Kegyetlenül meggyilkoltak egy 15 éves kislányt. Bukaresti lapok szerint a holttestet a gyilkos feltehetően feldarabolta és savban feloldotta. Tette pedig mindezt a rendőrség színe előtt.

No persze, azért ne essünk túlzásba: a rendőrség valóban, nem volt szemtanúja mindennek, hanem türelmesen várakozott, két és fél órán át a gyilkos háza előtt, csak ezután „ütött rajta” a feltételezett gyilkoson.

Pedig simán megmenthette volna a kislányt, akinek sikerült három alkalommal is telefonálnia a 112-es sürgősségi hívószámra, és viszonylag pontos leírást adnia a házról is, ahol fogva tartották, leírva, hogy az úton egy töltést, egy piros kerítést és egy magas fát látott. (Vajon hány töltés lehetett a megadott zónában??)

És talán még az is érthető lenne, hogy a különleges távközlési szolgálat a mobiltelefon alapján sem tudta beazonosítani az épületet és négy hamis címet adott meg (bár azért emlékezzünk arra, hogy az oroszok a csecsen vezért mobiltelefonjának útján azonosították és lőtték ki egy rakétával – több mint húsz évvel ezelőtt). A különleges távközlési szolgálat egyébként „visszaeső”: 2014-ben sem sikerült beazonosítania a Bélesi-tó közelében lezuhant repülőgépet.

Az viszont érthetetlen, hogy miért kellett egyetlen rendőrcsoportnak bejárnia a címeket, miért nem vontak be más erőket is az épület azonosításába, hiszen naponta láthatjuk – a Székelyföldön, meg a diaszpóra tavaly augusztusi tüntetésén meg is tapasztalhattuk –,  hogy ha sok mindenben hiányunk is van, rendőrben azonban nincs.

Az pedig már egyenesen felfoghatatlan, hogy a gyilkosság alatt a rendőrök ott silbakoltak a ház előtt, miközben a hajnali órákban szomszédok hallották a kislány sikolyát, vagyis a kislány akkor még életben volt, amikor a rendőrök a kapu előtt dekkoltak.

De hát derék rendőreink mit is tehettek volna, hiszen a törvény értelmében este nyolc és  reggel hat óra között nem tarthatnak házkutatást. Az persze más lapra tartozik, hogy a törvényt a bűnvádi dossziékkal rendelkező honatyák javasolták és szavazták meg.

A rendőrség stílusáról pedig jobb, ha nem is beszélünk. A kétségbeesett szülőket a rendőrök – a román hivatalnokok modorban megszólítva: Auzi, bă! – ezzel „vigasztalták”: „Ha a lányod összeszűrte a levet valakivel, te fizeted majd a költségeket!").

A rendőri beavatkozást egyébként állítólag az esettel foglalkozó ügyész akadályozta meg, éppen az említett törvényre hivatkozva.

Lehet-e ép ésszel, logikailag, jogilag, emberileg vagy bárhogyan más magyarázatot találni mindezekre a képtelenségekre, mint azt, hogy Romániában az utóbbi harminc évben a hozzá nem értés és az ostobaság volt a vezető tisztségekbe való bekerülés kizárólagos kritériuma. Így foglalhatták el a felelős funkciókat az egykori szekusok gyermekei, rokonai, szeretői – vagy sofőrei, akik nem gondolkoznak és szófogadóan hallgatnak pártfogóikra. Romániában így lehettek belügyminiszterek, olyanok, mint Liviu Dragnea vagy Gabriel Oprea, így kerülhetett a kormány élére Viorica Dăncilă, így tölthette be a rendőrakadémia rektori tisztségét az újságíró Emilia Șercant halállal megfenyegető Gheorghe Adrian Bărbulescu, így történhetett meg, hogy az igazságszolgáltatás területén a legbefolyásosabb honatya, Florin Iordache, az igazságügyi törvények megcsúfolója lett…

Csodálkozhatunk-e azon, hogy a frissen kinevezett belügyminiszter – egyébként a korrupció miatt bebörtönzött Radu Mazăre és Nicușor Constantinescu jó barátja –, Nicolae Moga a hatalmas tragédiával magyarázta, hogy a tévében össze-vissza beszélt. Csakhogy kérdés, hogy képes volt-e valaha is összefüggően beszélni…

Ezek a semmihez sem értő léhűtők hozzák meg aztán az ostoba törvényeket, amelyeket még ostobább alárendeltjeik alkalmaznak.

Csakis így történhetett meg, hogy illetékeseink, akik szüntelenül az alkotmányra hivatkoznak, most mintha megfeledkeztek volna az alaptörvényről. Amelynek 27. cikkelye garantálja ugyan az állandó lakhely és a lakás sérthetetlenségét, ám b) pontja világosan leszögezi, hogy ettől az előírástól el lehet tekinteni akkor, amikor veszély fenyegeti egy személy életét, testi épségét vagy javait.

Túlzás-e, ha mindezek után azt mondjuk, hogy a kislány halálban a törvényszegéseiket a törvénytisztelet ürügyével elkövető személyek is bűnrészesek? Vagy éppenséggel, ha azt állítjuk, hogy a tettes cinkostársa a működésképtelen román állam is?