Miközben azon töprengtem, hogy vajon Viorica Vasilica Dăncilă miért ragaszkodik annyira ahhoz, hogy Klaus Iohannis álljon ki vitára vele az államfő-választások második fordulója előtt, megjelent előttem egy muris jelenet. Egy bukaresti parkban egy arasznyi csivava kutya dühösen körbe ugatott egy hatalmas bernáthegyit, amely türelmesen tűrte a „rohamot”, és csak olykor legyintett egyet a mellső lábával, amitől a csivava kettőt-hármat bukfencezett a földön.

Hát valahogy így, amolyan Dávid–Góliát harcnak képzeltem el kettőjük vitáját –, ahol ezúttal a tényleges erőviszonyok győznek, nem pedig Dávid –, ezért aztán nem értettem Dăncilă rögeszmés „vitatkozási kényszerét”, amelyet politikusok, újságírók, szociológusok igyekeztek ugyan megválaszolni, megmagyarázni azonban sehogy sem tudták.

Voltak, akik úgy vélték, Dăncilának már nincs mit veszítenie, beéri azzal, hogy a vita ürügyén igyekszik lejáratni ellenjelöltjét. Mások szerint a vitával javítani próbálja második fordulós szavazatarányát, hiszen tudja, ha nem éri el legalább a 35-40 százalékot, akkor nem csak hogy elbúcsúzhat az ország elnöki tisztségétől, de még arra sem lesz esélye, hogy legalább megőrizze a Szociáldemokrata Párt elnöki tisztségét. Ezzel pedig politikai pályafutásának is búcsút mondhat.

Vannak aztán, akik azt állítják, hogy Dăncilă csak az önfényezés miatt szerette volna a vitát, hogy elkérkedjék a fizetés- és nyugdíjemeléssel, ami, ugye, nem tartozik Iohannis hatáskörébe, aki így aztán legfeljebb a korrupció elleni harcról vagy a nagyszebeni EU-csúcsról beszélhetett volna, csakhogy ez már kevésbé érdekli az embereket.

Dăncilă „vitakényszerét” elemezve volt olyan szociológus (bár ez esetben jobb lett volna inkább egy pszichológus analízise), aki úgy vélte, a szociáldemokrata pártelnök arra alapozott, hogy úriember létére Iohannis kesztyűs kézzel bánik majd vele, szelíden beszél, nem fog veszekedni, ordítani sem fog, nem alázza meg, így aztán nyugodtan terjesztheti a Iohannisról kitalált rémhíreket, és vitapartnere higgadtságán felbátorodva, és – szokásához híven –, „női kiszolgáltatottságára” hivatkozva, akár azt is megkérdezhetné tőle, hogy ellenjelölt úr, maga az előbb a fenekembe csípett, vagy csak úgy tűnt nekem? – utalt Dăncilă vitastílusára a szociológus Sebastian Lăzăroiu.

És akadnak, akik szerint Dăncilă egyszerűen a nagy szájára és az arcátlanságára alapozva akart vitába szállni partnerével, abba a tévhitbe ringatva magát, hogy mindezzel sikerülhetne majd legyőznie Iohannist, vagy legalább is elérnie a „bűvös” 35-40 százaléknyi szavazatot, amelynek köszönhetően talán még folytathatná politikai pályafutását, amely azért eddig is eléggé siralmasra sikeredett.

Nos, és az eddigi elemzőkkel szemben jóhiszemű vagyok Viorica Vasilica Dancilával. Nekem ugyanis meggyőződésem, hogy a „konfliktusmentes” szociáldemokrata pártelnököt korántsem ilyen célok és nem egyéni érdekek vezérelték. Szerintem a vitát jótékonykodási szándékkal akarta kierőszakolni.

Elfogult, vagy egyszerűen csak félrevezetett, rosszul tájékoztatott, párhuzamos világban élő – magyarán: lóellenzős – hívei jelöltjüket minden bizonnyal győztesként hozták volna ki a vita után, abban a szent meggyőződésben, hogy hatalmas esélye van az államfőválasztások második fordulójának megnyerésére.

Szerintem tehát Dăncilă úgy gondolta, hogy a „győztes vita” után megbízható, hűséges, elkötelezett hívei vasárnap tolonganak majd az urnák előtt, Dăncilă „végső sikerében” bízva.

Igen ám, de hol van itt a jótékonykodás?

Nos, itt van: Dăncilát kampánystábja a közvélemény-kutatások eredményei mellett – ahol igencsak rosszul áll –, minden bizonnyal tájékoztatták arról is, hogy miként áll a fogadóirodáknál, hiszen ott az eredmények nem a többnyire a megrendelő pártok szája ízének megfelelni akaró közvélemény-kutató intézetektől függenek. Itt ugyanis más a helyzet, itt minden a pénzre megy ki, a számok tehát sokkal inkább tükrözik a valóságos erőviszonyokat.    

Nos, a fogaóirodáknál, ha lehet még rosszabbul áll Dăncilă szénája.

A fogadóirodák bukmékerei szerint ugyanis Klaus Iohannis győzelménél a szorzószám legfeljebb 1,07. A legalacsonyabb az Efortuna.ro fogadási irodánál, ahol mindössze 1,02.

Aki tehát a jelenlegi államfő újrázására szavaz, az jóformán semmit sem nyer.

Egészen más a helyzet viszont Dăncilă győzelménél. Itt a legalacsonyabb szorzószám is 7,50, a legmagasabbal pedig ismét az Efortuna.ro. esetében találkozhatunk, ahol ez kereken 10. És egyáltalán nem kizárt, hogy a keddi „különviták”, meg a körlap „ernégyzetes” területe után ez még tovább romlik.

Klaus Iohannisra tehát nem érdemes fogadni – annál érdemesebb viszont Viorica Dăncilára, hiszen a befektetett összeg tízszeresét lehetne megnyerni.

Szerintem így aztán nyilvánvaló: a szociáldemokraták jelöltje csak azért akarta a vitát, hogy híveit gazdaggá tegye. Vagyishogy meggyőzze őket: szavazzanak rá nem csak az urnáknál – de a fogadóirodáknál is.

A többnyire faluhelyen, elmaradott körülmények között élő, alacsony végzettségű, nyomorúságos helyzetben levő hívei számára így aztán a szociáldemokrata párt, ha politikájával nem is, de ezzel legalább végre valahára meghozza a mindeddig hiába várt jólétet!