WTA-vb: Maria Szakkari a negyedik elődöntős

Fotó: Agerpres/EPAEldőlt, hogy Anett Kontaveit, Garbine Muguruza és Paula Badosa mellett Maria Szakkari jutott a mexikói Guadalajarában zajló WTA-világbajnokság elődöntőjébe, mivel utóbbi a Chichén Itzá elnevezésű csoport utolsó, harmadik fordulójában nagy csatában legyőzte az első helyen kiemelt fehéroroszt, Arina Szabalenkát.

A görög Szakkari 2 óra 50 perces mérkőzésen, három szettben nyert Szabalenka ellen, aki 19 kettős hibát ütött. A 26 éves Szakkari második győzelmét aratta a vb-n, és a Chichén Itzá-csoport második helyezettjeként – Paula Badosa mögött –, 2/1-es mérleggel került a négy közé.

Ahogyan arról beszámoltunk, a Teotihuacán-csoport utolsó fordulójában Garbine Muguruza legyőzte Anett Kontaveitet. Ők ketten, valamint a cseh Karolína Plísková két győzelemmel zártak, utóbbi maradt le az elődöntőről.

A WTA-világbajnokság történetében most először fordult elő olyan, hogy két spanyol jutott a legjobb négy közé. A spanyol döntő viszont nem jöhet össze, a folytatásban, kedd este 22 órától Badosa Muguruza ellen játszik, a másik összecsapásra pedig a tervek szerint két és fél órával később, hajnali egy órától kerül sor.

WTA-vb, Guadalajara, Chichén Itza-csoport, 3. forduló

  • Maria Szakkari (görög, 4.)–Arina Szabalenka (fehérorosz, 1.) 7:6 (7–1), 6:7 (6–8), 6:3
  • Iga Swiatek (lengyel, 5.)–Paula Badosa (spanyol, 7.) 7:5, 6:4

1. Badosa 2 győzelem (4-2)
2. Szakkari 2 (4-3)
3. Szabalenka 1 (3-5)
4. Swiatek 1 (3-4)

Kapcsolódók

Kimaradt?