EXKLUZÍV – Kielemeztük az országos sportstratégiát Novák Károly Eduárd sportminiszterrel

Fotó: Varró-Bodoczi ZoltánBukarest, Pitești, Râmnicu Vâlcea és Nagyszeben után csütörtök délelőtt Kolozsváron is bemutatta Románia sportstratégiáját Novák Károly Eduárd. Az alkalmat megragadva arra kértük az RMDSZ-es sportminisztert, hogy elemezzük ki közösen a dokumentumot.

– Kezdjünk egy keményebb kérdéssel. Közel két évig készült a sportstratégia, sokan már nem is hitték, hogy – különösen azt követően, hogy a menesztése is felmerült – lesz ideje tető alá hozni. Elégedett a végeredménnyel?

– Nagyon elégedett vagyok. Rengeteg energiát belefektettünk, és sok ideget megevett ez a stratégia. Azt tudni kell, hogy a két hónapos kormányválság, meg a hónapokon keresztül tartó, személyemet érintő folyamatos támadások alatt nem volt értelme a stratégiával foglalkozni. A végén már azt is mondtam, hogy lehet, egyszerűen soha nem fogják engedni, hogy átmenjen a sportstratégia. Így hát nagyon örvendek, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnök támogatásával bemutathattuk a dokumentumot. Külön köszönöm Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek, hogy kiállt a projekt mellett, támogatta politikai szinten, és ugyanakkor a Babes-Bolyai Tudományegyetemnek, hogy egy ilyen komoly dokumentumot sikerült megírni.

– 2022–2032, tízéves terv. Érzi-e a projekt mögött azt a szintű támogatást, ami garantálhatja a benne foglaltak megvalósítását azután is, hogy már nem lesz miniszter?

– Igen. Ezért is kezdtük úgy a munkát, hogy létrehoztunk egy tárcaközti bizottságot, hogy ne csak a sportminisztérium stratégiája legyen. A konzultációs folyamat végén születik majd egy kormányhatározat, ami – terveink szerint – felállít majd egy olyan, harminc emberből álló interminiszteriális munkacsoportot, amely a stratégia életbe léptetését követi figyelemmel. Ez pedig garanciát jelenthet a folytonosságra, bárki is legyen a jövőben a sportminiszter.  

– Jelenleg öt tárca (sport, oktatási, védelmi, belügyi és szállításügyi) és az olimpiai bizottság alárendeltsége alatt működnek Romániában állami finanszírozású klubok. Hogyan fogadták – elsősorban a belügyi és a védelmi minisztériumban –, hogy el kell ereszteniük ezeket a klubjaikat?

– Meg kell érteniük, hogy nem fogják elveszíteni a klubokat. Az egyes tárcáknak is jobb lesz, mert óriási felelősség ekkora klubokat működtetni, és az ügyek rendezésébe nem tud a miniszter napi szinten belefolyni. Arról nem is beszélve, hogy a privát szféra is sokkal szívesebben támogatna egy egyedülálló, önálló klubot, mint egy minisztériumi klubot.

– A klubok részéről – Steaua, Dinamo, Rapid – mi volt a reakció?

– Ők kicsit még nem értik ennek az egésznek a lényegét, de ez egy tízéves terv. Bár szerintem sokkal hamarabb el fogjuk érni a céljainkat. Ennek a finanszírozási átcsoportosításnak az lenne a lényege, hogy a klubok között egyenlőség legyen. Most diszkrimináció van: a minisztériumi klubok állami fenntartásban részesülnek, szemben a magánklubokkal, amelyeket a sportminisztérium nem tud támogatni. Egy szintre, közös nevezőre kellene hozunk az egyesületeket, hogy azokat a sportolókat tudjuk támogatni, akik eredményeket érnek el, akik „termelnek”.

– Négy hónap alatt 445 személlyel, úgynevezett stakeholder-ekkel egyeztettek. Milyen javaslatokat kaptak, és ezek közül mit, mennyit tudtak belefoglalni a sportstratégiába?

– Voltak négyszemközti egyeztetések, és volt egy kérdőív, amit az érintett partnerek kitölthettek. Engem személy szerint meglepett, hogy az olimpiai sportokat tömörítő szövetségek közül csak négy küldött valamilyen ötletet.

– Erre van magyarázata?

– Erre az a magyarázat, hogy sokan nem akarják a reformot.

– Három fő csapásirányt határoz meg a dokumentum: tömegsport, iskolai sport és élsport. Van-e fontossági sorrend? Fontosabb-e a 10 olimpiai aranyérem százezer kisdiák testnevelésénél vagy 5 millió ember megmozgatásánál?

– Mindegyiknek megvan a sajátos fontossága, szerepe. Mindennek az alapja a tömegsport, és most ebbe beleértem a gyereksportot is, hogy egészséges legyen az ország lakossága. És az egészség kifejezést nem csupán orvosi értelemben használom, az egyén mentalitása, viselkedése is beletartozik. Ugyanakkor nagyon fontos a piramis csúcsán levő profi sport is, mert ők vannak szem előtt, ők hozzák a világbajnoki, Európa-bajnoki és olimpiai érmeket, ők a nemzet büszkesége.

