Vagy Iohannis, ha az úzus és az ízlés így diktálja. Bár ez utóbbival azért óvatosabban kellene bánni: mármint az ízlésdiktatúrával. A politikához gyomor kell, ez nem balettiskola, saját logikája szerint működik – hajtogatják kávéházi bölcsek, és jóval rafináltabban erre intenek a politológusok. Meg ízlés dolga – tenném hozzá, amennyiben hiszem (vagy már csak remélem), hogy a közért való ténykedésnek morális-esztétikai vetületei is lennének.

A tényekkel elég nehéz hadakozni, de az államfői talapzatról akár ez is belefér a tágan és önkényesen értelmezett munkaköri leírásba. Mert mit is mond Románia elnöke 2 perc 14 másodperc alatt:

1. Hogy a Szociáldemokrata Pártban vannak magyarul értő, tudó, sőt érző politikusok, mihelyt magyarul üdvözli a legnagyobb ellenzéki formációt (ennek indokoltsága igen csekély, a legbőszebb becslések szerint is a párt erdélyi származású korifeusai közül néhányan érthetnek-beszélhetnek magyarul).

2. „Hihetetlen, kedves románok, mi történik Románia parlamentjében” – elnök úr, hihető, sőt már több ízben is megtörtént, hogy a házszabálynak megfelelően, ha 45 napig a plénum nem szavaz egy szakbizottságok által tárgyalt és a továbbküldött jogszabályról vagy módosítási javaslatról, azt úgy tekintik, hogy a testület hallgatólagosan elfogadta. Mi több, ehhez fogható történetre a szenátus irataiban is bőven találni példát.

3. A PSD segített az RMDSZ-nek, hogy Székelyföldet bőven szabott autonómiához juttassa. Persze hogy cinkosak a szocdemek, legalább olyannyira, mint a többi parlamenti párt, amelyik nem lépett, nem nyújtott be módosító indítványt, nem foglalt állást, egyszóval nem élt a parlamenti harc eszközeivel, hogy egy ilyen országszaggató helyzetet megakadályozzon.

4. Hihetetlen, milyen egyezségek születnek Románia parlamentjében – talán tud valamit Iohannis arról, hogy a színfalak mögé szerelt mikrofonok rögzítettek egy két korty kávé között lezajlott markáns párbeszédet, holmi államellenes paktumot a törvényhozás büféjében.

5. „A nagy PSD azért harcol a parlamenti titkos irodákban, hogy Erdélyt a magyaroknak adja” – állítja szó szerint az államfő. Eszerint mégsem a folyosón csak úgy futtában köttetett meg az egyezség, hanem erre a célra szolgáló titkos irodákban folyt az ármánykodás. (Hogy Székelyföld továbbra sem kongruens Erdéllyel, azt egy valahai szászföldi fizikatanárnak bonyolult elmagyarázni, de talán nem érdektelen.) Ha így van, akkor a SRI-nek tudnia kéne erről, ha meg nem tud, Iohannisnak kötelessége szólni nekik.

6. „Jó napot, Ciolacu!” – hangzik a második magyar nyelvű mondat: második mandátuma alatt az államfő immár harmadszorra szólal meg nyilvánosan a legnagyobb nemzeti kisebbség nyelvén (húsvétkor tört meg a jég), tanácsosai viszont olyan gyorsan reagáltak = írták meg a szöveget, hogy idejük sem maradt legalább egy kívánokot, vagy egy urat odabiggyeszteni. A remélt ironikus hangvételből semmit sem vett volna el, ha protokollárisabbra fazonírozzák ezt a harcias hangnemben kipréselt köszöntést.

7. „Vajon mit ígért a budapesti vezér, Viktor Orbán e megegyezésért cserébe?” – fogja retorikusra a figurát a hazafiúi pózba merevedett elnök. Nos, ha nem tudja Iohannis úr, akkor ma estétől legkésőbb holnap reggelre a SIE vezetőjét, sőt egész vezetőségét le kéne mondatni, mert ha ezt a mondatot továbbra is kérdés, kétely, bizonytalanság övezi, akkor valóban bazinagy szakmai hiányossággal szembesülünk, s a mulasztás megengedhetetlen.

8. A mérgező ellenfélről, a PSD-mételyről már hallottunk, de íme, most más megvilágításban kerül elő az arzenálból, a jó és kedves románok most már láthatják, miért akart az államfő tűzön-vízen, s szinte járványon át előrehozott választásokat kicsikarni.

9. És: finis coronat opus, egy ilyen törvény nem lészen, míg ő, Iohannis, elnök. Végre egy konkrét tétel. De fel lehet lélegezni: Klaus Iohannis második mandátumából máris eltelt négy hónap.

És amit az államfő elfelejtett hozzátenni, de közvetlenül a nyilatkozata után megtörtént: mivel a képviselőház nem volt döntő ház, a szenátusra hárult a törvénytervezet sorsának eldöntése. A sebtében összehívott plénumban 126–9 arányban leszavazták az autonómiajavaslatot. Hogy biztosak legyenek. Hogy ne fordulhasson elő, ami a képviselőknél, ahol egyszerűen elbambultak, és hát igen, a vírussal viaskodtak, kinek lett volna ideje most holmi székelyföldes témában éberkedni. S hogy Klaus Iohannis elkövesse újabb, de talán legharsányabb kirohanását, melyet egyetlen jelzővel lehet illetni, persze a tisztségnek járó kellő tisztelettel: action gratuit a négyzeten.

Maradok a halványuló reménnyel, hogy az államfő felocsúdik, és akkor a címbéli köszöntéssel üdvözölhetem.