– Avagy a tehetetlen rendőrség és az udvarias gyilkos esete –

Még véget sem ért az országos – és nemzetközi – megdöbbenés a caracali kislányok elrablása és feltehetően meggyilkolásuk kapcsán, amikor a rendőrség és az ügyészség ismét ékesszóló tanújelét adta tehetetlenségének és a soraikban eluralkodott korrupciónak. Most már a dâmbovițai gyermekgyilkosság borzolja kedélyeket, amikor is a rokonokkal, szeretőkkel, pártkliensekkel átszőtt hatóságok újra bebizonyították, hogy képtelenek megfelelni feladatuknak. Sajnos, Romániában senki sem érezheti biztonságban magát.

Ezúttal egy iskolából hazafelé tartó 11 éves kislány lett az áldozat, gyilkosa pedig egy holland pedofil.

A kislányt a rendőrség – saját bevallása szerint – nagy erőkkel, első nap 120, másnap 200 rendőrrel és 100 csendőrrel, helikopterrel és drónokkal is kereste, mégsem találta meg. A holttestet két nap után a Rescue 4x4 Szövetség egyik önkéntese fedezte fel. 

Az pedig igencsak különös, hogy a rendőrség a gyanúsított személyét a holttest felfedezése előtt már ismerte, ám – most már akár azt is leírhatjuk, hogy szokásához híven – ezúttal is felületesen járt el. Az eltűnt kislány személyleírásában például kék színű farmernadrágról beszélt, jóllehet a kislány rózsaszínű melegítőben volt. Ez jól látszott a térfigyelő kamerák felvételein is, amelyek az iskolából hazafelé tartó kislányról készültek, és a rózsaszínű melegítő tisztán kivehető volt a gyilkos kocsijába betuszkolt, feltehetően már élettelen lányról készült felvételeken is.

A rendőrség pedig nem csak ismerte a gyanúsítottat, de annak még a telefonszámát is tudta, hiszen előbb telefonon, majd WhatsAppon is kereste, így annyit minimum megtehetett volna, hogy legalább tanúként kihallgatja. Ehelyett csupán arról kérdezték, hogy járt-e Romániában, pontosabban a gyilkosság színhelyén, Gura Șuții községben – pedig tudták, hogy Bukarestben bérelt autót és szállást, a községbeli térfigyelő kamerák pedig rögzítették a kocsi útját is. A gyanúsított még udvarias is volt, hiszen megtehette volna, hogy nem válaszol a hívásra, vagy téves kapcsolásra hivatkozik, ám kedvesen közölte a derék, de tehetetlen rendőrökkel, hogy járt Romániában és a községben is, de csak turistaként. A rendőrök arra már nem voltak kíváncsiak, hogy mit is keresett turistaként a minden szempontból érdektelen, jelentéktelen községben, és miért tette meg félóra alatt a mindössze egy-két perces utat. Rendőr uramék talán azt gondolhatták, hogy rendre megcsodálta a községben felszerelt mintegy negyven térfigyelő kamerát.

Igaz, ekkor sokat már nem tehettek, mivel a gyilkossággal gyanúsított holland férfi már Amszterdamban válaszolt a WhatsApp hívásra.

Tény, hogy a rendőrség futni hagyta, és bonyolult eljárásokra, ügyészségi engedélyekre, jóváhagyásokra hivatkozott, jóllehet a holland gyilkos ott szerepelt a három gyanúsított között.

És akárcsak Caracalban, hivatalos román hatóságok most is ellentmondásba keveredtek. Miközben a román rendőrség új főnöke, Liviu Vasilescu azt állította, hogy a 11 éves kislány keresése idején minden akcióban részt vett egy ügyész is, Románia főügyésze, Bogdan Licu szerint az üggyel foglalkozó ügyészt a rendőrség nem értesítette a gyanúsítottal folytatott beszélgetésről. Vajon ki hazudik? Caracal után azt is mondhatnánk, hogy mindketten… 

Bár a román részről értesített holland rendőrség minden mozdulatát szem előtt tartotta a gyilkosnak és akkor is követte, amikor járművével szándékosan belerohant egy kamionba, azaz idejében letartóztathatták volna – csupán román kollégák jelzésére vártak. Amely, ki tudja miért, nem érkezett meg…

Ezzel rendőreink még caracali társaik ostobaságait is felülmúlták. 

Igaz, megnyugodhatnak: a tettes öngyilkossága után lezárhatják a dossziét.

