Történelmi mérföldkőre készül Kovács István
Történelmet ír szombat este Kovács István: ő lesz az első, aki mindhárom európai klubtorna fináléján fújhatta a sípot.
A nagykárolyi futballbíró a Konferencia Liga 2022-es és az Európa Liga 2024-es döntője után most a szombat esti Bajnokok Ligája fináléra készül. „Elképesztő volt, amikor Roberto Rosetti (az UEFA játékvezetői bizottságának vezetője) felhívott. Nagyon boldog, letaglózó érzés, hogy annyi év munka után engem jelöltek a világ legfontosabb klubmérkőzésére” – mondta az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapján olvasható interjúban Kovács István. Bevallotta, hogy minden egyes szezon elején arról álmodik, hogy döntőt vezethet, márpedig a BL-finálé a lehető legnagyobb elismerés. Ennek eléréséért többeknek is köszönetet mondott, köztük mentorának, Szilágyi Istvánnak.
A beszélgetés során úgy vélekedett, hogy futballistaként szerzett tapasztalatát játékvezetőként is hasznosítani fogja. A harmadik ligában játszott, középpályásként. Szerinte ezáltal jobban megérti a játékosok érzelmeit. „Jól értem a taktikákat is. Ez pedig fontos része a felkészülésünknek. Az UEFA szakmai elemzéseket kínál, ép pedig szeretem azokat tanulmányozni” – vallotta Kovács. Hozzátette: nyilván a fizikai erőnlét is ugyanilyen fontos, főleg napjaink labdarúgásában, amely dinamikus és megerőltető, ezért kiemelten fontos, hogy jó formában legyen.
Elmondása szerint meccsnapon nem szokott reggelizni. Csapatával egy rövid, nagyjából egy órás sétával indítja a napot, iszik egy teát és eszik néhány kekszet. Olyan 13 óra körül ebédel, általában csirkét valamilyen tésztával és salátával, majd egy-két órát alszik. „A meccs előtt három órával felkelek, hallgatok egy kis zenét, lezuhanyozok, megborotválkozok és készen állok, hogy elinduljak a stadionba. Teljesen koncentráltan és felkészülten” – ecsetelte.
Az interjúból ugyanakkor az is kiderült, hogy a nagykárolyi játékvezető élete pozitív irányban változott, amikor tíz hónappal ezelőtt megszületett a fia. „Bíróként sokat utazunk, de amikor hazaérek, megpróbálom minden időmet a családommal tölteni. Szerencsés vagyok, hogy megtehetem” – mondta.
Az idei Bajnokok Ligája-döntőt szombaton 22 órától rendezik a müncheni Allianz Arénában. A Paris Saint-Germain és a Inter csap össze egymással. Kovács István játékvezető segítői Mihai Marica és Tunyogi Ferenc lesznek ugyancsak Romániából.
CSAK SAJÁT