FRISSÍTVE – NL: Levonultak a koszovóiak a pályáról, Románia győzelemre válthatja a „feladást” a zöld asztalnál

A hosszabbításban szakadt félbe a Románia–Koszovó labdarúgó-mérkőzés péntek este a Nemzetek Ligájában. A találkozó gól nélküli döntetlenre állt, amely eredménnyel Mircea Lucescu „trikolórjai” bebiztosították volna a B ligába való feljutást jelentő csoportgyőzelmüket. FRISSÍTÉS: A koszovóiak nem voltak hajlandóak befejezni a meccset, így a végeredményről az UEFA fegyelmi bizottsága dönt majd és várhatóan 3-0-ra Románia javára írják majd a győzelmet. 

Miután az elmúlt napok rendre arról szóltak, hogy milyen jelentősége van a Nemzetek Ligájának a világbajnoki selejtezőkre nézve, hogy a pozitív eredmények kedvezőbb kiemeléshez segíthetik Romániát és a pótselejtezőkre is plus esélyt adhat, az utolsó előtt fordulóban péntek este rendezett bukaresti mérkőzés első felében nem igazán „jutottak szóhoz” a hazaiak. Mircea Lucescu legénységének támadásai veszélytelenek és ötlettelenek voltak, Dennis Man próbálkozott ugyan felvinni a labdát, de kísérletei nem jelentettek kihívást a vendégeknek.

Nem úgy a koszovói rohamok, amelyek hol Drăgușint, hol pedig Florin Niță kapust „avatták hőssé”, amikor menteniük kellett. Például a 30. percben, amikor a Zhegrova, a Lille középpályásának, illetve Vedat Muriqinek a lövéseit nagy szerencsével hárították. A kimaradt vendégziccereket követően a 41. percben érkezett meg a meccsbe a hazai csapat, de Stanciu csak kapufáig jutott.

Fotó: Agerpres

A gól nélküli első félidőt követően Darius Olaru futott be a pályára a megsérült Nicolae Stanciu helyére, nem sokkal később pedig egy szögletből helyzetig is jutottak Burcáék, de a labda a kapu mellé ment. A lelkesedés viszont gyorsan alábbhagyott, miután újfent Zhegrováék ragadták magukhoz a kezdeményezést, és bár az első félidőben látotthoz hasonló ziccerig nem jutottak, nyomás alá helyezték a hazai védelmet. Mindeközben Alibecék nem tudták megkörnyékezni Muric kapuját, rendre Niță került főszerepbe mialatt a koszovóiak a győzelmet hajszolták.

Már a hosszabbítás utolsó percénél tartott a játék, amikor Rrahmani összetűzésbe keveredett Alibecel. A játékvezető Morten Krogh sárga lapot mutatott fel nekik és lenyugtatta a kedélyeket. Legalábbis látszólag, mert miközben Ianis Hagi épp készült elvégezni egy szabadrúgást, a pálya szélén pedig láttuk amint Mircea Lucescu szövetségi kapitány még feszülten kiabálta be utasításait tanítványainak bízva a győzelemben, a mérkőzés félbeszakadt. A koszovóiak ugyanis megsértődtek és a 95. percben levonultak a pályáról. A mérkőzés kommentátorai is csak találgatni tudtak, hogy esetleg a lelátóról tárgyakat dobálhattak be a pályára vagy a „Szerbiát” kiabáló ultrák bosszantották fel őket. Nem érkeztek hírek arról, hogy bármilyen sértő skandálás hangzott volna el, még a játékvezető sem támogatta a levonulásukat. Határidőt adott a koszovóiaknak, hogy visszatérjenek a pályára, de nem voltak hajlandóak folytatni a mérkőzést. 

Több mint fél óra elteltével még mindig nem született döntés.

Az ismert volt, hogy a „trikolóroknak” a döntetlen is elég lett volna ahhoz, hogy az utolsó forduló előtt már bebiztosítsák a csoportgyőzelmet és az azzal járó feljutást a B ligába. Ha viszont a koszovóiak nem fejezik be a pályán a meccset, az azt jelenti, hogy a pályán 0-0-nál félbeszakadt mérkőzést várhatóan a zöld asztalnál Románia javára írják 3-0-val. Erre viszont még várni kell, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága tárgyalja majd az ügyet.

A játékvezető kevéssel éjjel 1 óra előtt tért vissza a pályára és lefújta a találkozót a – meccset amúgy végig uraló – koszovóiak feladása miatt. Ez azt jelenti, hogy már biztos nem fogják az utolsó percet lejátszatni és várhatóan a trikolórok nyerik a meccset a zöld asztalnál.

A C liga 2. csoportjának másik mérkőzésén Románia hétfői ellenfele, Ciprus 2-1-re legyőzte hazai pályán a sereghajtó Litvániát. A négyesben jelenleg Románia vezet Koszovó, Ciprus és Litvánia előtt. 

FRISSÍTÉS: Éjszaka érkezett a hír, hogy az amúgy rasszista bekiabálásokra panaszkodó koszovóiak állítólag valóban vissza akartak térni a pályára, hogy befejezzék a mérkőzést, de a DigiSport információi szerint olyan felvételeket láttak, amely alapján esélyesnek látják, hogy a zöld asztalnál ők nyerjék meg a találkozót. Helyszíni beszámolók szerint ezúttal nem volt rendbontás a mérkőzésen, kizárólag „Szerbia” skandálás hangzott el, az ultrák nem tették hozzá, hogy Koszovó az Szerbia. Amúgy Niță kapus nyugtatta a lelátón ülő „kemény magot” amikor az indulatok kezdtek elszabadulni, de még Mircea Lucescu szövetségi kapitány sem tapasztalt semmi olyan incidenst, amely szerinte indokolta volna a vendégcsapat viselkedését. 
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?