– A dokumentum európai összehasonlításban mutatja be a romániai lakosság mozgáshiányos életmódját és az ezzel járó népegészségügyi gondokat. Olcsóbb lenne megmozgatni az embereket, mint a betegségeket kezelni. Van-e arra stratégia, hogy ezt megértessék az emberekkel?

– A legegyszerűbb módja ennek az infrastruktúra kiépítése. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha rendelkezésre állnak az eszközök, akkor az emberek el is kezdik őket használni. Mondok egy-két példát: ki kell építeni a kisvárosok, falvak közötti bicikliút-hálózatot. A települések parkjaiban fel kell szerelni testedzésre alkalmas sportszereket. Legyenek focipályák, kosárlabdapályák, mert ha a lehetőség adott, akkor az emberek használni is fogják őket.

– Kapcsolódó kérdés. Óriási eltérések figyelhetőek meg városi és vidéki környezetben élők sportolási lehetőségei, sőt város és város sportolási lehetőségei között is. Erre az egyenlőtlenségre milyen megoldást javasol a sportstratégia?

– Románia lakosságának 48 százaléka vidéken él. Ahhoz, hogy őket idővel behozzuk a profi sportba, ki kell építeni helyi szinten az alap infrastruktúrát, hogy a falusi sport legyen alapja a tömeg- és élsportnak.

– Térjünk át az iskolai sportra. Két iskolás korú gyerekem van: a 14 éves lányom számára immár egy nyűg a testnevelés óra, és a 9 éves fiamon is látom, hogy nem várja „kirobbanó lelkesedéssel” a testnevelés órát. A sportstratégia helyzetfelmérésében írják, hogy Románia a sor végén kullog, ami a felkínált tevékenység-lehetőségeket illeti (atlétika, labdás játékok és talajtorna). Lát összefüggést a gyerekeim kedvetlensége és testnevelés órák változatossága között?

– Mindenképpen, ezen változtatni kell. Most például elindítottuk a Hercules-programot, ami az egy hetes vakáció alatt lehetőséget biztosít a gyerekeknek arra, hogy megismerjék a településükön, régiójukban rendelkezésre álló sportolási lehetőségeket. Például itt Kolozsváron hatezer gyerek iratkozott be a huszonvalahány sporttevékenységre. A bridzstől az úszásig. Az edzők az elején nem akartak részt venni a programban, de aztán rájöttek, hogy a gyerekek fele ott marad hosszabb időre is, és most már szívesen fogadják az érdeklődőket.

Egy másik projektünk az oktatási minisztériummal közösen azt célozza meg, hogy a gyerekek órák után, vagy bizonyos szabad órákban – ahol lehetséges – csoportosan járjanak úszni.

– Jelenleg a szülőkön múlik, hol a gyerek megtanul-e úszni, vagy sem.

– Így van. Azt akartuk, hogy legyen egy kormányszinten egyeztetett program, ahol vannak uszodák, kapcsoljuk be az iskolákat. A 42 megyéből 28 megyében már beindult az úszóprogramunk.

– Van-e befogadókészség a testnevelő tanárok részéről, hogy változtassanak? Meg a testnevelő tanárokat kibocsátó egyetemek részéről, hogy nyissanak?

– Szerintem igen, ezzel nincsen probléma.

– A piramis csúcsa az élsport, ez jelenik meg a hírekben, az érmeket hozó bajnokok katalizátorai tudnak lenni a tömeg-, illetve iskolai sport fejlődésének. Az 1984-es Los Angeles-i olimpián 53, Tokióban 4 érmet nyertek a romániai sportolók. Mi szükséges a jelenlegi, valljuk be, alacsony színvonalról való elmozduláshoz?

– Az első és legfontosabb dolog, hogy a szövetségek kidolgozzák a saját hosszú távú stratégiájukat. Határozzák meg céljaikat a 2028-as, a 2032-es olimpiára, a világbajnokságokra, az Európa-bajnokságokra. Fektessék le, hogy ezeknek a céloknak az eléréséhez hány klubra, hány sportolóra, hány edzőre van szükség. Dolgozzák ki edzőképzési tervüket. Mennyit akarnak az utánpótlásra költeni, mennyit a felnőtt sportra. Amikor ezek elkészültek, akkor a sportminisztérium elkezdheti a célirányos finanszírozást, hogy a célok valóban meg is valósulhassanak. A sportstratégia célja, hogy kiszámíthatóan biztosítsa a finanszírozást a valóban érdemi munkát végzőknek.

– 224 ezer igazolt sportolója van az országnak, négyszer kevesebb, mint a feleakkora lakossággal rendelkező Magyarországnak. Ennek mi az oka, és hogyan lehet elérni a célba vett 2 milliós számot?  

