Ambrus Attila: A biztonság fundamentalistái

Harminc évvel és pát hónappal azután, hogy pár napig elfelejtettünk félni, amikor a szabadságot többre tartottuk, mint rabságban töltött életünket, ismét a vélt biztonság szükségének bűvöletébe kerültünk. Hajlandók vagyunk minden megaláztatást eltűrni, csakhogy a biztonság látszatát őrizhessük.

Elegendő hozzá ezer halott – akik közül nem tudni, hányat gyilkolt meg valójában a vírus, s hányan haltak meg amúgy is gyógyíthatatlan betegségben, igaz, pár nappal hamarabb a biológiai entitásnak nevezett kórokozó miatt –, s máris szó nélkül fogadjuk el, helyeseljük, sőt tapsikolunk a hatalmi önkénynek. Fontos, hogy túléljük! – ismételgetik sokan, s egyáltalán nem fontos számukra, hogy a Hatalom – követhetetlen és következetlen határozatai és határozatlanságai közepette – mit sem törődik a törvényes előírásokkal, az Alkotmánnyal, a szabadságjogokkal. Lelkesen bólogatnak sokan, amikor az államfő, a kormányfő, a miniszterek (a szó eredeti jelentése szerint a nép szolgái) megszorító intézkedéseiket okolandó egyre csak azt szajkózzák: a lakosság érdekében, a lakosság védelmében.

Nem zavarja a fülünket Klaus Iohannis sziszegő robothangja: „Maradjatok a házaitokban! Maradjatok a házaitokban!” Nem öntünk ólmot a fülünkbe Odüsszeuszként Lucovid Orban szírénénekére: „Vigyázat, büntetünk! Büntetünk! Büntetünk!”

Nem vesszük észre, hogy sem Iohannisnak, sem Orbannak nincs megoldása a válságra. A krízisre, amely Romániában ma már sokkal inkább gazdasági, mintsem egészségügyi válság. A néhány hónappal ezelőtt még a teljhatalom bűvöletében élő államfő és az ő kormánya egyre inkább szembesül azzal, hogy az esedékes helyhatósági és parlamenti választásokon nem szerezheti meg az abszolút többséget, ezért tudatosan vagy csak ösztönösen igyekszik kiépíteni diktatúráját. Így tettek a negyvenes évek végén a kommunisták is. Megfélemlítéssel boldogították a népet, ha akart az boldog lenni, ha nem. (Aki nem azt bebörtönözték, munkaszolgálatra vitték.) Megfélemlítéssel akarják megőrizni a lakosság egészségét ma a liberálisok, akár akarja ezt valaki ily módon, akár nem. (Aki nem, az számítson büntetésre, büntetésre, büntetésre!)

Az új – igaz, véznácska, de hatásos – ideológia a biztonságérzet. Már szerveződnek is fundamentalista hívei! Miért ne tarthatna a hatalom bezárva, vagy karanténban lakóhelyünkön, ha egyszer így győzhető le a járvány terjedése? Miért lenne aggályos, hogy a hatalom alkotmányellenes módszerekkel kormányoz, ha egyszerűen így lehet legyűrni az ellenséget, a koronavírust? Mi kifogásolható abban, ha az üzletek bejáratánál már nyolc osztállyal is alkalmazott biztonsági őrök senki által nem ellenőrzött kütyükkel mérik akár az orvosok, nővérek lázát és eldöntik, hogy vásárolhatnak-e vagy sem aznap? És akkor mi van, ha egy foggyulladás is lázas állapotot okozhat, miközben a koronavírus-fertőzés lehet lázmentes is? A biztonsági őr nevében is benne van a biztonság!    

Iulian Anghel írja a legszavahihetőbb román gazdasági portálon: „A betegségtől való félelmükben összezárva a tömegemberek megadták magukat. És delíriumukban ismétlik, amit a kormány a szájukba ad: büntetések, büntetések, büntetések! Rójanak ki büntetéseket!”

A félelem blokkolja a kritikus gondolkodást. A láthatatlan ellenségtől rettegve, abban reménykedve, hogy csak a hatalom menthet meg a fertőzéstől, a haláltól, el sem jut a tudatunkig, hogy élni mindig is életveszélyes volt és az is lesz. Ezen nem változtathat sem egy nacionalista-populista elnök, sem egy lautár kormányfő hablatyolása. Akkor sem, ha katonás parancsként hangzik el. Nem jut eszünkbe, így nem nyugtat meg az, hogy hatszor nagyobb a valószínűsége ma, hogy autóbalesetben halunk meg, minthogy koronavírus-fertőzésbe, s ez ellen a hatalom sem tett semmit. Noha tehetett volna: autópályák, gyorsforgalmi- és terelőutakat építhetett volna. És mégsem jutott eszébe vagy talán csak abszurditása miatt vetette el, hogy megtiltsa az ország egész területén az autózást. Noha az analógia kézenfekvő!

A kritikus gondolkodás feladása pedig egyenes úton vezet az egyéni szabadság elvesztéséhez.

A hatalom válságkezelése az emberi szabadságjogok visszaszorítására alapul. Megoldások helyett büntetésekre szorítkozik.

Pedig lehet ezt másként is!

Példa rá Svédország. Ahol a szabadságukkal felelősen élni tudó polgárokra alapozva igyekeznek elérni – na, nem az elérhetetlen teljes biztonságot – a legnagyobb biztonságot. Csakhogy a svéd kormány párbeszédet folytat állampolgáraival, a romániai hatalom háborút. A svéd kormányzat az emberek együttműködésére támaszkodik. A romániai hatalom a tömegemberre alapozza a jövőt. A tömegemberre, aki mindent elhisz, amit a nála hatalmasabb állít, akkor is ha az nem kompetens a témában. Ha az államelnök vezényli le a járványhelyzetet, miért ne diagnosztizálhat egy biztonsági őr?

Hogy ne essek magam is a hatalom bűnébe, végszóként álljon itt a pszichológus kórképe a romániai társadalomról. Mircea Miclea szerint: „erősödni fog a biztonság kultusza, amely új vallássá válik. Mert rögeszmésen biztonságban szeretnék magukat érezni, az emberek lemondanak a szabadságukról. Ez pedig súlyos, nagyon súlyos!”

Aggasztó, mert a hatalom önként sohasem adja vissza azt, amiről önként mondunk le. Aki tudja, őrizze a szabadságát. Azok harcolták ki harminc éve, akiket a hatalom néhány hete még teljesen el akart zárni a társadalomtól, a biztonságra hivatkozva.

Kimaradt?