Gődér Brigitta gyerekkorában szerette meg a focit. Mivel barátainál nagyobb kitartása volt a sporthoz, idővel profi szinten is elkezdte játszani. Amíg Romániában gyerekcipőben volt a női foci, gyakran rossz minőségi pályán kellett helytállnia, de ez nem törte meg a lelkesedését. Fiatalon felfigyelt rá a román válogatott is, amelynek mára meghatározó védője lett.

Gődér Brigitta 1992-ben született a Bihar megyei Margittán. Labdarúgó pályafutását Romániában kezdte, majd 2016-ban szerződött a Győri ETO csapatához, ahol több szezonon keresztül meghatározó játékos volt. Később Szombathelyen is játszott, tavaly óta pedig a Ferencváros játékosa.

– Hogyan ismerkedtél meg a focival és mikor alakult ez nálad állandó sporttá?

– Falun nőttünk fel, az öcsémmel minden lehetőséget kihasználtunk a játékra, egyszer előkerült egy focilabda. Onnantól kezdve a tesómmal játszottam, a suliban fociztunk a barátaimmal. Mindenhol, ahol labda volt, ott voltam én is. Lassan a barátaim elkezdtek kinőni belőle, de én még mindig akartam játszani.

Volt egy kedves szomszédom. Ő mondta, hogy tud egy női focicsapatot Nagyváradon. Ennek nagyon örültem, szerencsére a szüleim is. Ellátogattam tehát Nagyváradra a Motorul csapatához az első edzésemre, ezzel bekerültem a körforgásba.

– Játszottál Marosvásárhelyen is az ASA színeiben, mikor keresett meg a klub?

– Három évet játszottam Nagyváradon. Még egészen fiatal voltam. Székely Karcsi bácsi megkeresett, hogy lenne-e kedvem Marosvásárhelyre igazolni. Abban az évben megnyerték a bajnokságot, úgyhogy mindenféleképpen előrelépés volt a karrierem szempontjából. Tetszett a város, a csapat és az edző, ezért is döntöttem mellette.

– Milyen szinten volt akkor a női foci a maihoz képest, mennyit tudtál itthon fejlődni?

– Romániában még gyerekcipőben járt a női foci. A marosvásárhelyi csapat abban az időben összeszedett volt, de a kolozsváriak szépen lassan elkezdték uralni a mezőnyt, velük kellett megküzdenünk az első helyekért. Szorosak voltak a mérkőzéseink, egy pici mindig Kolozsvár fele billentette a mérleget. Egyszer azért sikerült elnyernünk a román kupát velük szemben.

Emlékszem, gyakran játszottunk olyan pályán, ami finoman szólva sem volt alkalmas focira. Az országos bajnokságban sokat is kellett utaznunk, de úgy érzem, megérte. Bekerültem a válogatottba is, úgyhogy fejlődésem szempontjából jó volt ez az időszak.

– Utána érkezett az első magyarországi megkeresés. Nehéz volt meghozni a döntést, hogy Győrbe igazolj?

– Volt egy olyan csapattársam Marosvásárhelyen, aki magyarországi származású volt. Az ő édesapja, Dénes András eléggé jól mozgott a női foci társadalmában, megemlítette, hogy Győrbe játékosokat keresnek. Úgy éreztem, jót tenne a váltás. Elmentem megnézni, milyen körülmények között játszanak a lányok és tetszett a hely.

Kicsit vacilál az ember ilyenkor, jó döntés-e eligazolni, de úgy voltam vele, csak akkor derül ki, ha kipróbálom, és szerencsére jól sikerült.

– Néhány évnyi győri időszak után következett a Szombathely, majd jelenlegi klubod a Fradi. Tavaly nyár óta játszol náluk, hogy érzed magad a csapatnál?

– Nehéz volt ezt a döntést meghozni. Szombathelyen otthon éreztem magam, de Magyarország meghatározó csapatához volt lehetőségem igazolni. Jól érzem magam Ferencvárosban, a csapattársakkal is egyre jobban kijövök. Eleinte nem igazán találtam a helyem, de ez idővel egyre változott. Keményen edzünk azért, hogy a célunkat elérjük.

– Rátérve a román válogatottra, az elmúlt években mennyire sikerült szerinted olyan keretet kialakítani, amely a jövőre nézve fejlődőképes lehet?

– Amikor először behívtak, még csak tanultam a rutinosabb játékosoktól. Akkoriban egy gólra voltunk attól, hogy kijussunk az Eb-re. Folyamatosan szoros meccseket játszottunk olyan válogatottakkal, mint Svájc vagy Belgium, de végül mindig lemaradtunk kicsivel a nagytornákról.

A Nemzetek Ligája tavaly egyáltalán nem sikerült jól számunkra, kiestünk a C divízióba, még olyan meccseken sem sikerült nyernünk, ahol mi voltunk a dominánsabbak. Ezt nehezen élte meg a csapat, de most úgy érzem, jó úton vagyunk. Ebben a ligában sem könnyű egyik meccs sem, de próbálunk mindig úgy pályára lépni, hogy kihozzuk magunkból a maximumot.