A koronavírus világszíntű terjedése arra utal, hogy a mai globalizált világban a járványok bizonyos értelemben kockázatosabbakká válhatnak, mint akár a középkorban. A világtól meglehetősen elszigetelt Kína egy eldugott tartományában kirobbant vírusos fertőzés, melyet az eddigi feltételezések szerint állatok vittek át az emberre, az orvostudomány mai fejlettségi szintjén és a körmönfontnál körmönfontabb fertőtlenítési technikák ellenére is szinte már megfékezhetetlenül terjed szét a világban.

Így aztán, bár a megbetegedések csupán egy százaléka halálos, és az áldozatok is inkább az idősebb korosztályok tagjai közül kerülnek ki, az aggodalmak indokoltak. És nem elsősorban a koronavírus miatt.

Maga a lehetőség, hogy egy járvány minden erőfeszítés ellenére is ennyire megfékezhetetlennek mutatkozhat, súlyos aggodalmakat támaszt. Egyrészt azért, mert a vírusok a mutációkra leginkább hajlamos élőlények, melyek a legváratlanabb pillanatokban szinte már a semmiből bukkanhatnak elő. Megjelenésükre tehát gyakorlatilag szinte már lehetetlen felkészülni.

És ha megjelennek, a Föld egyes területei közti távolságok eljelentéktelenedése, a világgazdaság egyre erőteljesebb nemzetközivé válása olyan szoros államok közti együttműködést és közvetlen személyi kapcsolatok rendszerét teszi szükségessé, melyek az egész földgolyót behálózzák. S mindezt még egy csodálatos vívmány, a mind kiterjedtebb turizmus, valamint a tudományos konferenciák, sport- és művészeti rendezvények globalizációja tovább fokozza. A vírusos fertőzések gyors terjedése szinte megfékezhetetlennek tűnik.

És a jelek sajnos arra utalnak, hogy a hatékony védőoltások kifejlesztése jóval hosszabb időbe telik, mint ahogyan azt a fejlődés-mítosz eufóriájában remélhettük. Ha a koronavírus-fertőzések nem egy, hanem 30-50-70 százaléka lenne halálos kimenetelű, ahogyan az a múltban számos kórokozó esetében előfordult már, egy járvány a világháborúk áldozatainak számát is megközelítheti.

A veszélyt fokozza, hogy az tíz- vagy százezer évek óta fagyott sarki talaj, az úgynevezett permafroszt is gyorsuló tempóban olvadozik. (A terminus az angol „szakadatlan fagy” szókapcsolat rövidítésére vezethető vissza.) A vírusok számára a fagyott talaj egy tökéletes mélyhűtővel egyenértékű. Ha ez a talaj egyszerre felenged, a fagyott állattetemek, sőt Szibériában vagy Alaszkában például a kővé fagyott talaj feltörhetetlensége miatt szinte már a földfelszín legfelső rétegébe temetett emberi holttestek is fölengedhetnek, és a légkörbe kerülhetnek olyan veszedelmes kórokozók, mint a bubópestis, a spanyolnátha, a lépfene és társai, melyek már jó ideje eltűntek az emberi populációkból, melyekkel szembeni természetes immunitásunk tehát minimális. S mivel ezeken a sarkköri területeken, melyeket korábban szinte már lehetetlenség volt megközelíteni is, hatalmas mennyiségű, a mérsékelt övi vagy trópusi zónákban erősen megfogyatkozott altalajkincsek találhatók, várható, hogy ezeket a területeket fokozatosan szakemberek és bányamunkások fogják elárasztani. Utóbbiak pedig folyamatos kapcsolatban állnak majd otthon hagyott családjaikkal, vállalataik cégközpontokban dolgozó tagjaival, egyszóval a „külvilággal”. A vírusos fertőzések terjedése tehát a legszigorúbb biztonsági intézkedések bevezetése esetén is nehezen lesz megfékezhető.

A helyzetet az is súlyosbíthatja, hogy a modern orvostudomány fejlődése következtében az utóbbi évszázadokban emberiség génkészlete is erősen leromlott. A darwini természetes kiválasztódás mindinkább visszaszorul. A tudomány – a haladás örvendetes vívmányaként – olyan emberegyedeket is életben tart, akik korábban elpusztultak volna. A középkorban az átlagéletkor még alig érte el a harminc esztendőt, a csecsemők túlnyomó többsége még 6 éves kora előtt elpusztult. A ma születő gyerekek többsége 70. életévét is jóval túléli. Ennek azonban – mint mindennek – ára van. Azok is tovább származtathatják utódaikra genetikai hibáik vagy immungyengeségeik jelentős részét, akik korábban életben sem maradhattak volna. Egy a bubópestishez hasonlóan gyilkos kór tehát egy genetikailag jóval védtelenebb népességet talál, következésként a megfelelő védőoltás kikísérletezéséig iszonyatos pusztításokat végezhet.

A középkorban a pestist legfeljebb kevés számú – messzi vidékekről megtért – hajó szállíthatta át Európába. Ma már a Föld legtávolabbi tájait is órák alatt összekötő repülőgépek tömegei szállítják emberek ezreit és tízezreit. A hajókról, vonatokról, távolsági buszokról, gépkocsikról nem is beszélve.

Summa summarum: az emberiségnek két sürgős feladatot kellene késedelem nélkül megoldania: a földi légkör továbbmelegedésének megállítását és a kórokozókkal kapcsolatos ismeretek, főként a genetikai kutatások elmélyítését. Mindkét feladat sikeres megoldásához kutatók millióinak munkájára és horribilis pénzösszegekre lenne szükség.

Csakhogy a homo sapiens agyában sajnos egy, a fentieknél is veszedelmesebb járvány dühöng. Egyféle eleddig orvosilag még azonosíthatatlan – merthogy minden jel szerint a génjeinkbe kódolt – vírus terjeszti. Ennek a kórnak csak egyik megnyilvánulási formája, hogy az eddig ismert járványok megelőzéséhez szükséges pénzösszegeket manapság is és ismét a fegyverkezési hajsza emészti fel.

A másik ember megalázásának, elnyomásának, kizsákmányolásának gyilkos „kórokozója” megállíthatatlanul pusztíthat. A kór tünetei újabban leginkább az erkölcsi nagyszerűség „semmihez sem hasonlítható” mámorára alapozott engesztelhetetlen gyűlölködés legváltozatosabb formáit öltik.

Ennek az ellenszerét pedig aligha találhatja meg kutatóintézet, hiszen tudat alatt – így-vagy úgy – mindannyiunkat ez a vírus fertőz továbbra is.

Minden vírusok koronájaként.