Tour de France: negyedszer nyerte meg a legendás körversenyt Tadej Pogačar

A három héttel ezelőtt címvédőként rajthoz álló szlovén klasszis idén sem talált legyőzőre, állandó kihívóját, a dán Jonas Vingegaardot megelőzve végzett ismét az összetett élén.

Három hét versenyzés után vasárnap megérkezett a Tour de France mezőnye a Champs-Élyséés-re, lezárva ezzel a világ egyik legismertebb körversenyének idei küzdelmeit. Idén is a szlovén Tadej Pogačar és a dán Jonas Vingegaard voltak az összetett első helyéért járó sárga trikó legnagyobb esélyesei, előbbi versenyző pedig már az első héttől kezdve megmutatta, idén megállíthatatlan formában van.

Ismét győzött | Fotó: Tadej Pogačar/Facebook

Ettől függetlenül a szlovén klasszisnak is voltak nehéz pillanatai a Touron, a háromhetes verseny közepén ugyanis egy könnyebb szakaszon váratlanul bukott, emiatt pedig időt veszített riválisaihoz képest, ekkor sokan azt találgatták, mennyire sérülhetett meg. Az esetet követő 12. szakaszon viszont már nem hagyott kérdést az erőviszonyokkal kapcsolatban, a legnehezebb hegyeken minden ellenfelét nagyon megverte, ideje korán eldöntve a Tourt.

Innentől kezdve Pogačarnak már csak arra kellett figyelnie, hogy Vingegaard ne lepje meg egy váratlan támadással és ne szenvedjen komolyabb sérülést. Sikerült is a verseny második felében is maga mögött tartania a dánt, az utolsó szakasz előtt 4 perc 24 másodperces előnye volt vele szemben.

A hagyományokhoz híven a mezőny Párizsba érkezett a zárószakaszon, ahol már nagy fordulatok egyik évben sem szoktak történni, inkább ünnepi hangulat uralkodik a mezőnyben. Ez idén sem volt másképp, a záróetapot a belga Wout Van Aert nyerte meg, a versenyt pedig összesen 160 kerékpáros fejezte be.

 A negyedik Tour-győzelmét ünneplő szlovén és a dán klasszis mögött végül a német Florian Lipowitz végzett az összetett harmadik helyén, így megszerezte a legjobb fiatal versenyzőnek járó fehér trikót is. Ami a hegyi pontversenyt illeti, ott is Pogačar bizonyult a legjobbnak, a gyorsasági szakaszokon szerzett pontokért kiosztott zöld trikót pedig az olasz Jonathan Milan szerezte meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?