Marozsán újabb győzelmével a legjobb nyolc közé jutott Belgrádban

A világranglista 59. helyén álló magyarországi teniszező két játszmában nyert a hazaiak rutinos játékosa, Dusan Lajovics ellen.

 Bár már nem sok van hátra a teniszszezonból, Marozsán Fábián számára jó lehetőséget jelentenek az utolsó hetek a pontgyűjtésre. Ezen a héten az év második belgrádi tornáján versenyez, ahol korábban győzelemmel mutatkozott be a kínai Sang ellen.

Fotó: I love tenis/Facebook

Úgy tűnt, szerda délután nehéz mérkőzés várhat rá, ugyanis a hazai pályán játszó Lajoviccsal találkozott. Ennek ellenére remekül kezdett a magyar játékos, hamar el tudta venni a szerb szerváját, előnye pedig kitartott az első játszma végéig. Ahogyan várható volt, a második szettben Lajovics már keményebb csatára késztette a világranglistán jelenleg legjobb helyen álló magyar teniszezőt. Marozsán végül ismét felül tudott kerekedni ellenfelén és 6–3, 7–5-re megnyerte a találkozót, bebiztosítva helyét a következő fordulóban.

A legjobb nyolc között a horvát Duje Adjukovics és a szerb színekben játszó Györe László meccsének győztesével csap össze.

A belgrádi tornán részt vett Fucsovics Márton is, ő már az első fordulóban búcsúzott a versenytől.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?