Bogdán Tibor: A tökéletlenség igénye

Az a helyzet, hogy kormányfőnk bakijai olyannyira mindennaposak lettek, hogy az ember már csak akkor kapja fel a fejét, ha Vasilica Viorica Dăncilă véletlenül nem figyel oda, és nem hibázik papírról felolvasott szövegeiben vagy külföldi látogatásai során.

Ezért az már szinte természetesnek vehető, hogy szerinte a szerencsétlenül járt csendőrnőt a protestánsok verték meg. Egy egyetlen nyelvet – az anyanyelvét is ideértve – sem ismerő személy könnyen összetévesztheti a román protestatari-t a protestanţi-al. Az újabb bakiban csak az a hiba, hogy a miniszterelnök-asszony szerint a kollégái által magára hagyott csendőrnőt „bestiálisan összeverték” – ami nem felel meg a valóságnak, hiszen két nap után a „bestiálisan összevert” csendőrhölgy már futólépésben távozott a kórházból a sajtó elől menekülve.

Kormányfőnket eddig már többször rajtakaptuk, hogy csacsiságokat mond – hazugságon azonban még nem (vagy nem voltunk eléggé figyelmesek). Az Európai Parlament frakcióinak képviselővel sorra került találkozóját követően viszont úgy tűnik, a jövőben akkor sem kapjuk fel a fejünket, ha a miniszterelnök-asszony – hogy is mondjuk csak – zavaróan eltávolodik a valóságtól.

Vasilica Viorica Dăncilă  Brüsszelben ilyen tekintetben is kiviselte magát.

Két napos látogatása során például a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének tagjaival – egykori kollégáival – azt próbálta elhitetni, hogy az általa vezetett kormány és pártja semmiképpen sem kampányolt a család meghatározásáért kiírt népszavazás esetében.

A miniszterelnök feltehetően azt képzelte, hogy az európai parlamenti képviselők olyanok, mint a szociáldemokraták teleormani hívei, akik minden szöveget bevesznek, amit Vasilica Viorica Dăncilă  védnöke, Liviu Dragnea a szájába ad.

A kormányfő lehet, hogy megfeledkezett róla, brüsszeli kollégái azonban aligha arról, hogy a közelmúltban még arról beszélt, hogy pártja támogatja a referendumot, és „ez a nyíltan felvállalt álláspont a legmegfelelőbb válasz lesz egy olyan fontos kérdésre, mint a család”. Saját (pontosabban Dragnea) szövegét cáfolva most viszont képes volt azt állítani, hogy pártja a referendumról csak tájékoztatja a szavazót, mivel a feltett kérdés nem elégé világos. Brüsszelben aztán jót derülhettek azon, hogy a „nem eléggé világos” kérdést éppen Liviu Dragnea és a „szoknyás Dragnea” által vezetett kormány fogalmazta meg.

Az Európai Zöldek csoportjával találkozva pedig azt a képtelenséget állította, hogy az Országos Korrupcióelleni Ügyészség főügyészét, Laura Codruţa Kövesit nem a kormány menesztette tisztségéből, hanem Klaus Iohannis. Márpedig azt mindenki tudja – nem csak Brüsszelben, Strasbourgban, Washingtonban, de még Teleorman megyében is –, hogy a főügyész visszavonását az igazságügyi miniszter javasolta (aki, ugye, a kormány tagja), majd az alkotmánybírság a kormány (miniszterelnöki aláírással ellátott) felkérésére döntött a főügyész leváltásáról, kiutat sem hagyva Klaus Iohannisnak.

Ráadásul Dăncilă  valóságos matematikai bukfenccel próbálta bebizonyítani, hogy Romániában a magasrangú igazságszolgáltatási képviselők hatvan százaléka ellen állítottak össze bűnvádi ügycsomót. Tette ezt, annak ellenére, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács legutóbbi adataiból világosan kiderül, hogy a romániai hétezer magas rangú tisztségviselő ellen mindössze kilencszáz esetben állítottak össze dossziét. És ha valamilyen csoda folytán mind a kilencszáz ügycsomó esetében beindulna a bűnvádi eljárás, akkor is csupán az ügyészek és a bírók tizenkét százalékáról lenne szó. A valóságban azonban kevesebb, mint száz ügycsomó került a bíróság elé, ami nagyjából két százalékot jelent. Igaz, Vasilica Viorica Dăncilă  nem tódított sokat – alig harmincszorosan túlozta el a valóságot.

Nos, a görbült uborka kitiltásával és egyéb, nem túl okos ötleteikkel ugyan a brüsszeli fórumok már nem egyszer elképesztettek minket, ám arra még nem hozott fel bizonyítékot senki, hogy nem ismerik az alapvető matematikai műveleteket.

És még egy csúsztatás a Zöldekkel való találkozó kapcsán: a román kormányfő szerint az augusztus tizedikei megmozduláson külföldről hoztak be bedrogozott tüntetőket, anélkül, hogy erre bármilyen bizonyítékot bemutatott volna. Aligha nem Vasilica Viorica Dăncilă  a Zöldeket – zöldfülűeknek nézte.

Azok után, hogy a miniszterelnök asszony száznyolcvan fokkal szembemenetelt a valósággal, nem csoda, hogy menekült az újságírók elől, akik ilyen körülmények között csakis zavarba ejtő kérdéseket tehettek fel. Amelyeket ráadásul meg sem értett volna, hiszen nem volt rajta fejhallgató, hogy meghallgassa a tolmácsot…

Vasilica Viorica Dăncilă  brüsszeli (le)szereplését viszont mentora, Liviu Dragnea nagyra értékelte. Koalíciós partnere, Călin Popescu Tăriceanu egyet is értett vele, apró, de igen fontos pontosítással: Dăncilát nem lehet ugyan tökéletes miniszterelnöknek nevezni – de hát senki nem is igényli ezt…

És ennek az igény(telenség)nek a jegyében jött létre aztán a teljes román politikai osztály…

Kimaradt?