Wimbledon: Onsz Dzsabur és Marketa Vondrousová játszhat a nők trófeájáért

A tunéziai Onsz Dzsabur lesz a cseh Marketa Vondrousová ellenfele a wimbledoni teniszbajnokság női egyes versenyének döntőjében, mivel csütörtökön két szettben legyőzte a fehérorosz Arina Szabalenkát a második elődöntőben.

Fotó: Agerpres/EPAJelina Szvitolina és Markéta Vondrousová is jól kezdett az adogatásai mögött, aztán 2:2-nél a mérkőzés első bréklabdáját kihasználta a cseh lány, semmire vette el az ukrán adogatását. Szvitolina azonban egyből vissza tudott jönni, ám ezt követően már egyszer sem tudta hozni a szerváját, így elbukta a szettet. Az első adogatási után csak 42 százalékban nyerte meg a pontokat (18/9), míg Vondrousová 78 százalékban (18/14). 6:3

A második játszmát a cseh kezdte jobban, gyorsan ellépett 3:0-ra. Szvitolina lényegében a meccsben maradásért adogatott, a maratoni gém végén pedig ismét elbukta a szerváját. Utána megint egy nagyon hosszú játékot láthattunk, pedig Vondrousová könnyen semmire nyerhette volna azt, de végül az ukráné lett (4:1). Szvitolina aztán gyorsan hozta a szerváját (4:2), majd ismét hosszú gém végén örülhetett, és teljesen nyílttá tette a második játszmát (4:3). Egyenlíteni azonban nem tudott, mert ismét következett egy brék. Vondrousová a döntőért adogathatott, az első meccslabdáját ki is használta, így ő jutott a döntőbe.

Az első játékos lett az Open-érában, aki nem kiemeltként jutott fináléba a női egyes versenyben Wimbledonban.

A második elődöntőben a 2. kiemelt Arina Szabalenka és a 6. Onsz Dzsabur csapott össze.

Az első játszma kiegyenlített küzdelmet hozott, Dzsabur nagy küzdelemre késztette riválisát, aki aztán 6:6 után rövidítésben tudta megnyerni a szettet.

A folytatásban 2:2-nél Szabalenka elvette ellenfele adogatását, a tunéziai játékost viszont nem tudta kibillenteni, Dzsabur ugyanis 3:4-nél szintén brékelt, így egyenlített a játszmában. Az észak-afrikai teniszező ezután nagy csatában hozta a saját adogatását, majd újfent elvette a riválisét, így 6:4-re megnyerte a második szettet és meccsben maradt.

A döntő játszmában 2:2-ig fej fej mellett haladtak a játékosok, aztán Dzsabur 3:2-nél ismét brékelt, kisvártatva pedig már 5:2-re vezetett, sőt, meccslabdához jutott. Ebből kettőt sem tudott kihasználni, így Szabalenka mérkőzésben maradt, de riválisa a következő játékban újfent remekül teniszezett, és harmadik meccslabdáját egy ásszal kihasználta, így lezárta a 2 óra 22 percig tartó csatát.

Dzsabur sorozatban másodszor játszhat döntőt Wimbledonban, ahol tavaly három szettben kikapott a kazah Jelena Ribakinától, akit most a szerdai negyeddöntőben kiejtett.

Eredmények, női egyes, elődöntő:

  • Onsz Dzsabur (tunéziai, 6.)-Arina Szabalenka (fehérorosz, 2.) 6:7 (5-7), 6:4, 6:3
  • Marketa Vondrousova (cseh)-Jelina Szvitolina (ukrán) 6:3, 6:3
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?