Az életben egyetlen dolog biztos: a halál. Az állítólag Germanus Gyula orientalista felesége, G. Hajnóczy Rózsa nevéhez fűződő mondásban megfogalmazott tény egy általánosabb igazságból következik, abból, hogy az életben az egyetlen bizonyosság a folyamatos változás. Ez a szakadatlan transzformáció részleteiben és azok bekövetkeztének mikorját tekintve megjósolhatatlan, s ezáltal kontrollálhatatlan, ami a bizonytalanságot teszi az élet alapvető jellemzőjévé. Ezzel csak egy gond van, de nagy: az emberi lélek számára a bizonytalanság fenyegető, nehezen feldolgozható és kezelhető állapot, a szorongás egyik forrása.

Abban a korban, amikor a vallás még életérzés volt, nem pedig jobbára egy póz, mint napjainkban, egy felső hatalom gondoskodásába vetett meggyőződés hatékony lelki védelmet jelenthetett a bizonytalanság egzisztenciális réme ellen. A világ varázstalanításával, szekularizációjával azonban ez a védővonal elesett, az ember leszámolt azzal az ábránddal, hogy egy mindenható szellemi lény oltalma alatt állna, tudat alatt elfogadta, hogy az univerzum érzéketlen és süket a vágyai iránt. Az elmúlt egy-másfélszáz évben azonban új védőművet építettünk, a biztonság illúzióját.

Hatékony lelki védelmi mechanizmus természetesen nem lóghat a levegőben, nem épülhet a semmire, kézzel fogható, masszív pillérekre van szüksége. A nyugati kultúrkörben az elmúlt generációk megteremtették ezeket: a folyamatos növekedés lehetőségének idióta mítoszán alapuló gazdaságot, a minden probléma orvoslására alkalmas, mindentudónak és mindenhatónak álmodott tudományt, a megingathatatlannak tűnő, komplex szociális ellátó rendszereket. Mindezek áldást jelentettek az emberiség jelentős része számára, korábban sosem látott életminőséget teremtettek.

Az más kérdés, hogy főleg az elsőnek hatalmas ára van, amit az utánunk jövő generációk fognak megfizetni. Egyetlen dolgot nem sikerült megteremteni, a biztonságot. Azon egyszerű okból kifolyólag bukott el a merész vállalkozás, hogy a lehetetlent tűzte ki célul, ugyanis semmiféle ténykedés, világunk bármily fokú átalakítása sem írhatja felül, nem iktathaja ki az élet önmagában rejlő jellemzőjét, a mindenható bizonytalanságot. Olvastam Barabási Albert László Villanások. A jövő kiszámítható című könyvét. Profi módon megírt, érdekfeszítő olvasmány, amiben egyetlen komolyan vehető, az alcímben található kijelentést alátámasztó érvet nem találtam.

A történelem folyamatosan bebizonyítja, hogy a biztonságba vetett meggyőződésünk színtiszta illúzió, önámítás. A háborúk és a gazdasági válságok úgy söprik el vélt biztonságunk délibábját, mint orkán a játékkockavárat. Évtizedeken át tudni véljük biztonságba ágyazott személyes jövőnket, hogy aztán napok, órák, esetleg pillanatok alatt átírja azt az élet egy tőzsdei krach, egy pisztolygolyó vagy egy vírus formájában.

A koronavírus járvány egy övön aluli ütést vitt be biztonságról szőtt ábrándjainknak. A 2008/2009-es gazdasági világválság kismiska volt ahhoz a támadáshoz képest, amit a COVID-19 intézett oly kedves illúziónk ellen, akkor ugyanis csak évtizedes megtakarítások úsztak el, vagyonok olvadtak el, egzisztenciák rendültek meg. Most ellenben egy láthatatlan ellenség nem csupán a jólétünket, hanem a fizikai létünket is fenyegeti.

Különösképp riasztó, hogy kiderült, nincs akihez oltalomért, biztos tanácsért lehetne folyamodani: senki sem biztos semmiben, az akadémikusok, a Nobel-díjas tudósok és a nagy hírű kutatóintézetek munkatársai sem tudják a tutit. A biztonságérzet átadta helyét a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság kellemetlen élményének. A fenyegetés láthatatlan, kézzel foghatatlan, nem csak száz-százalékos biztonsággal védekezni lehetetlen, de elmenekülni sincs hova, lázadni a helyzet ellen pedig értelmetlen. Megalázó állapot, de méltósággal viselhető.

A megteszem a tőlem telhetőt, a többit pedig a véletlenre, a jóistenre, a sorsa, a karmára stb. bízom, talán a leginkább egészséges hozzáállás, egyúttal pedig annak hallgatólagos elismerése, hogy nincs bizonyosság, nincs biztonság. Lényegében nincs ebben a szituációban semmi újdonság, elvégre biztonság soha nem is volt, legfeljebb a mi fejünkben. Persze én is odaadnám a megtakarított pénzem negyedét, lehet a felét is, ha ezen az áron biztonságban tudhatnám magam életem hátralevő részére.