Lám, milyen jól elszórakozunk politikusaink ostoba tréfáin. A lapok első oldalaikon, öles címekkel hozzák sületlen élceiket, Becali humornak álcázott prosztóságát, a viccelődő jogtudós, Tudorel Toader sótlan poénjait, a többszörösen elítélt szociáldemokrata pártelnök ízetlen hecceit idézik… Azt hihetnénk, mintha a román politikusokban csupa Karinthy, Wilde, Bernard Shaw vagy Joseph Heller veszett volna el.

És miközben ily nemes módon elszórakozunk fölöttébb szellemes politikusaink épületes bemondásain, a Romániát vesztébe sodró kormánykoalíció derűsen szétlopkodja az országot, amelynek kifosztott lakosságát képtelen választási ígéreteivel hitegeti.

Liviu Dragnea bőröndjein derülve, mintha bőröndbe csomagolnánk gondjainkat is. Senki nem háborodik fel azon, hogy a tréfás kedvű pártelnök szép csendesen előkészíti bábszínház-kormányának újabb sürgősségi rendeletét, amelynek megfelelően az újszülöttek már csak 2020 végén kapnák meg a megígért 500 eurós „társadalmi kupont”. Csaknem kétmillió újszülött esik el így a juttatástól, mivel választottjaink mindig csak az ígéret megvalósításának pillanatában jönnek rá, hogy nincs elég pénzük. Most arra hivatkoznak, hogy ez a juttatás négymilliárd lejjel terhelné meg a költségvetést. Amely viszont 2020 végén sem lesz jobb bőrben.

És felfigyelt-e valaki az Európai Bizottság regionális politikájáért felelős biztosának, Corina Crețunak a kétségbeesett figyelmeztetésére, miszerint az ország kétmilliárd eurós, infrastruktúrafejlesztésre fordítható uniós alapot veszített el; hogy Brüsszel szívesen adna térítésmentes pénzt autópályák építésére – csakhogy Románia nem kér belőle, és inkább magán–állam partnerrendszerben építene sztrádákat. Persze, mert az uniós pénzeket Brüsszel ellenőrzi, így viszont sokkal több pénzt lehetne ellopni.

Politikusaink szellemeskedéseit hallgatva, eszünkbe jutnak-e az orvos-, ápolónő-, gyógyszerhiányos kórházainkban elfekvő betegek, akiknek szenvedéseire nem egyszer már csak a kórházi fertőzés jelenthet végleges gyógyírt? Gondolunk-e arra, hogy mit is ígértek kormányprogramjukban a szociáldemokraták?

Például a befagyasztott orvosi posztok felszabadítását és versenybe bocsátását – legkésőbb 2017 tavaszáig!

Vagy: a legtökéletesebb orvosi berendezésekkel ellátott nyolc regionális és egy fővárosi szuperkórházat, vagyis összesen kilenc darabot, amelyeknek 2020-ban már a betegek rendelkezésére kellene állniuk. És ezzel egy időben ötvenezer munkahely létesítését.

Ezek az ultramodern egészségügyi létesítmények ezer ággyal, tíz klinikával, egy kutatóközponttal rendelkeznénk, lakásokkal az orvosok és a személyzet számára, legkevesebb ötven férőhelyes szállodák állnának a hozzátartozók rendelkezésére. Megépítésük kórházanként 300 millió euróba kerülne.

A regionális kórházakat egy bukaresti, országos szuperkórház egészítené ki, 2500 ággyal, harminc klinikával, 2-5 kutatóközponttal, ultramodern berendezésekkel, a személyzet számára iskolákat, óvodát, áruházakat magába foglaló „orvoscampusszal”, no meg 2000 férőhelyes szállodával együtt.

Sorina Pintea egészségügy tárcavezető szerint az első három regionális kórházat uniós pénzből építenék meg, a többit pedig állami–privát alapokból.

A regionális kórházakra pedig pénz is van – ígérte a program –, hiszen azok a Szuverén Fejlesztési Alapból épülnének meg. Amely azonban ma már a tervek szintjén sem létezik, hiszen a létrehozására vonatkozó törvény alkotmányellenesnek minősült.

A kormány az Európai Uniót hibáztatja a sikertelenségekért. A miniszterelnök, Viorica Dăncilă „főtanácsosa”, a szociáldemokraták bőségszarunak meghirdetett, (el)híres(ült) gazdasági programstratégiájának kidolgozója szerint azonban ezek a létesítmények rengeteg pénzbe kerülnek, hiszen csupán a kolozsvári, a iasi-i és a craiovai regionális kórház megvalósíthatósági tervéért 120 millió eurót kellene fizetni. És hiába mondta Corina Crețu, uniós forrásokra hivatkozva, hogy az egészet 1,8 millió euróból meg lehetne úszni, Darius (nomen est omen) Vâlcov nem tágított. És ő már csak tudja mindezt, hiszen ő még éjszaka is pénzt számol a temetőben, otthon pedig aranyrudjait pátyolgatja…

Mindezek után pedig, kedvet kapva politikusainktól a humorizálásra, nyugodtan megállapíthatjuk a tréfás mondás igazát, miszerint úgy lehet hazugságon kapni egy politikust – hogy mozog a szája.