Azt mondja szomszédom, egy nagyszerű ács – aki mesterségének természeténél fogva ismeri a mértéket –, hogy neki a hazai igazságszolgáltatásról Iustitia bekötött szeme jut eszébe. Kíváncsian várom az indoklását, mert noha olvasott ember, tudom, nem azért hozta szóba az igazságszolgáltatás római istennőjét, hogy fitogtassa tudományát. Bizonyára nem azt fogja mondani – gondoltam –, hogy ama homályos eredetű bekötött szem a toleranciát jelentette a bírói gyakorlatban, ám napjainkban inkább a pártatlansággal azonosítják. Vagyis azt illusztrálják, hogy Iustitia befolyástól mentesen hozza meg döntéseit, csak a cselekedeteket mérlegeli, nem pedig azt, hogy ki követte el azokat.

Jól gondoltam, ugyanis szomszédom szerint azért van bekötve mifelénk az istennő szeme, mert ő sem akarja látni, amit igazságszolgáltatás címén elművel.

Természetesen arról beszélgetünk, hogy a marosvásárhelyi Korrupcióellenes Ügyészség hétfőn őrizetbe vette, kedden a Marosvásárhelyi Táblabíróság szabadlábra helyezte a hivatali visszaéléssel gyanúsított Hargita megyei elnököt, Borboly Csabát.

Kérdi a szomszédom: és nekem erről mi jut eszembe?

Nekem Hofi Géza anyósa és Platón. A kedves mama paraszti filozófiája, miszerint náluk a faluban az a feslett erkölcsű nő, akire mondják. Mifelénk a korruptak nélküli korrupció közepette, az a tolvaj, akire a Korrupcióellenes Ügyészség ráfogja. Ehhez megdönthetetlen vagy akár terhelő bizonyítékra sincs szüksége. Csak médiacécóra, cirkuszra.

Ha a Korrupcióellenes Ügyészség célja valóban a korruptak leleplezése lenne, a társadalom védelme a nagykorrupciótól, akkor csendben gyűjtögetnék az adatokat, előterjesztenék a bíróságnak, s csak az elmarasztaló ítélet tényét közölnék a nyilvánossággal.

Ahogyan az a demokratikus államokban történik. Ahol abban az esetben, ha a gyanúsítottat nem találták bűnösnek, még a nevét sem közlik. Mert az ártatlanság vélelme felülírja az igazságszolgáltatás hatékonyságának igazolási vágyát és kényszerét.

De Kelet Európában az igazságszolgáltatás célja, úgy tűnik, valami más. Például a lejáratás, a megfélemlítés. Közszereplők besározása. Ez sok esetben nagyobb büntetés, mint egy-két év felfüggesztett vagy akár letöltendő börtön. Gondoljunk csak hirtelen a korrupcióval megvádolt kézdivásárhelyi polgármester esetére! Arra, hogy hogyan vált Rácz Károlyból Rács Karcsivá. S hiába nem talált rajta fogást a feljebbviteli bíróság, hiába mondta ki, hogy ártatlan, neki már annyi.

Igaz, hogy ez a sárdobálós módszer csak egyszer-kétszer működik. Hogy ez így van, ezt megtanulhatták volna a Korrupcióellenes Ügyészség tagjai gyermekkorukban egy román meséből, népi bölcsességből. A pásztorfiúnak csak kétszer hitték el a falusiak, hogy tolvaj dézsmálja a nyájat. S mivel kétszer átverte őket, amikor valóban megjelent a tolvaj, csak legyintettek segélykérésére.

Nem is érdemes azzal törődni, hogy etnikai alapja van-e a Borboly Csaba ellen indított eljárásnak. Még azzal sem, hogy van-e egyáltalán bármilyen alapja is. Egy olyan testület gyanúsítása, amely már sokszor kiáltott ok nélkül tolvajt, számomra irreleváns. S ezzel minden bizonnyal nemcsak én vagyok így, hanem a lakosság többsége. Az ország lakosságának az a 68 százaléka, amely a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint nem bízik a romániai igazságszolgáltatásban. S mielőtt valaki azzal érvelne, hogy 32 százalék viszont hisz Iustitia hazai papjainak, hadd fűzzem hozzá, hogy ezek aránya már 2003-ban is csak 22 százalék volt.

Minden bizonnyal nem jól van ez így! Mert a besározottak mellett tisztességeseknek látszanak a valóban sárosak is, s ha elfogadjuk, nap mint nap tapasztaljuk, hogy a korrupció társadalmunk fenyegető rákfenéje, úgy be kell látnunk, hogy korruptak is léteznek. Köztünk, magyarok között is…

Mit lehetne tenni? Iustitia szemén újra kellene kötni a szalagot. Előbb lássa meg, lássa be, hogy amit művelt eddig, az nem igazságszolgáltatás, hanem cirkusz, aztán vegye komolyan feladatát, s a bekötött szem jelképezze ismét a toleranciát és a pártatlanságot.

És itt ugrik be Platón. Az Államban írja le, hogy ki a jó bíró. Az, aki jólelkű. Aki ügyeskedő és csak a rosszra gyanakvó, aki már sok gazságra vetemedett, és magát mindenre képesnek és bölcsnek tartja, amikor a magafajtával találkozik, ugyancsak ügyesnek bizonyul és óvatosnak, hiszen saját magáról veszi a példát. Ám ha az ilyen egy tisztességes emberhez közelít, láthatóan elbizonytalanodik, majd helytelen időben hitetlenkedik, mert nem tudja, milyen az egészséges jellem, nélkülözi lelkében ennek példáját. A gonoszság nem ismeri föl az erényt, viszont az erényes jellem jó nevelésben részesülve fokozatosan rájön önmaga és a gonoszság mibenlétére. Szerintem csak az ilyen lehet bölcs, a gonosz soha!

Voltak korok, vannak vidékek, ahol jó bírók könyörtelenül szolgáltatják az igazságot. Ez nem olyan a kor, ez nem az a vidék. Itt erélyesnek láttatja ugyan magát az igazságszolgáltatás, de nem látszik túlságosan erényesnek.