Mircea Lucescu: „Ez sportszerűtlenség a javából”

Rendkívül felháborodott Mircea Lucescu, amiért a koszovóiak a hosszabbításban levonultak a pályáról és nem voltak hajlandóak befejezni a mérkőzést a Nemzetek Ligája utolsó előtti fordulójában.

Románia labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya a péntek esti találkozót követően úgy vélte, hogy „ez sportszerűtlenség volt a javából”. A DigiSport-nak nyilatkozva azt mondta, hogy a vendégeknek semmi okuk nem volt arra, hogy így tiltakozzanak. „Sportolók vagyunk” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a találkozó során nem volt semmilyen incidens, nem kiabáltak ellenük a lelátóról. Mircea Lucescu elfogadhatatlannak nevezte az ilyen viselkedést, szerinte mindenkire nézve szégyen az, ami történt. „Messziről látszik, hogy ezt eltervezték” – mondta.

Fotó: frf.ro

Megjegyezte, tanítványai nem voltak a legjobb formában, érződött rajtuk, hogy az eredménykényszer nyomás alá helyezte őket. Viszont nagyon jól és pontosan védekeztek a koszovóiak ellen, Lucescu szerint a kapus Niță szenzációs volt. „Persze ez elmarad az elvárásunktól. De nem akarok többet erről beszélni, a lényeg a kvalifikáció (…) A Ciprus elleni meccsen befejezzük ezt a sorozatot úgy ahogy kell” – mondta.

Romániának, mint ismeretes, egy döntetlen is elég lett volna ahhoz, hogy bebiztosítsa csoportgyőzelmét a C ligában és azáltal feljusson a B ligába. A péntek esti mérkőzés a 95. percben, 0-0-s állásnál szakadt félbe, amikor a koszovói labdarúgó-válogatott érthetetlen okból levonult a pályáról és nem volt hajlandó befejezni a találkozót. A játékvezető végül lefújta a meccset, az eredményről az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA) döntenek majd, de várhatóan 3-0-s győzelemmel Románia javára írják. Sajtóértesülések szerint viszont a rasszista skandálásokra panaszkodó koszovóiak arra számítanak, hogy a kontinentális testület a javukra ítél majd.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?