Ideje lenne reguláris csapatokat használni az észak-kaukázusi régióban, hisz antikonspirációs és zendülésfékező hatásuk jobb lehet, mint a belügyes egységeké, amelyek kudarcot vallottak/vallanak? Ideje a vonatkozó törvénykezést olyan irányban görbíteni és frissíteni, hogy katonaságot lehessen használni belföldi felkelések esetén a tűzfészkek felszámolásában?

Nem a német Student tábornok találta ki a légidesszant fogalmát és használhatóságát, a gyorsreagálású elitalakulatok légi szállítását először az oroszok vetették fel és be. Hogy a „parákkal” mi történt a második utáni hidegháború után arra csak tippelni lehet, de tény, hogy Rosszíja nem nagyon használja őket. Tán a szépreményű hadsereg-modernizálásban ideje hallgatni Szergej Shojgu védelmi miniszterre, aki vesszőparipájává tette a légidesszantosok feltámasztását és bevethetőségét, amennyiben az orosz Észak-Kaukázus veszélyesen iszlamizálódna? Csak nehogy a vesszőparipázás a döglött dakota ló sarkantyúzásává váljon. Ideje tanulni az arab tavaszokból, ahogy a líbiai modus operandit, a szíria-modellt is elemezni kell, de főleg beemelni a stratégiák felállításába?

Az arab történések ugyanis mintha példaértéküket vesztenék a több tonnányi orosz elméleti szakanyaggal szemben, amely a klasszikus amerikai nukleáris és nyugati fenyegetéssel foglalkozik, vagy arra figyelmeztet, hogy Kína is lehet elszabadult hajóágyú az oroszos világszerep, világfegyver és világgazdaság ellenében.

Ugyanakkor persze az sem mondható nyugodt lelkiismerettel, hogy Moszkva nem foglalkozott az arab témával; csak kár, hogy politikai dioptriával tette ezt, s abban érdekelten, hogy mennyire válhat politikai követendő példának mindez a fortyogó Kaukázusban, hogyan találhat átterjedési útvonalat Közép-Ázsiába, illetve miként tapadhat meg a Kazán, Volga és Ural túlságosan centrumközeli vonalain.

A kissé katonásabb gondolkodásnak annál is inkább itt az aktualitása, mivel közeledik az idő, amikor Afganisztánnak és így Pakisztánnak is ténylegesen önmagát kell stabilizálnia, és nem fog rendelkezésére állni az immáron megszokott automata amerikai-nyugati istáp. A kivonulások utánra hagyni a hadsereg virgoncabb és versenyképesebb egységeinek terrorizmusellenes agy-, és feladatkör-tágítását könnyelműség lenne, már csak annak értelmében is, amit Putyin elnök úgy hív, hogy „Oroszország Jugoszlávizálása”, és ami az oroszos respublikák elvesztésétől való félelmét takarja.

... A fenti mondatok Putyin belföldre vonatkozó kérdései lehetnének, de akadhatnak még jobbak is. Ami (tán) csecsenül robban Bostonban, hogy hat Groznijban és Moszkvában? Igaz, hogy már jócskán késő a pálforduláshoz, de meddig kell még a vesztes Asszád-rezsimet támogatni? Ha bukik a rezsim, rántja rántja Oroszországot – de hova? Ha elszabadulnak Szíria vegyi fegyverei, mennyire képes uralni a helyzetet a belügy, és nem jobb lenne erre a hadsereg? Ki tartja féken a szunni szélsőségeseket, és ki annyira, hogy ne tegyék veszélyessé Észak-kaukázus tömbszunni lakosságát?

Ámerikánszki!? Bozse moj! Nyet!