Párizs 2024: 1,4 milliárd euróért tisztítják a Szajnát

Megkezdődött a Szajna folyó 1,4 milliárd euróba kerülő megtisztítása azzal a céllal, hogy a vízminőséget jelentősen javító munkával időben elkészüljenek a jövő nyári párizsi olimpiai és paralimpiai játékokra - írta beszámolójában az insidethegames.biz.

A Szajnának központi szerepe lesz a 2024-es játékokon, mivel az olimpia megnyitóünnepségén legalább 140 hajó vonul majd a folyón, körülbelül 10 ezer sportolót szállítva, emellett a triatlon, a nyílt vízi úszás és a paratriatlon versenyeinek helyszínéül is szolgál.

Fotó: insidethegames.bizA városháza illetékesei azt állítják, hogy az olimpia nélkül évekbe telt volna a tisztítás finanszírozása a Szajnán, amelyben 1923 óta - néhány kivételtől eltekintve - tilos úszni. A francia házigazdák 2018-ban olimpiai törvényt fogadtak el, amely két évet adott a kikötött hajóknak, hogy a párizsi szennyvízhálózathoz csatlakozzanak, ahelyett, hogy a hulladékot közvetlenül a folyóba ürítenék - írta a portál.

A jövő évi párizsi nyári olimpia július 26-tól augusztus 11-ig tart, míg a paralimpiát augusztus 28. és szeptember 8. között rendezik meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?