Kustán Magyari Attila: Aki hülye, maradjon is az

Minden kisgyerek okos, a legtöbb ember ostoba. Ezt teszi a nevelés.”
Móra Ferenc

Kifejezetten örömmel olvastam, hogy szakiskolába kerülnek a fafejű diákok, akik kizárólag önmaguk hibájából nem voltak képesek felkapaszkodni az igazságosan működő román oktatási rendszerben.

Jómagam szégyellem egyébként, hogy bár az ötödik osztályba elsőként jutottam be, a kilencedikbe csupán a 99. jelentkezőként. Aztán évet is ismételtem, és gyenge eredménnyel érettségiztem, mert nem igazán hozott lázba a magolás művészete, és irodalomóra helyett is inkább az iskolai könyvtárban ütöttem el az időt (jó, bevallom: jártunk netkávézóba is). Későre döntöttem úgy, hogy egyetemre iratkozok, és idén finn mesteri képzésen veszek részt (ezek a balekok nem tanultak Romániától, őket nem egy 14 éves érettségi eredmény érdekli). Hogy ez az út mennyire atipikus, azt nem tudom, de az korán feltűnt, hogy nem az éltanulóktól fogok életvezetési tanácsokat kérni.

Visszakanyarodva a személyes kitérőtől: a román oktatás biztosan rengeteget javult azóta, hogy én könnyes búcsút intettem neki még 2005-ben, a PISA-mérések szerint ugyan nem, de ki hisz a bolsi féknyúznak? Én biztosan nem. Szóval feltehetően szárnyalnak a román iskolák manapság, és csupán terelés, hogy alig képesek a társadalmi mobilitáshoz hozzájárulni, magyarán: mindenkit a helyén tartanak, nincs ám mászkálás társadalmi osztályok között.

Éppen ezért teljesen helyénvaló, hogy aki a nyolcadik osztály végén kizárólag önmaga hibájából ötös alá került, annak csak a szakiskola dukál. Jogos: végül is egy ország oktatási rendszerét nem az oktatási miniszter és szakértők, meg jólfizetett tanárok döntik el, hanem azok, akik egy adott családi háttérrel bekerülnek oda. Az, hogy Románia fiataljainak (és lássuk be: az idősebbeknek is) jelentős hányada funkcionális analfabéta, minden bizonnyal a saját hibájuk. Választottak volna jobb szülőket, meg hát nem volt kötelező lakótelepre születni, amikor ott a Rózsadomb.

Vannak olyan furcsa hangok, amelyek szerint az osztályozás gyakorlata, ez a céltalan versenyeztetés, a ránk erőltetett kritériumok, a hazudozás esélyekről meg esélyegyenlőségekről meglehetősen káros, de mit tudnának olyan senkik, mint például az amerikai közgazdász, Richard Wolff, aki pusztán a Harvardon, Yale-en és a Stanfordon szerzett diplomákat (persze megvan az önellentmondás abban, hogy erre hivatkozunk, de hát nem hatékonyabb a vitapartner eszközeinek felhasználása), vagy Pierre Bourdieu, ez a hatodrangú szociológuska?

A szakiskolák meg nagyon is hasznosak. Kelet-Európa ugyanis összeszerelőüzem marad (és ebben nem csak az egyes államok hibásak, ez az Európai Unió szerkezetének jellegzetessége), minek is a kettő plusz kettőn kívül tudni valamit? Az ember úgyis csak humán erőforrás, túlértékelt gyári gép vagy haszonállat – nem kell értenie a világot maga körül, ha nyugdíjig elhasználható otthon vagy külföldön.

Ebben legalább van politikai konszenzus. Meg hát a képviselők-szenátorok gyerekei is mind szakiskolákba járnak. Igaz: Svájcban, és azokat egyetemnek hívják.

Abban a huncut korszakban, amikor a közoktatás kialakult, az eredeti cél az volt, hogy minden ember elrugaszkodhasson attól az örökségtől, amit a szüleitől kapott: ne legyen teher számára, ha nem tudnak segíteni neki, mert mögötte áll egy hatékony rendszer. Azóta szerencsére elfelejtettük mindezt, és mára nem a tudomány mutatja az irányt, hanem a magántőke szükségletei. Ez az újfeudalizmus sokkal kényelmesebb, mert nem zavarja össze az identitásokat: éppen csak el kell feledtetnie, hogy mennyire számít a társadalmi háttér az egyén mobilizációjában, és már el is hittük, hogy mi vagyunk a felelősek, nem azok, akiket alaposan megfizetünk – így már csak egy lépésre vagyunk attól, hogy a jobbágyok és földesurak jól rendezett világába visszatérjünk, annak minden bájával és romantikájával együtt.

Innen lesz szép nyerni.

Kimaradt?