Teljesen értelmetlen, tipikus látszatintézkedésnek tűnik a hétfő eset életbe lépő részleges kijárási tilalom, Raed Arafat kijelentése pedig, miszerint a polgárok az este 10-től reggel 6-ig terjedő időszakra vonatkozó korlátozó intézkedéseket tekintsék kötelezőnek a nap mind a 24 órájára, logikailag és jogilag egyaránt értelmezhetetlen. A tilalom lényegében egy már létező állapotot tesz kötelező jellegűvé, a lakosság éjszakai mozgása ugyanis már korábban, kényszerítő intézkedések nélkül is minimális volt, azon egyszerű oknál fogva, hogy az embereknek nincs hová menniük.

Valószínűleg a hatóságoknak sincsenek illúzióik arról, hogy aki mostanáig éjszakánként passzióból elhagyta a lakását, ezentúl nem fogja, csupán azért mert tilos. Raed Arafat megnyilatkozása ugyanakkor a maga logikátlanságában roppant sokatmondó, előrevetíti azt, aminek a kihirdetési csupán napok kérdése: a teljes kijárási tilalmat. Ez utóbbi indokolt is lenne, s az, hogy egyelőre az éjszakai órákra korlátozódnak a megszorító intézkedések, csupán taktika, a hatóságok ugyanis a járvány kezdete óta szemmel láthatón ódzkodnak a radikális lépésektől, valószínűleg azért, mert nem akarnak pánikhangulatot gerjeszteni.

Mindezek fényében, a szintén vasárnap este életbe lépő, lényegében kizárólag a külföldieket érintő részleges határzár is egy átmeneti, taktikai intézkedés kellene hogy legyen. Járványügyi téren Romániában jelenleg az első számú veszélyforrást messze nem a külföldiek jelentik, hanem a Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások, akiknek tömeges érkezése a fertőzés eszkalálódását okozhatja. Ennek minden bizonnyal a hatóságok is tudatában vannak, legalábbis erre utal Klaus Johannisnak a diaszpórához intézett felhívása, amelyben arra kérte a külföldön dolgozó román állampolgárokat, maradjanak ott, ahol jelenleg vannak. Európában eddig Szerbia az egyetlen ország, amely teljes, saját, külföldön tartózkodó állampolgárainak hazatérését is megtiltó  határzárlatot rendelt el. A drasztikus lépés etikailag mindenképp, s talán jogilag is megkérdőjelezhető, az ellenben kétségtelen, hogy roppant hatékony intézkedés a járvány elleni küzdelemben.

Románia esetében már csak azért is indokolt lenne a teljes határzár, mivel riasztóan magas a két legfertőzöttebb európai államban, Olaszországban és Spanyolországban élő román állampolgárok száma. Kérdéses azonban, rászánja-e magát az Orban-kabinet a drasztikus, de szükséges lépésre, s ha igen, mikor. A teljes határzár valószínűleg erős ellenérzéseket keltene a diaszpórában, amely az aktuális kormánypárt biztos szavazóbázisának számít. Válság idején kormányozni háládatlan feladat, márpedig a járványnak súlyos gazdasági következményei lesznek, a recesszió brutálisan véget fog vetni az utóbbi évek látványos életszínvonal emelkedésének.

Johannisnak és Orbannak kétsége sem lehet afelől, hogy a következő parlamenti választások alkalmával az ellenzék gátlástalanul kihasználja a lakosság kiábrándultságát, megpróbálja a jelenlegi kormánypárt nyakába varrni a részben elkerülhetetlen szociális problémákat. Ilyen helyzetben jól jönnének majd a határon túli szavazatok, a diaszpóra akár királycsináló is lehetne, egy teljes határzár azonban a liberálisok ellen hangolhatja a mostanáig jellemzően a jobbközép pártok biztos szavazóbázisának számító vendégmunkások jelentős részét. Másrészt a kormánynak számolnia kell az erősödő diaszpóra-ellenes közhangulattal, amit azok az esetek generáltak, amikor hazatérő vendégmunkások a járványmegelőző intézkedéseket próbálták meg kijátszani. Politikailag könnyen visszafelé sülhet el tehát, ha a hatóságok sokáig halogatják, esetleg el sem rendelik a teljes határzárat.    

Romániában az elmúlt száz évben jellemzően a taktikázás, a kivárás, a maximális hasznot leső lavírozás jegyében folyt a politika. A szerbek stílusa más, egyenes, konzekvens, ha kell, brutálisan célratörő, a konfrontációt mindenkivel és minden körülmények között felvállaló. Csak remélhetjük, hogy jelen esetben a hazai döntéshozók a szerb példát követik.