Tankerhajónak kellett kimentenie a rekordkísérletre hajtó magyarokat az óceánon

Havasi Gergő és Szabó Norbert Ádám negyven nap alatt tervezte átevezni az Atlanti-óceánt, de vasárnap éjjeli életveszélyes borulásuk miatt megszakították az utat.

Nehéz kísérletre vállalkozott a Magyar Honvédség sportszázadának szakaszvezetője, Havasi Gergő. Társával, Szabó Norbert Ádámmal január 6-án indult útnak Teneriféről, hogy a tervek szerint negyven nap alatt átevezze az Atlanti-óceánt. Ez az eredmény világrekordot jelenthetett volna, de természetesen egymást váltva is rendkívül nehéz elérni, hiszen 5200 kilométerről van szó.Egy adott pillanatban életveszélyes helyzetbe kerültek az evezősök | Fotó: Havasi Gergő/Facebook

Havasiék a közösségi médiában közzétett videójukban jelentették be, hogy húsz nap után megszakítják útjukat, mert Főnix nevű hajójuk vasárnap éjszaka egy nagyobb hullám miatt felborult, a feje tetejére állt, ami egy ideig közvetlen életveszélyt jelentett. A helyzet megoldása és hat órányi helyreállítás után úgy ítélték meg, felszerelésük nem biztosítja számukra a biztonságos továbbhaladást, így megszakították az utat.

Mivel valamennyi kontinenstől rendkívül nagy távolságra voltak, az egyik közelben lévő tankerhajó, a Berge Rosa mentette ki őket, fedélzetén visszajuthatnak Európába, várhatóan Franciaországból utaznak haza.

Az Atlanti-óceánon jelenleg közel öt hete kint van a kétszeres Guinness-világrekorder Rakonczay Gábor is, aki utolsó expedícióján hetedszer készül átevezni az óceánt. Havasiékkal ellentétben ő ezúttal is egyedül, az általa épített 42 nevű kenuval vállalkozott a feladatra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?