A románok idén túlburjánzó nemzeti identitásának szerves része az ókori (római és dák) történelem, amelyet közel két évszázada szisztematikusan fel és újrahasználnak a kortárs kollektív memória és identitás újraépítése érdekében. Az ókor – mint távoli, mitikus, elérhetetlen és nehezen megfogható része az emberi közösségek történetének – kiváló terepet jelent a pszeudo-tudományos munkák, sarlatánok és önjelölt történészek számára, akik Densușeanu óta rendszeresen fel-felbukkannak és hol a latin, hol a dák múltat hangsúlyozva, a Bibó István féle kisnemzetek frusztráltságát kendőzik az ókori források félreérzelmezésével. Ennek a szerencsére immár sokak által elemzett és leleplezett jelenségnek (dákománia, dákopátia, stb.) legújabb hajtása a filmiparba is beszivárgott. Rövid mustra az ókor megjelenítéséről a kortárs romániai és nemzetkori filmiparban.

A dákokról és a rómaiak erdélyi történetéről már az 1960-as években készültek filmek, elég itt a Ceaușescu féle propaganda-gépezet részeként készült Sergiu Nicolaescu 1967-es Dákok, Mircea Drăgan 1968-as Columna vagy Gheorghe Vitanidiș 1980-as Burebistáról szóló nagyjátékfilmjére gondolnunk. Az 1990-es években a témát ritkán érintették, ám a 2000-es években újra feléledő dákománia és az ókor szisztematikus felhasználása a balkáni államok nemzeti identitásában – egyféle ellenreakcióként az Európai Unió térhódításával –, kedvezően hatott az ókori témájú filmeknek is. Egy egyszerű keresést követően a világ legnagyobb videó megosztó oldalán a top 30 találat között sajnos csak 1-2 román nyelvű dokumentumfilmet találunk a dákokról. Ezek közül kiemelkedő a nemrég a román televízió műsoraként indult Istorie cu Virgil című sorozat első része, amelyben egy fiatal, sajnos nem történész-végzettségű, ám kiváló televíziós képességekkel megáldott úrfi vezeti be a nézőket a dákok nagyon rövid történetébe, néha egészen hajmeresztő analógiákkal, anakronizmusokkal, butácska, de első hallásra vicces és jópofa poénokkal. A viszonylag jelentős nézettségű kisfilmeken túl (10-20 ezer néző) sajnos az internetes filmipar legsikeresebb dokumentumfilmjeit Daniel Roxin, a kortárs dákománia és dákopátia apostola jegyzi, akinek több tucatnyi interjúja, kisfilmje és két dokumentumfilmje is (Dacii – adevăruri tulburătoare, Dacii – noi dezvăluiri) szerepel Youtube-on, utóbbi kettő több változatban is, közel egymilliós (!) nézettséggel. Roxin filmjei az ókori régészeti és irodalmi forrásokat és a történeti genetika eredményeit szánt szándékkal torzítják. Hasonlóan a kortárs magyar szkíta-ősmagyar áltudományos elméletekhez és konteókhoz, Roxinék csapata is „döbbenetes”, „felháborító” és „szenzációs”, dogmatikus elméleteket sulykolnak látványos módon a nézők fülébe. Filmjeik az amerikai propaganda és vallásos reklámfilmek effektjeit használják, így viszonylag alacsony költségvetésből nagyon hatásos és erős üzenetet tudnak tolmácsolni a dákokról és rómaiakról érdeklődő nagyközönségnek. Az emberek többsége sajnos, már eleve egy szubjektív történetre vágyik, a történelmi tények, a tudományos eredmények kevésbé lenyűgöző, sérült kulturális identitásuk számára kevésbé apotropaikus hatású információi nem eléggé vonzóak nekik, így Roxin ezt az érzelmi töltetet kihasználva, sorra gyártja a filmeket, monopolizálva (sajnos) a dákokról szóló román nyelvű filmipart. Számomra a legkétségbeejtőbb az, hogy a romániai történészek és régészek többsége nem veszi a fáradtságot, hogy ezt a „versenyt” és piaci rést kitöltse és tudományos megalapozottságú dokumentumfilmeket készítsenek, ellensúlyozva az egyre terjedő és óriási tömegekhez eljutó áltudományos irányzatok filmipari térhódítását.

