Mutatjuk milyen öltözéket tervezett Oláh Gyárfás az olimpiai csapatnak

A Román Olimpiai- és Sportbizottság (COSR) bemutatta hétfőn a párizsi olimpiára utazó csapat formaruháját, azt az öltözéket, amelyben a Team Romania vonul majd fel az ötkarikás játékok július 26-ai megnyitója alkalmával.

A sportolók idei viseletét ugyanaz az Oláh Gyárfás tervezete, aki korábban a 2012-es, londoni olimpia kapcsán is együttműködött a COSR-vel. Ezúttal az olimpiai jelszó, az „egység a sokszínűségben” inspirálta a koncepciót, amely a sportolók személyiségét, tehetségét és szellemiségét hivatott ünnepelni – tájékoztatott a COSR. A Facebook-oldalon bemutatott – a Pandora Prod által itthon gyártott – öltözék változatos, de az egyes ruhadarabokban vannak közös és kiegészítő elemek. Stílusát tekintve mind sportos, modern és laza, hogy ezáltal megünnepelhessék a sportot és az együttlét örömét. A színeket tekintve a sárga dominál, amely nem pusztán a nemzeti identitást szimbolizálja, de egyben optimista hozzáállást is sugall.

Fotó: COSR/Alex Gălmeanu

Oláh Gyárfás azt mondta, hogy Párizsra hangolódva Joie de vivre (Életöröm) névre keresztelte a kollekciót, amely név egyszerűen kifejezi a részvétel örömét. „Azt kívánom, hogy ennek a ruhakoncepciónak az ereje által Románia optimista üzenetet küldjön az egész világnak” – magyarázta a tervező.

A COSR amúgy megjegyezte, hogy a csapat tagjai mind Team Románia pólót viselnek majd, amelyhez kedvük szerint válaszhatnak különböző hosszúságú nadrágot vagy szoknyát, illetve sötétkék vagy sárga színű ruhadarabot, amelyek modern szabását a részletekben megmutatkozó díszítő elemek teszik teljessé. Mihai Covaliu, a COSR elnöke hangsúlyozta, hogy ez az a csapat, amelytől sikereket remélünk a párizsi olimpián, ezért azt szeretné, hogy magabiztosak és optimisták legyenek. Olyanok, mint amilyen egy emberi értékekben, tehetségben és eredményekben értékes, haladó szellemiségű nemzet, magyarázta a sportvezető.

A COSR szerint ezen öltözék kényelmes viseletet kínál majd a küldöttségnek a különleges körülmények között rendezendő megnyitón, emlékezetes ugyanis, hogy most először nem stadionban, hanem a Szajnán szerveznek vízi felvonulást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?