Az Erdély elrablásától rettegő Klaus Iohannis karmesteri beintésére megint csak fölcsendült a kilencvenes évek magyarellenes kórusa.

Van ebben némi időtévesztés is, hiszen államfőnk a 21. században idézte meg az előző évszázad, időközben letűnt magyargyűlölő politikusait, de már megszokhattuk – nem csupán az utóbbi harminc esztendőben, de Nagy-Románia száz éves története során –, hogy a magyargyűlölet ezen a tájon örökzöld slágernek számít.

A családnevét romános helyesírással író államfőnek szerencsétlen nyilatkozatával sikerült ismét csúcsra járatnia a magyarellenességet.

A Versenytanács vizsgálatot indított a Magyarország Erdélybe érkező támogatásait ügykezelő Pro Economia Alapítvány ellen, mivel a román külügyminiszter hirtelen rájött, hogy a bukaresti kormány ellenzi Magyarország erdélyi beruházásait. Az megmagyarázhatatlan, hogy a komoly gazdasági gondokkal küzdő, az anyagi csőd szélén álló Románia miért berzenkedik a térítésmentesen befolyó összegek ellen, de úgy tűnik, Romániában akkora a magyarellenesség, hogy ingyen sem kell a magyar pénz.

A kormányon lévő liberálisok megvonják az unitárius egyháztól az Állami Protokollalap Ügykezelőségéhez tartozó bukaresti ingatlan ingyenes használati jogát. Magyarán: kirakják a magyar egyházat az épületből, ahol eddig szertartásait tartotta. Hírek szerint az ingatlant egy bírósági ítélet visszaszolgáltatta az egykori tulajdonos leszármazottjának. Hiába, szegény embert még az ág is húzza!

A szociáldemokraták megtiltanák az autonómiát szorgalmazó jogszabályok benyújtását a törvényhozás elé. Ez nem csak antidemokratikus, de furcsa törvény is lenne, mivel normális államokban bármilyen jogszabály beterjeszthető a parlament elé. Esetleges elfogadásával egyszerűen megakadályoznák, hogy a közel másfélmilliós közösség demokratikus úton harcoljon jogaiért.

Lehet, hogy valaki éppen ennek az ellenkezőjét szeretné?

A magyarellenességéről elhíresült tévés műsorvezető, Radu Banciu 18 év börtönre ítélné Kelemen Hunort, mert szerinte a Katalónia függetlenségét kikiáltó spanyolországi politikusok is ennyit kaptak. Mit számít az, hogy Madrid szerint Katalóniában törvénytelen népszavazással döntöttek a terület függetlenségéről, míg Romániában az RMDSZ törvényes eszközökkel, parlamenti úton szerezne érvényt követelésének: Székelyföld autonómiájának – és nem függetlenségének. (Azt nehéz megmondani, hogy mi történnék Romániában, ha mégis elfogadnák a szociáldemokraták törvénytervezetét).

A magyarellenes képzelőerő pedig nem ismer felső határokat.

A Népi Mozgalom Pártjának egyik politikusa száműzni akar bárkit, aki felveti az autonómia gondolatát, és persze, megint csak előkerült az RMDSZ betiltásának szándéka, bár ennek elsősorban Románia látná kárát. Brüsszel aligha örvendene, ha a romániai magyar kisebbség törvényes úton létrejött, és legálisan bejegyzett érdekvédelmi szervezetét törvényen kívül helyeznék, ami egyrészt a totalitarizmus gyakorlatát emlékeztetne, másrészt pedig hogyan is hangzana Klaus Iohannis egyik kedvenc mondása, miszerint Romániában példamutató módon rendezték a kisebbségek kérdését?

A külföldi kancelláriák akár a „végső megoldásra” is gondolhatnának…

A magyarság képviseleti szervének betiltása óriási törvényhozási zűrzavarhoz vezetne: semmissé válna az RMDSZ által is megszavazott valamennyi törvény, mivel a testület harminc éven át törvénytelenül volt a román parlament tagja.

