Zsinórban harmadszor nyerte meg a bajnoki címet a Manchester City

A Premier League 37. fordulójában a Manchester City úgy szerezte meg a bajnoki címet, hogy még pályára sem lépett. Az üldöző Arsenal ugyanis 1-0-ra kikapott a kiesés elől ezzel megmenekülő Nottingham Forest otthonában, így matematikai esélyét is elveszítette, hogy megelőzze a Cityt.

Az Arsenal egészen váratlanul vált aranyesélyessé erre a szezonra a Premier League-ben, miután a legutóbbi hat idényben egyszer sem tudott a legjobb négy között végezni az angol bajnokságban. Innen nézve az idei ezüstérem is óriási siker, ugyanakkor a tavaszi szétesés miatt keserű lehet a londoniak számára az idényzárás. Az Ágyúsok legutóbbi nyolc bajnoki meccsükből mindössze kettőt nyertek meg.

Az Arsenal már a Manchester City elleni rangadón döntőnek látszó hátrányba került, a 37. fordulóban, a kiesés elől ezzel megmenekülő Nottingham Forest otthonában elszenvedett 1-0-s vereséggel pedig matematikailag is eldőlt, hogy zsinórban harmadszor is a Manchester City a Premier League bajnoka.

Josep Guardiola mindössze a második edző lett a Premier League történetében Sir Alex Ferguson után, aki három egymást követő idényben is bajnoki címre vezette csapatát. S idén még abban is követheti a skót edzőlegendát, hogy az 1998/99-es Manchester United után második angol csapatként triplázik: a City a Bajnokok Ligája-döntőben az Internazionale ellen játszik, a FA-kupa fináléjában pedig éppen a városi rivális United lesz az ellenfele.

A Manchester City és az Arsenal mögötti további két Bajnokok Ligája-indulást érő helyeken már szinte biztosnak tűnik a Newcastle United és a Manchester United öröme, miután a Liverpool csak döntetlent játszott szombaton az Aston Villa ellen. Utóbbinak ezzel és a Tottenham vereségével saját kezébe került a sorsa, hogy megszerezze a Konferencialiga-indulást érő hetedik helyet. Az Európa-ligában várhatóan a Liverpool és a Brighton képviseli majd a Premier League-et a következő idényben.

A négy európai topligából ezzel háromnak a győztese már eldőlt, a Napoli és a Barcelona után a Manchester City végső sikere is biztossá vált. Németországban még nyílt a verseny, amelyre komoly hatással lehet Szoboszlai Dominikék Bayern elleni győzelme.

Premier League, 37. forduló:

  • Tottenham Hotspur-Brentford 1-3 (1-0)
  • Bournemouth-Manchester United 0-1 (0-1)
  • Fulham-Crsytal Palace 2-2 (1-1)
  • Liverpool-Aston Villa 1-1 (0-1)
  • Wolverhampton Wanderes-Everton 1-1 (1-0)
  • Nottingham Forest-Arsenal 1-0 (1-0)

vasárnap játsszák:

  • West Ham United-Leeds United 14.30
  • Brighton-Southampton 15.00
  • Manchester City-Chelsea 17.00

hétfőn játsszák:

  • Newcastle United-Leicester City 21.00

1. Manchester City                          35 92-31 85 – már bajnok
2. Arsenal                                         37 83-43 81
3. Newcastle United                      36 67-32 69
4. Manchester United                   36 52-41 69
5. Liverpool                                     37 71-43 66
6.
Brighton and Hove Albion        35 67-49 58
7. Aston Villa                                   37 49-45 58
8. Tottenham Hotspur                   37 66-62 57
9. Brentford                                     37 57-46 56
10. Fulham                                       37 54-51 52
11. Crystal Palace                           37 39-48 44
12. Chelsea                                       35 36-41 43
13. Wolverhampton Wanderers  37 31-53 41
14. Bournemouth                           37 37-70 39
15. West Ham                                36 38-52 37
16. Nottingham Forest                  37 37-67 37
17. Everton                                      37 33-57 33
18. Leeds United                            36 46-71 31
19. Leicester City                           36 49-67 30
20. Southampton                          36 31-66 24 – már kiesett

Kapcsolódók

Kimaradt?