Ambrus Attila: Vírusfilozófia

Noha itt-ott megszólalnak disszonáns hangok is, amelyek azt firtatják, hogy a karanténnal, a gazdasági élet leállításával nem vesztünk-e többet a réven, mint amennyit nyerünk a vámon, ma még szinte általánosan elfogadott, hogy a koronavírus elleni helyes stratégiának az emberi életek bármi áron való megvédése számít.

A koronavírus-járvány erkölcsi vonatkozásairól a Bloomberg hasábjain John Authers írt, ezt szemlézte a metazin is.

„A járvány mindannyiunkat az emberi létezés legmélyebb kérdéseivel szembesít. Olyan kérdésekkel, amelyekre a legnagyobb filozófusok rendkívül különböző válaszokat adtak” – összegez John Authers.

Elsősorban azt járja körül, hogy korunk gondolkodói miként vélekednek arról, hogy milyen áron és mennyire érdemes drasztikus korlátozásokkal szembeszállni a pusztító betegséggel. Szép idealista gondolat ugyan, hogy az emberi élet értéke nem fejezhető ki pénzben – véli Authers csak hát hozzáfűzi –: az is nyilvánvaló, hogy még a járványgörbe ellaposításáért is nagyon súlyos árat kell fizetni. És nemcsak pénzbeli árat, mert meglehet, hogy emberéletekkel is fizetnünk kell, hiszen mások (szív- és érrendszeri betegségben, cukorbajban, rákban szenvedők) is áldozatául eshetnek a fertőzés elleni védekezésnek.

A fősodor-gondolat ellen tiltakozók szerint a gazdasági veszteség és a halálozási számok összemérhetők, és van az az ár, amit már nem érdemes megadni, a gazdasági összeomlást nem érdemes kockáztatni az emberi élet védelméért. Ők a nyájimmunitás szószólói, a britek, a svédek, az amerikaiak. Akiknek a hírek szerint egyre nehezebb fenntartaniuk választásukat, s legalábbis látszólag – amíg a járvány utáni éveket át nem éljük – rossz lóra tettek.

A közösségelvűek azt állítják, hogy nincs semmiféle univerzális recept a kór leküzdésére. A különböző társadalmak saját erkölcsi normáik és szokásaik szerint választanak, hogy milyen erkölcsi stratégiára helyezik a jövőt. Ők azok, akik úgy tartják, hogy a kollektív érdekek előbbre valók az egyéni érdekeknél. Már-már fasiszta kijelentésnek számít egy amerikai republikánus szenátor véleménye, miszerint az amerikai életformával ellentétesnek nevezte, hogy az idősek életét a fiatalok érdekeinek elébe helyezve, bármi áron megóvjuk.

A manapság legnépszerűbb megközelítés a rawlsiánus elv. John Rawls (képünkön) szerint a társadalmi igazságosság azt követeli, hogy az államnak mindent meg kell tennie a leginkább veszélyeztetettek életének megóvása érdekében, függetlenül a gazdasági következményektől. Rawls jóléti liberalizmusa egybecseng a bibliai tanítással is, Authers szerint talán ezért is olyan népszerű.

A kérdés csak az, hogy ez az elv meddig alkalmazható. Egyre súlyosabb gazdasági következményei lesznek a szigorú korlátozásoknak, és a világjárvány elcsendesedése után az államnak – amelynek hatalmas felhatalmazást adott át a társadalom, ezért ehhez mérhető az elvárása is – a végsőkig kellene alkalmaznia a jóléti liberalizmust: azaz mindenekelőtt azokon kellene segítenie, akik a leginkább rászorulnak.

A Bukarest felől érkező hírek, kiszivárogtatások és mendemondák sajnos nem arra utalnak, hogy nálunk ez fog történni. A járvány gazdasági árát a kicsik fogják minden bizonnyal megfizetni. És ez már közösségelvűségi filozófia: minálunk ez mindig így volt. Hagyomány.

Kimaradt?