Napirenden a téli ifjúsági olimpia: mintegy 20 millió eurós beruházást igényel

Becslések szerint tizenhét és húszmillió eurót kell majd költeni infrastrukturális fejlesztésekre a 2027-es téli ifjúsági olimpiai fesztivál (EYOF) hazai megszervezéséhez, közölte szerdán Marcel Ciolacu kormányfő Brassóban, ahol a megyei vállalkozóival egyeztetett a három év múlva esedékes seregszemléről.

Emlékezetes, hogy Románia pályázatát idén nyáron fogadta el az Európai Olimpiai Bizottság, ennek nyomán 2013 után második alkalommal szervezheti meg a 14 és 18 év közötti fiataloknak szánt multisport eseményt.

Ciolacu szerdán elismerte, hogy a rendezés költsége „jelentős összeg”, 17-20 millió euróra becsülik, de jó lehetőségként értékeli a Brassóba, illetve annak környékén lévő helyszínekre tervezett EYOF-ot. A kiadásokra vonatkozó jogszabálytervezetet első olvasatra csütörtökön tűzik napirendre, a kormányfő pedig reményei szerint összegyűjti a támogató aláírásokat. „A téli sportokat támogatni kell. (…) Örvendek, hogy egyre több verseny zajlik Románia területén” – idézte a miniszterelnököt a News.ro.

Terepszemlét tartottak | Fotó: COSR

Mihai Covaliu, a Román Olimpiai- és Sportbizottság (COSR) elnökének tájékoztatása szerint az Európai Olimpiai Bizottság illetékesei hétfőn és kedden tartottak terepszemlét Brassó megyében és Sepsiszentgyörgyön, felmérték a meglévő infrastruktúra állapotát. „Tíz sportág lesz. Brassó polgármesterét, George Scripcarut nevezték ki a szervezőbizottság elnökévé és örvendünk annak, hogy a kormány támogatását élvezzük. Az ismert, hogy az erre vonatkozó memorandumot már aláírtuk (…) Ennek a tornának nagyon nagy jelentősége van Románia számára, a legnagyobb multisport esemény, amit Brassó szervez” – mondta Covaliu.

És nem csak Brassó megye kerül majd főszerepbe, hanem Székelyföldet is érinti az EYOF. Brassó, Predeál, Barcarozsnyó (Râșnov), Cheile Grădiștei és Sepsiszentgyörgy fogadja majd az ifjú sportolókat. Scripcaru tájékoztatása alapján már leosztották a szervezési feladatokat, és emlékeztetett arra, hogy 2013-ban is házigazdák voltak, ezért már van tapasztalatuk ezen a téren. „Akkor felemelkedtünk az elvárások szintjére. Románia és Brassó is nyert belőle” – vélekedett a barcasági polgármester.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?