– Jelenleg a rendszerből hiányoznak a vidéki gyerekek, sőt egész régiók nagyon alul vannak reprezentálva. Ahhoz, hogy nőjenek a számok fel kell építenünk a vidéki infrastruktúrát. Magyarországon se volt ilyen jó mindig a helyzet, 2007-ben, amikor elindították sportstratégiájukat 6 százalékos volt tömegsportban részt vevők aránya, ami mostanra harminc százalékra nőtt.

– Mely sportokban lehet a leglátványosabb eredményeket elérni?

– Torna. Cselgáncs. Asztalitenisz.

– Jelenleg esetlegesnek, véletlenszerűnek tűnik egy-egy kiemelkedő tehetség felbukkanása, eredmény elérése. A sportstratégia tud-e és hogyan tud segíteni a nem megfelelő családi támogatással rendelkező, de kiugróan tehetséges gyerekek felfedezésében, felépítésében?

– Vegyük David Popovici esetét. Ő egy istenáldotta tehetség, ilyen egy születik száz év alatt, az ő eredményei nem az úszószövetség érdeme. Mi azt szeretnénk, hogy Popovici mellett a világbajnokságon legyen egy csapat, akik nyernek ezüstöt, bronzot is. Ehhez pedig kell a tömegbázis, akik közül ki lehet nevelni az arra alkalmasakat.

– Az élsport tulajdonképpen egy karrier. Képes-e a sportstratégia olyan életutat nyújtani a fiataloknak, ami miatt hajlandóak a tanulást, a pénzszerzést feláldozni?

– Az első lépés, hogy minden klub legyen privát, legyen egy egyenlőség finanszírozás terén, ne rabolhassák le a nagy, állami, minisztériumi klubok már fiatalkorban a kevesebb lehetőséggel rendelkező klubokat. Nagyon fontos, hogy megszülessenek az olimpiai központok, ahol a 14–18 éves fiatalok biztonságos környezetben tudnak fejlődni. Legyen meg minden kategóriának a megfelelő pénzügyi támogatása, és utána, az aktív sportolói pályafutás végén tudjon visszakerülni a rendszerbe edzőként, sportvezetőként. Tudja átadni tapasztalatát a következő generációnak.

– A stratégia SWOT-elemzése (erősségek, gyengeségek, lehetőségek, veszélyek – szerk. megj.) pesszimista, optimista és realista forgatókönyvvel is számol. Legyünk realisták?

– Igen.

– Tehát nem érzi sem azt a nagy lelkesedést, sem azt a nagy ellenszelet, hogy valamelyik másik kettő irányába kilengjen a mutató?

– A magam részéről én nagyon optimista vagyok. Még egy ilyen rendszerben is képes voltam megálmodni ezt a stratégiát. Ezért is nyomom előre. Az elmúlt két év alatt azt tapasztaltam, hogy a berozsdásodott csapágyakat elkezdtük lassan fellazítani, elkezdtek mozogni a dolgok. Abban reménykedem, hogy beindul a hógolyó effektus, egyre többen fognak bízni, csatlakozni a stratégiához. Idén szép eredmények születtek a sportban, látta a kormány és a politika is, hogy érdemes támogatni a sportot.

– A dokumentum a nemzeti össztermék 1 százalékát szeretné a sportra fordítani. Magyarországi mintára adókedvezményekkel, vagy központi kiutalásokkal?

– Szerintem most is akörül van az állami sporttámogatás, de szét van szórva, el van aprózva. Azt kell elérnünk, hogy ezzel a pénzzel mi, a sportminisztérium gazdálkodjon, mi adjuk érdemalapon.

– Ez azért nagy konfliktusokkal fog járni. Ott vannak a belügyi, védelmi kötődésű klubok. Ki fogják adni a kezükből a gyeplőt?

– Menet közben meglátjuk, hogy mekkora ellenállásba ütközünk. Első fázisban a sportminisztérium alárendeltségébe tartozó klubokat decentralizáljuk. Ne mi foglalkozzunk Bukarestből a négyszáz bázis adminisztrálásával. A mi feladatunk a stratégia kidolgozása, a megvalósítás figyelemmel követése, a szövetségek kontrollja.

– Kidolgoztak egy egész piramisrendszert: városi és falusi klubok, megyeszékhelyi klubok, regionális központok, országos központok, olimpiai központok. Erdélyben, Székelyföldön mire számíthatunk?

– A három téli központ közül az egyiket Csíkszeredában szeretnénk. Lesz még egy Brassóban és egy Nagybányán. Azt szeretnénk, ha az egyiket már jövőben elindíthatnánk, hogy példával szolgáljon a többinek. A regionális központok lényege, hogy a sportolónak minél kevesebbet kelljen utaznia az edzőtér, az iskola és a szálláshely között. Azt szeretnénk, hogy tizennégy éves koráig a gyerek ne mozduljon ki biztonságos, hazai környezetéből. Egészen más, ha a gyerek 100 kilométeres távolságban van, a szülők meglátogathatják, haza mehet, mint ha elviszik, és aztán 6 hónap múlva látja ismét az otthoniakat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?