Akadna-e olyan romániai bíróság, amely vállalná a felelősséget a képtelen helyzetért?

Legutóbb a román törvényhozásban újabb magyarellenes törvényt szavaztak meg: nemzeti ünneppé nyilvánították a Nagy-Romániát szentesítő trianoni békeszerződés aláírásának napját.

Ezzel, a világon egyedüli országként, Románia évente kétszer ünnepli meg ugyanazt az eseményt, hiszen az „eredeti” nemzeti napon is Nagy-Romániára emlékeznek. Vajon mit nyerhet az ország ezzel a kettős ünneppel? Egy újabb szabadnapot? Nem fizetnénk túl drágán ezért, kockáztatva a két nép közötti ellenségeskedés, az etnikai feszültségek újabb felszítását, azt, hogy az ünnep során román részről elhangzó gyűlöletbeszédeket, szélsőséges megnyilvánulásokat hasonló akciókkal viszonozza majd a magyar kisebbség is?

Amely nem, nem, soha nem fogja megünnepelni a számára végzetes napot.

Egy vezető bukaresti napilap egyenesen azt állította, Trianon tulajdonképpen örömünnepet jelent a magyarok számára, hiszen ezen a napon született meg az új Magyarország.

Kíváncsi lennék, mennyire örvendenének a Magyarországhoz hasonlóan megcsonkított, kifosztott „új Románia” megszületésének a románok…

A cikkíró szerint az „egyszerű magyarok” soha nem tekintették traumának Trianont, csak Budapest körmönfont politikája, és a Budapestről populista módon a határon túli magyar közösségeknek küldött növekvő pénzek változtatták számukra „gyászossá” ezt a napot.

Úgy látszik, a román politikusok képtelenek megérteni vagy legalábbis elfogadni, hogy Trianon tragédiája száz év óta nyomasztja a magyarokat, és a határon túli magyar közösségek akkor is így éreztek, amikor a „proletár internacionalizmus” szellemében egyetlen fillért sem kaptak Magyarországtól.

Nem kellett ehhez „Budapest igyekezete”, megtette a magáét Bukarest évszázados magyarellenes politikája is, amely a magyarok erőszakos beolvasztására, a romániai magyar kisebbség anyaországtól, a magyar kultúrától való elszakítására, az anyanyelvhasználat megakadályozására irányult.

Hogyan ünnepelhetnék meg a romániai magyarok Trianont, amikor az országban meghamisítják történelmüket, a magyar történelmi hősök nevét, Mátyás királyban Matei Corvinult, Hunyadi Jánosban Iancu de la Hunedoarát, Kinizsi Pálban Pavel Chinezut kellene tisztelniük; amikor többször megtiltották a földrajzi elnevezések magyar használatát, Kolozsvárból Cluj-Napoca, Marosvásárhelyből Târgu-Mures, Magyargyantából Ginta Română, Magyaregregyből Românași lett, a román Huedin pedig soha nem tisztázta, hogy Bánffyhunyadról vagy Vajdahunyadról van-e szó.

Nem Budapest „mesterkedései” tették gyászossá számunkra Trianont, hanem Románia gondosan kiszámított akciói, amelyekkel eltávolította magától a magyar kisebbséget. Romániában van hivatalosan elismert nemzeti napja a romániai románknak, a romániai tatároknak – a romániai magyaroknak nincs!

Bukarestnek rá kellene jönnie, hogy kényszerrel, a magyar kisebbség érzelmeit sértő törvényekkel nem közelíthet a magyar közösséghez, ehhez olyan intézkedésekre lenne szüksége, hogy a magyarok valóban hazájuknak és ne csak szülőföldjüknek érezzék Romániát.

A történelem úgy hozta, hogy a románok és a magyarok ünnepei legtöbbször fájó sebeket tépnek fel, a históriára emlékezve a két közösség (akarva, akaratlanul) egymás ellen is ünnepel – amit a trianoni döntést román nemzeti nappá nyilvánító legutóbbi parlamenti döntés is jól bizonyít.