Kövesd a pénz útját! – hosszú ideje ez a nemzetközi terrorizmus elleni harc, pontosabban az elhárítás-megelőzés alapelve. Csakhogy, amint a szaúd-arábiai terrorizmus elleni harc vezetője mondta egy vezető amerikai tisztségviselőnek, hogy „ha a pénz el akar jutni a terroristákhoz”, a hatóságok csak nagyon keveset tehetnek ellene. A szaúdi férfit ugyanis azért próbálta felelősségre vonni az amerikai terrorelhárító, mert az olajkirályság hivatalos terrorellenes állampolitikája dacára, fű alatt, a világ szunnita terrorcsoportjainak elsőszámú anyagi támogatója.

Persze, nem a királyi család vagy maga az állam, hanem a számtalan szaúdi multimilliárdos biztosítja különböző csatornákon évtizedek óta az al-Kaida és számos nyúlványa, illetve utánzói működésének hátterét. Innen érkezett Oszama bin-Laden és a szeptember 11-i gépeltérítők közül tizenöten, de innen teremtették meg az afganisztáni tálibok anyagi hátterét, pénzelték a pakisztáni kiképzőtáborokat is.

2001. szeptember 11. óta a pénz követésének útja egyre tökéletesedett, olyannyira, hogy még a virágkorát élő al-Kaida is tehetetlenné vált azon a területen, amelyen leginkább szeretett volna bizonyítani – Amerikában és Nyugat-Európában. Ma már nincs bin-Laden, helytartóit is sorra buktatta le a pénz útja, a terrorizmus mégis él és virágzik. Mintha a fizika törvényét akarná igazolni – olyan, mint az anyag, nem vész el, csak átalakul.

Azóta a szörnyű szeptemberi nap óta, amikor összeomlott a két ikertorony, tudhatjuk: ez egy végtelen háború, amely generációkon keresztül velünk marad. Aztán a spanyolországi vonat-, majd a londoni metrórobbantás óta már azzal sem áltathatjuk magunkat, hogy a globális terror csak Izrael, Amerika, Irak, Afganisztán, Pakisztán problémája lenne.

2001 óta a globális terrorveszély tényleg globálissá vált és annak ellenére fokozódott, hogy az al-Kaida vezér likvidálásával és a terrorelhárítás tökéletesedésével meg kellett volna roppannia.

A legijesztőbb az, ahogyan a szemünk előtt alakul át. A bostoni maratonon történt robbantásos merénylet is arra világít rá, hogy a hagyományos, tökélyre fejlesztett terrorelhárítás béna kacsává válik, mihelyst lelkes amatőrökkel kerül szembe.

A „keresd a pénz útját” elve lehetővé teszi a legtöbb dzsihádista csoport lebuktatását, a legtöbb tervezett kisebb-nagyobb merénylet meghiúsítását, de nem sokat segít a külső anyagi támogatók nélkül szerveződő belső, az adott ország állampolgáraiból verbuvált csoportok vagy éppenséggel az olyan frusztrált, beilleszkedési problémákkal küszködő magányosok ellen, mint a bostoni csecsen testvérpár. Az ő kuktákba rejtett tákolt bombáihoz nem kellett sem szaúdi, sem más olajsejkségbeli pénz, sem kiszúrható szervezkedés, internetes mozgás.

A londoni és a spanyolországi metró- és vonatrobbantás azt tette világossá, hogy a másodgenerációs európai arab/muszlim bevándorlók integrációs problémáival, az európai keresztény-muszlim együttéléssel valamit kezdeni kell, ha nem akarunk az izraeliekhez hasonló állandó terrorfenyegetettségben élni. A csecsen testvérpár szörnyű tette pedig egy újabb, de egyre nyilvánvalóbb veszélyforrásra világított rá, amellett, hogy bebizonyította, senki sem születik terroristának, hanem valaminek köszönhetően azzá lesz.

A Carnajev testvérpár Csecsenföldön született, de Dagesztánban nőtt fel, majd Amerikában kereste a boldogulást. Integrációjuk nem sikerült zökkenőmentesre, ha a Dagesztánba hazalátogató idősebb fivérnek elég volt egy fél év, hogy a radikális iszlám követője legyen, s akár életét is feláldozza a „hit védelmében”. Ő nem volt arab, mint az európai-amerikai sztereotípiáink szerinti terrorista, nem járt a Közel-Keleten, nem vett részt pakisztáni kiképzésben, nem volt mögötte pénz sem, mégis ölni tudott.

Azt hiszem, a nem kis fantáziával kivitelezett bostoni robbantás ugyanolyan fordulópont lesz a nemzetközi terrorelhárítási küzdelemben, mint volt a szeptember 11-i merénylet. Az „illetékesek” ténylegesen most szembesültek azzal, hogy a kaukázusi térség, az iszlám és a radikális iszlám térhódítása az egykoron teljesen (erőszakkal) szekularizált volt szovjet utódállamokban és a szakadár orosz területeken már nem csak Moszkva problémája.

Hogy mi lesz az új elhárítási stratégia, nem tudom. De lesz, az biztos, mert ez egy végtelen háború, végtelenségig változó szabályokkal. És az is biztos, hogy A tizedes meg a többiek című film elhíresült mondását, „az oroszok már a spájzban vannak”, szép lassan átírhatjuk arra, hogy a terroristák már az orosz spájzban vannak.

Az pedig csak köpésnyire van tőlünk.