Emilia Șercan új kötete (Fabrica de doctorate, sau cum se surpă fundamentele unei nații, Humanitas, București, 2017) a romániai doktori iskolák helyzetének döbbenetes elemzésére vállalkozott. A több mint 15 éves oknyomozó újságírói tevékenységének eredményeit összefoglaló munka Románia elmúlt 15 évének túláradó doktori produkcióját elemzi, és rámutat a romániai felsőoktatás talán legszégyenletesebb és legsúlyosabb problémájára, amely már-már pszichológiai mélységekben jelzi a romániai politikai elit tudományos munkához való viszonyulását.

Șercan már a bevezetőben megjegyzi – sajnos a „Tanügyminisztérium nemhivatalos forrásaira” hivatkozva – hogy 1900 és 1990 között Romániában (ez alatt nem értjük pontosan mit ért, hisz 1900 és 1918 között, valamint 1940 és 1945 között Románia területe nem azonos) mindössze 1500 doktori diplomát adtak ki. Összehasonlításképp megemlíti, hogy 1990 és 2010 között 37 000 doktori diploma keletkezett, míg az elmúlt hat évben több, mint 30 000. Az 1990 utáni negyed évszázad átlagos évi „produkcióját” nézve, ez évente 2480 doktorit jelent, ugyanannyit, amennyit a 144 millió lakosú Oroszország, vagy majdnem annyit, mint amennyit a 264 milliós Indonézia ad ki átlagosan évente. Ezek a döbbenetes számok már első ránézésre is jelzik: a romániai doktori képzésben valami szörnyen elsiklott. Ipari méreteket öltött, futószalagon gyártott tömegtermékké vált az a tudományos fokozat, amely eredetileg vallási ceremóniához hasonló pátosszal és kitüntetéssel adtak át a világ vezető egyetemein.

Emilia Șercan – aki jelenleg egyetemi oktató – maga is doktor, az újságírás területén szerezte fokozatát több éves kutatómunkát követően. Kötetében részletesen leírja, mit is jelent a valódi, szorgalmas doktorandusz élet: álmatlan éjszakák ezreit, órarend nélküli, állandó agyforgást, agyalást, kutatást, könyvtárak közötti lótást-futást, külföldi tanulmányutakat, kiadatlan vagy kiadott források utáni kopogtatást és bürokráciát, burn-out közeli állapotokat, személyes válságokat, nemegyszer, magánéleti csődöt. Egy doktori dolgozat ideális esetben egy tudományos munka, forráskutatásra épülő több éves munkásságnak a gyümölcse, ahol minden egyes információt hivatkozással, lábjegyzettel vagy idézőjellel közlünk – még akkor is, ha így a szövegünkben akár 1500 lábjegyzet fogja hirdetni, hogy 3-4 vagy akár több éven át több száz szerző jelentős munkáját olvastuk el.

Sajnálatos módon, a doktori címnek ezt, a kevesek által ismert előzményét – a kutatás fáradalmait és nehézségeit – nem ismerték azok sem, akik ezerszámra gyártották a doktorikat az elmúlt 25 évben. Șercan kötete elsősorban Gabriel Oprea notórius plágiumbotrányának vizsgálatakor döbbent rá, hogy nemcsak az ő, 24 címet idéző, szemináriumi dolgozatnak is gyenge doktorija volt plágiumgyanús, de tucatnyi későbbi, akkor már általa vezetett doktori is. A jelenség pedig nem állt meg az Oprea által vezetett katonai, titkosszolgálati és rendőrségi akadémiák soránál, amelyek évente több szász doktori diplomát adtak ki futószalagon: a doktori cím megalázása és lefokozása, a tudományos munka olcsósítása és tömeggyártása zajlott éveken át. Bár Gabriel Oprea doktori címét végül 2016-ban visszavonták és emberéletet is követelő balesete után szerencsére eltűnt a közéletből, sajnos az általa és környezete jóvoltából keletkezett egyetemi struktúrák, álegyetemek, katonai intézmények és más doktori-gyárak tovább működnek, elhiteltelenítve ezáltal a tudományos intézmények és az állami egyetemek által kiadott doktori címeket is, amelyekért jobb esetben aa várományosok valóban keményen megszenvednek.

A 67 000 doktori országa lettünk, és ennek az lett a következménye, hogy a tudományos kutatás, az innováció és a tudományos eredmények maguk is elértéktelenedtek. Üres, megvásárolható, kijátszható, cserélhető kongó szavak lettek, amelyeknek nincs súlya, hitele a társadalomban. Ezek a strukturális problémáknak köszönhető, hogy Románia az utolsók között van Európában a tudományos kutatók számát tekintve, a legutolsó az EU tagállamok közül az ERC projekt (az unió legjelentősebb tudományos projektjeinek) lehivóinak sorában. A tudományt és eredményeit – bár ez jobb helyeken bizonyítottan a társadalom legerősebb motra – itt miniszteri szinten kigúnyolják: meg kellett érnünk 2018-ban azt is, hogy az ország innovációs minisztere tagadta az evolúció tudományos hitelét. A babonák, vallásos hídelmek és eszmék tumultusában a kritikai gondolkodásnak, a tudományos innovációnak alig jut tér és anyagi forrás. Nem is csoda tehát, hogy a tudományos munka és az alapkutatások támogatása egyre több országban kerül válságos helyzetbe és – különösen a humántudományok – kerülnek akár egyetemi, kutatóintézeti szinten a megszűnés veszélyének árnyékába.

Az, amit Gabriel Oprea és több száz plágiumbotrányba keveredett társa követett el a tudományos munka ellen, jobb országokban börtönnel vagy még szigorúbb büntetéssel sújtanák. Pedig egy tudatosan, 3-4 évi kutatómunkával megírt doktori dolgozat egy olyan munka, amely gyökeresen megváltoztatja egy ember életét: rengeteg lemondással, néha fizikai fájdalommal, pszichológiai csatákkal, magánéleti áldozatokkal, óriási anyagi befektetéssel, több ezer kilométernyi utazással és megszámlálhatatlan jegyzeteléssel, olvasással, gondolkodással, vívódással járó folyamat. Egy metamorfózis, amely nemcsak a textust, a szöveggé formált kutatást alakítja, de magát a kutatót is. A felsorolt negatív aspektusok és nehézségek mellett, egy kemény doktori ugyanakkor öröm és katarzis forrás is: a felfedezés öröme, egy új eredmény létrejötte, egy új fejezet, tanulmány vagy a védés utáni hazatérés csendes pillanata olyan, mint egy vallásos extázis élménye. Az ember örömkönnyeket hullat.

Ezt sem Oprea, sem a többi száz, ezernyi felületes politikus és megannyi más funkcionárius nem élhette át. Nem akarta, nem is szerette volna. Ellenben plágiumbotrányaikkal és doktori-gyáraikkal olyan kárt okoztak a tudományos munka hitelének és a romániai felsőoktatási rendszernek, amelyet éveken, évtizedeken át nyöghetjük majd. Emilia Șercan kötete ezt a jelenséget járja körül megdöbbentő adatokkal és több tucatnyi névvel a román politikai és funkcionárius „elit” javából, akiknek nevén szárad a román tudományos élet mai siralmas állapota.