonatkozásban is. Az evidenciákat nem kell meghatározni, azaz fölösleges. Éppen ezért a csütörtöki döntés úgy is értelmezhető, hogy a magyar állam a hungarikumok „gazdájaként” újabb szimbolikus bástyát próbál emelni Székelyföldön, hogy saját magát erősebb referenciává tegye a térségben. Nem cél a vallásosság felülírása, csupán eszköz – a lényegen azonban ez nem változtat.

A „hungarikummá válás” után, a jelenlegi, felfokozott magyarellenes hangulatban, a román állam (az „ellenség”), amely elgáncsolta, hogy a világörökség része legyen a vallásos esemény, épp a magyar vonatkozása miatt (!), nem a szakrális dimenziót fogja látni benne, hanem a „magyarkodást”, és ez újabb ok lehet a feszkóra. Persze, értem én, hogy nem határozhat meg minden egyes döntést ez. De számoltunk ezzel? És azt tudjuk, hogy az egyháznak Csíksomlyó vallási és nemzeti dimenziója közül melyik fontosabb? A Vatikán magatartása világosan jelzi ezt: amikor a román politika csírájában fojtotta el a világörökség részévé nyilvánítást, nem emelkedett fel sem bíborosi, sem pápai fejfedő. Jele ez annak, hogy nem a nemzetiségi vonatkozás, hanem a vallási az első. Ami világörökségi státusz nélkül is működik, működhetne. És hungarikum nélkül is. Így viszont tovább erősödik az utóbbi évek trendje: a teológiai értelemben vett megtisztulást, amelyet a búcsús zarándoklat jelent, felváltotta a „szeretjük Erdélyt” felkiáltás, a valamikori templomban éjszakázás, csángók imádsága mára már népnemzetire koreografált, a fiatalok már egy jó kis show-t örökölnek. Azt hiszem, az elkövetkezendő időszak pedig nem hoz feloldozást.

banner_4BtporpC_300x250-HU.jpg

Kimaradt?