Néhány kivételes kezdeményezés mégis akadt az elmúlt években. Ezek közül megemlítendő az Octavian Repede által 2017– 18-ban rendezett, alacsony költségvetésű, de szakmailag viszonylag ellenőrzött, szépen felépített, de fikciós történetet bemutató 141 AD – misszió Daciában című kisjátékfilm. Itt a nagyszebeni Veteres Milites történelmi rekonstrukciós csapat játssza el a rómaiak szerepét. Bár a tárgyak, eszközök és a helyszínek szakmailag kiválóak, sajnos a színészi játék és tehetség hiánya kissé lassúvá, nehézkessé teszi a filmet. Ennél jóval magasabb költségvetéssel és professzionális csapattal készült a román származású és tragikus sorsra lelt Nicholas Dimancescu (1985– 2011) filmje, amelyet 2012-ben mutattak be. A Decoding Dacia című angol nyelvű játékfilm vizuális erejében, képvilágában, technikai bravúrjában és szakmaiságában is új szint hoz az ókori témájú romániai dokumentumfilm-világba. Szakmai igényességüknek egyik záloga, hogy a filmben munkát vállalt Radu Oltean is, akinek rajzai és történelmi rekonstrukciói immár világszerte ismertek. Egyetlen „hátránya”, hogy angol nyelvű, ami minden bizonnyal a romániai közönség egy jelentős részének kevésbé vonzó aspektus. Ezt jól jelzi, hogy míg Roxin áltudományos filmjeit félmillióan nézték meg, addig Dimancescu filmjét az elmúlt hat évben csupán 30-40 ezer ember nézte meg a youtube-on. Kiemelkedően jól sikerült a Dan Dimancescu (a tragikus sorsú Nicholas apja) által támogatott film, a Vadászat Erdély aranyáért (The hunt for Transylvanian gold) című, 2017-ben megjelent dokumentumfilm. Az 1999-ben és 2000-ben felfedezett, becslések szerint 20 dák arany karperec és több ezer koson érme történetét feldolgozó dokumentumfilm a Seuso kincsek történetéhez illő bűnügyi kalandfilmként ábrázolja Románia modern kori történetének legszégyenletesebb műkincslopását és műemlékvédelmi tragédiáját.

A külföldön készült filmek, amelyek a dákok és rómaiak erdélyi történetével foglalkoznak valamivel népszerűbbek, mint a fent említett romániai tudományos-ismeretterjesztő dokumentumfilmek. A számos hosszabb-rövidebb film közül kiemelendő a 2008-ban viszonylag népszerű Rome – the Rise and Fall of an Empire sorozat hatodik része, amely Traianus császár dák háborúiról szól. A meglehetősen amerikaira és szenzációhajhászra sikeredett film ugyan furcsán hatott a hazai, főleg román nézőkre, külföldön viszonylag nagy népszerűségnek örvendett, mintegy 290 000 nézőt vonzva az internet elé. Ennél is sikeresebb volt a romániai berkekben nagy visszhangot kiváltó, a dákománok számára egyenesen botrányosnak minősített BBC dokumentumfilmje, Rome’s Lost Empire (Róma elveszett birodalma), amely 2012-ben a NASA műholdjait felhasználva és a LIDAR lézertechnológia segítségével a Római Birodalom több, addig nem ismert földalatti építményét azonosította. A sorozatban 15-20 percben bemutatják a dákok történetét és Gredistye, azaz Sarmizegetusa Regia világörökségi helyszínét, amelyen első alkalommal végeztek LIDAR kutatásokat. Ennek eredményeképp egy, az eddiginél kétszer nagyobb római erődöt sikerült azonosítani a dákok legszentebb helyszínén, amely azt bizonyította, hogy a rómaiak akár az első dák háború után is letáborozhattak a dákok fővárosában, a második háborút követő konszolidációs időszakban (Kr.u. 106-117) pedig az új kutatási eredmények szerint itt egy legióstábor létezhetett. Az új eredmények fájóan hatottak a nemzeti büszkeségükben sértett dákománokra, akik hevesen tiltakoztak az „imperialista”, amerikai filmrendező és a filmben résztvevő kolozsvári régészek ellen.

A rövid filmlista jól tükrözi, hogy úgy Romániában, mint külföldön lenne igény egy jól felkészült, tudományos alapossággal készült dokumentumfilmre amely Erdély dák és római történetét dolgozza fel. Sajnálatos módon, jelenleg egyetlen ilyen film sem létezik, a rendelkezésünkre álló filmek nagy része vagy szakmailag kifogásolható vagy csak angol nyelven érhető el, amely a helyiek számára nehezen értelmezhetőek. Dimancescu és Radu Oltean kiváló munkássága jó tendenciákat mutat, reméljük, hogy a történész és régész szakmai is felkarolja a tudományos ismeretterjesztést, amely nélkül a régészet a XXI. században már legitimitását sem tudja megtartani a modern társadalomban, ellenben teret ad a dilettáns irodalom elterjedésének.