Csakhogy az ügy koránt sincs lezárva. Nagy kérdés ugyanis, hogy a kislány eltűnése után miért nem aktiválták a rendőrség és az ügyészség gyermekrablásra figyelmeztető közös programját, amely kiválóan működik Franciaországban, Hollandiában, Nagy-Britanniában, Görögországban, Németországban és az Egyesült Államokban?

Emellett a most már a kameráiról elhíresült községnek van iskolabusza is. Miért kellett akkor mégis a kislánynak hazagyalogolnia? A kérdésre van válasz is, csak fogózkodjunk meg jól: az iskolabuszt a település focicsapatának szállítására használják. A Gura Șuții Recolta ugyanis előkelő helyen szerepel: a második helyen áll – a IV. osztályban. 

Ilyen körülmények között azt is mondhatnánk, hogy Romániában veszélyes dolog iskolába járni. És nemcsak azért, mert számos iskola épülete rogyadozik, nem rendelkezik működési, tűzbiztonsági engedéllyel, hanem azért is, mert az utóbbi időben igencsak megszaporodott az eltűnt, elrabolt, fogvatartott, megerőszakolt és meggyilkolt vagy prostitúcióra kényszerített kiskorúak száma. A kisiskolásokat iskolába menet vagy jövet egyszerűen elrabolhatják, meggyilkolhatják, „jó esetben” csak megerőszakolják vagy prostitúcióra kényszerítik. A romániai iskolákban nem tudják útját állni a drogkereskedésnek, a 10 éven aluliak több mint 15 százaléka már kipróbálta a kábítószereket. 

A prostitúció világszerte 150 milliárd dolláros hasznot hoz az ezzel foglalkozó hálózatoknak, és ebből az üzletből a romániai stricik is derekasan kiveszik részüket. Egy 2018-as brit felmérés szerint az utcán strichelők nagy része román, arányuk London Redbridge negyedében eléri a 92 százalékot!

Hivatalos adatok szerint egyetlen napon, április 3-án 120 személyt vettek őrizetbe egy emberkereskedelemmel foglalkozó hálózatban való részvétel gyanújával. És mi lett velük? Egy nappal később a „százhúszak” közül mindössze két személy került házi őrizetbe – a többi szabadon távozhatott. Az új rendőrfőnök szerint csupán szeptemberben 400 gyermeknek veszett nyoma. Hol vannak, mi történt velük, a statisztikai adat közlésén kívül mit tett a rendőrség?

A legkomolyabban felmerül tehát a kérdés: kire is bízzuk gyermekeink, saját magunk biztonságát? A szüntelenül hibázó, korrupt és az alvilágra támaszkodó rendfenntartó szervekre? Akkor, amikor a kiskorúak, de a nők, az idősek, általában az emberek elleni erőszakos cselekedetek már régóta nem tekinthetők véletlennek, hanem törvényszerűnek nevezhetők? Olyannyira, hogy mindezt akár nemzetbiztonsági kérdésnek is tarthatnánk? 

Vajon a rendfenntartó szervek mire költik a közpénzekből számukra kiutalt milliárdokat, százmilliókat?

Íme, egy kis statisztika. 2019-ben a belügyi tárca több mint 19 milliárd lejt kapott, az igazságügyi minisztérium 4,4 milliárd lejben részesült, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Bűncselekményét Kivizsgáló Igazgatóságra 14,5 millió lejt költöttek, a Román Hírszerző Szolgálat pedig 2,4 milliárd lejébe került az államnak. 

Pontosabban nekünk, adófizetőknek.

Mit tudnak manapság a külföldiek Romániáról? Azt, hogy 10-15 év óta az országban virágzik a leánykereskedelem, hogy pár euróért kiskorúakat lehet megvásárolni, hogy a vétkesekre az enyhe román törvények viszonylag kis büntetéseket rónak ki, hogy a „miniamnesztia” következtében még ezt sem kell letölteniük, hiszen a törvény nyomán 20 ezer börtöntöltelék szabadulhatott ki, idő előtt, közöttük több mint ezret gyilkosságért, közel kétszázat kiskorúak prostituálásáért, csaknem hatszázat pedig nemi erőszak miatt ítéltek el. 

Aligha lehet a véletlen műve, hogy holland gyilkosunk és öngyilkosunk véletlenül portyázott volna Romániában, ahova egyébként már ötödszörre látogatott el.

Turistaként, persze…