Székely Ervin: Kellett nekünk rohamügyészség?!

Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök letartóztatása újra felhívta a figyelmet a kétségbeejtően elhibázott hazai korrupcióellenes stratégiára.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály megfújta a harsonákat, vezércikk illatú nyilatkozatában egymást érik a csúsztatások (például egy sor szerződésről beszél, miközben összesen kettő volt, majd megfordítja az események bemutatásának időrendi sorrendjét, azt sugallva, hogy a tanácselnök csak azt követően kérte az útjavító cég elleni vizsgálatot, hogy ellene is eljárás indult), az elfogultságról árulkodó minősítések, a kijelentések bizonyításának hiánya (például semmivel sem bizonyított, hogy a „Csíkért Egyesület” számára állítólagosan átutalt 50.000 lejt Borboly Csaba kapta volna meg, ahogyan ezt az ügyészség állítja). A dokumentumról utcahosszról látszik, hogy nem a lakosság tájékoztatását szolgálja, hanem mögöttes – vélhetően politikai – célokat követ.

Ilyen körülmények között egy állami intézmény nem lehet hiteles, és ez teljesen független attól, hogy Borboly Csaba elkövetett-e vagy sem valamilyen törvénytelenséget.

Az eredendő bűn azonban nem az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály Maros megyei területi szolgálatának a lelkét terheli. Bármilyen különös, a romániai korrupcióellenes stratégiát az hibázta el, aki a közelmúltban áldozata lett saját tévedésének (a selejt bosszúja!), ez pedig Adrian Năstase volt miniszterelnök, aki – Rodica Stănoiu volt igazságügy-miniszter asszony javaslatára – 2002-ben aláírta a 43-as számú sürgősségi kormányrendeletet (mi mást, nehogy belerondítson a parlament a minisztériumi szakemberek munkájába), amellyel létrehozták az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget, a mai intézmény jogelődjét.

A kormányfő hibája az volt, hogy a korrupció visszaszorítását nem a már meglévő nyomozati szervek munkájának javításától, hanem egy párhuzamos, külön erre a célra felingerelt szervezettől remélte. Márpedig jogtörténetből tudjuk, hogy a párhuzamos nyomozati struktúrák létrehozása a diktatúrák sajátja (lásd: Gestapo vagy NKVD). Ha nem is a diktatúra megteremtésének vagy konszolidációjának céljával hozták létre őket, a kisebb, rugalmasabb és közvetlen politikai irányítás alatt lévő testületek szinte kínálják magukat arra, hogy egy személy vagy egy szűk hatalmi csoportosulás „házi inkvizítoraiként” működjenek.

Egyébként magának az intézménynek a párhuzamos volta is gerjeszti ezt a magatartást. Az ilyen szervek vezetése mindenképp igazolni kívánja létjogosultságát, ezért akár kéretlenül is igyekszik a politikai patrónusok kedvébe járni. Az alkotmányossági szempontból fölöttébb aggályos intézmény jogállamiságtól idegen jellegén az igazságügyminisztérium Monica Macovei rossz emlékű érájában még rontott is azáltal, hogy perverz módon abszolút függetlenséget követelt a nyomozó szerveknek. Ez azt jelentette, hogy gyakorlatilag senkinek sem állt jogkörében felelősségre vonni a korrupcióellenes ügyészeket visszaélések elkövetése esetén. A kizárólagos ellenőrzés az intézmény vezetőjének a kinevezése, illetve leváltása lett, ezt a jogkört pedig az ország elnöke kapta meg – s ezzel a kör bezárult. Létrejött egy olyan, a meglévő nyomozati hatóságokkal párhuzamosan működő igazságügyi gépezet, amely gyakorlatilag egyetlen embernek tartozik felelősséggel.

Nehéz megérteni, hogy az Európai Bizottság, amely nagyon igényes akkor, amikor Románia schengeni csatlakozásáról van szó (s kínosan ügyel arra, nehogy véletlenül sürgősségi kormányrendelettel módosítsanak a népszavazás érvényességi küszöbén), nem tartja legalábbis visszásnak ezt az intézményi struktúrát, sőt ellenkezőleg időnként még meg is dicséri Romániát az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály vagy az Országos Feddhetetlenségi Ügyosztály létrehozásáért!

A kérdés csak az, hogy miért felel meg ez a rendszer a kormánynak is. Victor Ponta akár ideiglenes igazságügy-miniszterként kezdeményezhette volna, akár kormányfőként kezdeményezhetné – stílszerűen – egy sürgősségi kormányrendelet megszövegezését, amelyik helyre tenné a dolgokat az igazságügyben.

Megítélésem szerint a nagyon alapos nemzetközi jogi ismeretekkel rendelkező Adrian Năstase szívesen segítene neki. 

Kimaradt?