banner_jtYG1g7R_1_970x250.gif
banner_PIz6eiCM_Koldok_300x250.gif

Bogdán Tibor: Tíz halott százötven neve

Újabb balhéra készülnek a román nacionalisták október 25., a román hadsereg napja alkalmából.

A helyszín ismét az úzvölgyi katonai temető, megint csak itt találkoznának majd a magyarfaló pártok, szervezetek, ortodox egyesületek, egyéb szélsőséges brancsok képviselői.

A román hadsereg napja természetesen csak ürügy számukra. Igaz, ezt alig leplezik. Amint felhívásaikból, nyilatkozataikból kiderül, az elsődleges cél annak bizonygatása, hogy Romániában – Románia van. Ahol az égvilágon minden: Románia.

Főleg Erdély az, amelyet a magyarok furtonfurt ki akarnak szakítani Románia testéből – ahova igencsak rosszul sikerült politikai „szervátültetés” nyomán került –, hogy aztán földjét, hamuba sült pogácsa helyett, székely batyujukban átvigyék Magyarországra. Abba a csöppnyi országba, ahol nincs is hova elhelyezni ennyi földet; valószínűleg emeletes Magyarországot akarnak, vélhetik a román nacionalisták, akikből ezt ki is nézem.

De hát nincs is miért csodálkoznunk ezen, amikor a szervezők között olyan derék Hazafiescuk akadnak, mint a Románellenesség Elleni Liga alapítója, a Vatra Românească egykori oszlopos tagja, Radu Ceontea méltó társa, a magyarellenességben még Corneliu Vadim Tudort is leköröző – vagy legalábbis holtversenyt elérő – Ion Coja; a Győzelmet Hozó Szent Vértanú, Gheorghe Ortodox Testvériség vezetője, Dan Ciprian Grăjdeanu, aki olyan kereszténynek mondott szervezetet vezet, ahol a jóság, a nagylelkűség, a krisztusi szeretet kiválóan megfér a gyűlölettel, más nemzetek megalázásával, az országból való kiüldözésével, a fasisztoid eszmékkel; a magyar nyelvet Romániból – de ha lehetne, az egész világból – száműzni akaró, feljelentgető Dan Tănase; a Nemzet Útja Szövetség elnöke, aki mellesleg az önmagát 400 ezer délkelet-erdélyi román képviselőjének valló Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Polgári Fórumának alelnöke is, Mihai Tîrnoveanu orvos, akinek fülig szalad a szája, amikor hívei nemes egyszerűséggel Erdély lelkének nevezik… És aki Bukarestben népviseletbe öltöztetett románokból szervezett felvonulást Budapest román hadsereg általi elfoglalásának megünneplésére és aki hazaárulásnak minősítette a magyar nyelvhasználatot kissé kiszélesítő közigazgatási törvénykönyvet és tüntetést szervezett ellene.

A szervezők között természetesen ott van a dormánfalvi polgármesteri hivatal is, amely évtizedeken át tudomást sem vett a temetőről. Meghívójában most már azonban az „úzvölgyi nemzetközi katonatemetőt” a városhoz tartozó létesítményként tartja számon, holott az Szentmártonhoz tartozott.

Tîrnoveanu egyébként tárgyalni sem akar Hargita és Bacău megye határainak tisztázásáról – mint korábban mondta ugyanis, szerinte a határt a Tisza és a Dnyeszter jelenti, hiszen a köztük levő területért áldozta életét az úzvölgyi temetőben nyugvó 150 román hős.

Bocsánat: akkor még csak 149 hősről beszélt.

A 150-i „román hőst” fémkeresőzés közben, harminc centiméternyire a föld színe alatt egy Nicolae Boboc névre hallgató doftanai villanyszerelő találta meg, kit úgy ismernek, mint azt az embert, aki egész életét annak szentelte, hogy „felszínre hozza a dicső román múlt nagyszerű emlékeit”.

Nos, nemrégiben megtalálta az újabb román hős földi maradványait, egy sisak, egy puska és néhány töltény kíséretében – igaz, eléggé messze az úzvölgyi temetőtől. A sisak formája és a töltények alapján a villanyszerelő azonnal megállapította, hogy román katonáról van szó. A nagy eseményt természetesen a Győzelmet Hozó Szent Vértanú, Gheorghe Ortodox Testvériség jelentette be, ügyet sem vetve arra, hogy még a román fél szerint is temetőben legfeljebb 10 román katona nyugszik, vagyis az újabb hőssel is mindössze 11.

Nem, nem vagyok rosszmájú, de mindennek kapcsán képtelen vagyok visszafogni a billentyűzeten el-elkalandozó kezem, amely szinte akaratom ellenére leír a kilencszázhetvenes évek végén megtörtént esetet, amikor lépten-nyomon dák, trák emlékek kerültek elő a földből, az akkor már 2050 évesre megvénített Romániában.

Nos, annak idején mondták, mondogatták, hogy egy frissiben előkerült „rendkívül értékes ősi dák leleten” ott állt a felírás: készítette a Munca szövetkezet…

Persze, lehet, hogy csupán legenda az egész – csak azért mondtam el, mert mindenképpen jellemző.

No, de visszatérve az úzvölgyi román megemlékezésre: a hadsereg napjának temetőben(?) megrendezett ünnepségét három órásra tervezték. Lesz ott minden, ami ilyenkor mifelénk szokás: fogadás a dormánfalvi polgármesteri hivatalban, nemzeti zászlókkal, a román hősökről elnevezett 150 fáklyával való díszfelvonulás, román himnusz, ortodox szertartás, koszorúzás, „rövid művészi műsor”, a tíz halott százötven nevének felolvasása, hivatalos személyek beszédei (amelyek jól elverik a port a szervezők által már korábban is romángyűlölőnek, nemzetellenesnek, Románia ellenségének, Erdélyt korábban leigázó, „véresen kizsákmányoló”, a székelyföldi románokat megalázó, sértegető, elüldöző, a magyarlakta megyéket kisajátító, szélsőséges magyarokon).

Ja, a zárójeles rész nem szerepel a dormánfalviak által meghirdetett programban.

De azért bármiben lefogadom: így történik majd.

banner_4BtporpC_300x250-HU.jpg

Kimaradt?