Marad minden a régiben – Újra szavaztak a váradi projektről

Mégis megkapja a finanszírozást a nagyváradi stadionprojekt.

A költségvetés vitáján másodjára is szavazásra bocsátották az AUR párt azon módosító indítványát, amely megtorpedózta a nagyváradi stadionépítési projektet. A kötelezettségvállalási hitelek megvonására vonatkozó javaslatot a parlament összevont költségvetési bizottságainak keddi vitáján még támogatta a PSD, csütörtökön viszont már ellene szavazott, ezért a beruházás az eredeti tervek szerint haladhat tovább – számolt be a Bihoreanul.

Aláírhatják majd a kivitelezési szerződést | Fotó: nagyváradi önkormányzat

Mint írtuk: Florin Birta, Nagyvárad polgármestere kedden a szociáldemokraták politikai leszámolásának nevezte a döntést, egyértelmű szándékosságot vélt az intézkedés mögött, hiszen más hasonló projektek esetében nem vonták meg a finanszírozást. Az elöljáró most örömének adott hangot, hogy normalizálódott a helyzet. „Ilyen körülmények között aláírhatjuk a kivitelezési szerződést” – magyarázta.

Emlékezetes, hogy a Bihar FC is elítélte korábban a stadionépítési projekt elgáncsolását, a futballklub nyilvános állásfoglalásban kérte az illetékeseket a döntésük felülvizsgálatára. Ismeretes ugyanis, hogy a csapat által jelenleg használt régi stadion felújítása nem lett volna rentábilis, ezért döntöttek úgy évekkel ezelőtt, hogy inkább egy új, amúgy nem túl nagy stadiont építenek. Hosszú utat járt be a projekt, több akadályba ütközött, de úgy tervezik, hogy ha lezárul a közbeszerzési eljárást érintő óvás tárgyalása már idén aláírhatják a kivitelezési szerződést, a beruházáshoz szükséges önrészből finanszírozva pedig akár még az építkezéshez is hozzáfoghatnak.

A Bihar FC a Liga 2-es bajnokság felsőházi rájátszásába jutott, 39 ponttal az ötödik helyről várja a playoff hétvégi rajtját, ahol elsőként az összetettben 44 ponttal második helyen álló és ugyancsak feljutásra pályázó Sepsi OSK vendége lesz vasárnap. A felsőházban listavezető a Vajdahunyadi Corvinul, a Voluntari, a Chindia Târgoviște és a Steaua a váradi csapathoz hasonlóan 39 pontról várja a folytatást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?