Újabb 4 éves mandátumot kapott a FIFA élén Gianni Infantino

Újraválasztották Gianni Infantinót a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökének. Az olasz-svájci sportvezető egyedüli jelölt volt a posztra és a tisztújító kongresszuson egyhangúlag kapott újabb négy évre bizalmat.

A Kigaliban zajló ülésen az is eldőlt, hogy Infantino első három elnöki évét - amelyet Sepp Blatter lemondása után kezdett 2016-ban - nem veszik egy egész ciklusnak, ami által a tagok biztosították számára azt a lehetőséget, hogy 2027-ben ismét elindulhasson a posztért, amelyet a szabályok szerint három teljes cikluson át tölthet be egy személy.

„Szeretném megköszönni mindannyiótoknak: azoknak, akik szeretnek, ti sokan vagytok, de azon keveseknek is, akik utálnak. Mindannyiótokat szeretlek” – mondta az 53 éves Infantino, miután álló taps köszöntötte újraválasztása alkalmából. „A FIFA elnökének lenni nagy elismerés és kiváltság, ugyanakkor hatalmas felelősség is. Továbbra is számíthattok elkötelezett munkámra.”

Az elnök a választás előtt beszámolt a FIFA legutóbbi időszakának eredményeiről. Elmondta, a 2019-2022-es időszakban 7,5 milliárd dollárra nőtt a szövetség bevétele, ami egymilliárddal magasabb annál, mint amit terveztek, annak ellenére, hogy a koronvírus-járvány nehezítette ezt a periódust. Mindehhez azt is hozzátette, hogy 2023 és 2026 között 11 milliárd dolláros bevételt terveznek. Infantino arról is beszélt, hogy 2016-os hivatalba lépése óta egymilliárddal nőtt a FIFA megtakarítása, ami már közel négymilliárd dollár.

„Azt ígértük, hogy növeljük a bevételeinket és a korábbinál stabilabbá, erősebbé tesszük a FIFA-t, vonzóbbá tesszük a szponzorok és a televíziós társaságok számára. Erre nem lettünk volna képesek, ha nem vagyunk erősek. A FIFA pénze a ti pénzetek” – hangsúlyozta a sportvezető, azt is kiemelve, hogy a FIFA meghétszerezte a nemzeti szövetségeknek adott támogatását. - „Ha egy ügyvezető arról tájékoztatná a részvényeseket, hogy hétszeresére növelte terméke értékét, akkor valószínűleg örökre akarnák őt vezetőnek, de én csak egy újabb négy évre szóló ciklusért vagyok itt.”

Infantinót a FIFA tagjainak elsöprő többsége támogatja, de több nagy európai nemzettől bírálatok is érték. A német szövetség elnöke, Bernd Neuendorf szerdán közleményben jelezte, hogy nem támogatják Infantinót.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) eddigi elnökei
1904-1906: Robert Guérin (francia)
1906-1918: Daniel Burley Woolfall (angol)
1921-1954: Jules Rimet (francia)
1954-1955: Rodolphe William Seeldrayers (belga)
1955-1961: Arthur Drewry (angol)
1961-1974: Sir Stanley Rous (angol)
1974-1998: Joao Havelange (brazil)
1998-2015: Joseph Blatter (svájci)
2016-? : Gianni Infantino (svájci)

Kapcsolódók

Kimaradt?