Magyar identitású csapatok csúcsvezetői találkoztak Tusványoson

Négy ország magyar identitású csapatainak csúcsvezetői találkoztak pénteken délután Tusványoson. A csapatok közül több küzdelemben áll az európai kupaporondon is.

Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke, Világi Oszkár, a Dunaszerdahelyi AC tulajdonosa, Diószegi László, a Sepsi OSK első embere és Zsemberi János, a Topolyai SC tulajdonosa, valamint Kelemen Árpád sportmenedzser volt a meghívottja a Buzánszky Jenú Sportterasznak pénteken kora délután. A Szöllősi György által vezetett beszélgetés felvezetőjeként a jelenlevők gratuláltak a Sepsi OSK hangos nemzetközi sikeréhez.

A szót elsőként Kubatov Gábor ragadta magához. A Ferencváros Slovan elleni párharcával kapcsolatban elmondta: 30 évvel ezelőtt szurkolóként maga is ott volt Pozsonyban a szlovák karhatalmi erők brutális támadásáról elhíresült mérkőzésen. „Az összes barátomat agyonverték ott és azóta erre a meccsre várok, hogy ezt lerendezzük. A pályán kell megoldani, az biztos, hogy a csapat rendkívül motivált. Egy ilyen hangulatú stadion mindenkit magával ragad, fantasztikus szurkolás volt, ezért kellett volna nagyon nyerni. Nem sikerült, az a kötelességünk, dolgunk, és minden tudásunkat abba kell belevetnünk, hogy Pozsonyban megfordítsuk. Egy gólos hátrányban vagyunk és tovább kell mennünk” – fogalmazott a sportvezető. A szerző felvétele

A labdarúgás gazdasági kérdéseire kitérve a sportvezető úgy fogalmazott, hogy „a futballban sosincs elég pénz, mindig van egy nagyobb terv”. Hozzáfűzte: az FTC-nél igyekeznek olyan dolgokra fordítani a pénzt, ami a jövőben megtérül. „Nálunk nincs láblógató ember, a legjobb szakembereket alkalmazzuk. Hiszünk abban, hogy nem mindig csak a pénz jelenti a megoldást” – emelte ki Kubatov.

Mint az elnök kifejtette: Európában több ország labdarúgó top-klubjai komoly anyagi válságban vannak, a német és az angol bajnokságok számítanak a legstabilabbnak, de a Covidot ők is megérezték, nagy érvágás volt a jegybevételek elmaradása.
Kubatov Gábor kifejtette, hogy véleménye szerint elkerülhetetlen egy közép-európai liga létrehozása, rövid hazai bajnokságokkal. A több ország kiemelkedő klubjainak bevonása nagy szponzori lehetőségeket jelentene, hiszen több tízmillió embert érhetnének el a mérkőzések által.

Több gólt kell rúgni - ilyen egyszerű

A Dunaszerdahelyi AC és a Győri ETO tulajdonosa, Világi Oszkár viccesen fogalmazott arra a kérdésre, hogy hogyan kerekedhetnének a pozsonyi Slovan fölé: több gólt kell rúgni – szögezte le nevetve az üzletember. „A foci ilyen, van, amikor nem sikerül semmi, van, amikor minden összejön, fejben kell elhinni, hogy van esély” – tette hozzá. Kiemelte: a felvidéki klubnak az UEFA Konferencialigában jó esélye van bejutni a harmadik körbe, ahol a Steaua lehet az ellenfél, amennyiben a bukarestiek megfordítják az 1–0-s hátrányukat.

„Építkezünk, és abban hiszek, hogy ha elvégezzük a munkát, akkor jönnek az eredmények. A DAC szurkolói azt akarják, hogy a mérkőzéseken végig küzdjünk. Ebben a szezonban ezt fogjuk tudni hozni és össze fog jönni a nemzetközi szereplés, még egy kört mindenképp fogunk menni, aztán a Play Offban már egy kis szerencse is kell” – mondta el Világi.

Mint a DAC-tulajdonos kifejtette: az akadémiai képzésre szeretnének több figyelmet fordítani, szeretnék elérni, hogy onnan kerüljenek ki játékosok, hiszen sosem lesznek olyan helyzetben anyagilag, mint a topklubok. Kiemelte, hogy Győrben 600 gyerek futballozik, pedig 300, tehát van utánpótlás és merítési lehetőség. 

A szlovákiai első osztályban a DAC a Slovan után a második legnagyobb költségvetésű klub – osztotta meg Világi Oszkár. A bevételek nagy része a tulajdonosok által nyújtott támogatás jelenti a csapatok számára. A jövő évben ez némileg át fog alakulni, a névhasználati jogokból és a televjziós közvetítések jogdíjából a kisebb csapatok a költségvetés felét is megkaphatják majd. Ehhez jön a jegybevételből, az ajándéktárgyak értékesítéséből és játékos-eladásokból érkező bevételek. Mint hagnsúlyozta: infrastruktúrában a DAC a legkiemelkedőbb klubnak számít Szlovákiában, a mérkőpzések látogatottságában is mindenképpen az elsők.

A klubtulajdonos üzletember kiemelte, hogyolyn rendszert kíván felépíteni, ami biztosítja az ő szerepvállalásának megszűnése után is a klub fenntartását.

„Lehet csinálni jó focit normális mértékű költségvetéssel. Ki kell nevelni a játékosokat, ezeket átadni egymásnak. Az együttműködés, közös gondolkodás azok a területek, amelyeken fejleszteni kell. Hiszek a Kárpát-medencei együttműködésben és abban, hogy az edzőképzés jelentősége is rendkívül nagy hangsúlyt kell kapjon” – fogalmazott Világi Oszkár.

Hátrányos megkülönböztetés

A Sepsi fel fogja venni a versenyt és kiérdemelni, hogy olyan csapatokkal emlegessék egy szinten, mint a DAC, a Topolya. A Sepsi OSK ugyanakkor mindig „felnéz” a Fradira – minderről már Diószegi László beszélt. „Mindig Budapestre nézünk, sokat tanultunk és próbálunk sok mindent átvenni. A jövő hétre azt kívánom, hogy azt tegyék, mint mi tegnap” – utalt a tulajdonos a Sepsi OSK csütörtöki Olimpija Ljubljana feletti győzelmére.

A vállalkozó felidézte az OSK 11 évvel ezelőtti alapításának körülményeit, majd kitért arra is, hogy magyar kötődésű csapatként számos megkülönböztetést és támadást kell elszenvedniük. Példaként említette, hogy Konferencialiga-mérkőzésüket egyik román televíziós csatorna sem tűzte műsorára, ugyanakkor a román sportsajtó zokon vette, hogy a klub közösségi oldalán a közvetítés csak magyar kommentárral lehetett megtekinteni.

Diószegi beszámolt arról is, hogy a költségvetést tekintve a román élvonalbeli csapatok között a 7-8. helyen helyezkednek el, eredményességben szeretnék ezt a különbséget túlszárnyalni és „sok borsot törni a nagy csapatok orra alá”. A Sepsi-elnök is kiemelte: az ifjúsági játékosok nevelése és beillesztése számukra is nagyon fontos. Păun példáját említette, aki fel akart hagyni a labdarúgó pályafutásával.

A szerbiai első osztályú futball-bajnokságban érdekelt  Topolyai TSC tulajdonosa Zsemberi János kiemelte: a délvidéki klub több mint 100 éve együttműködik a Ferencvárossal, testvér-klub kapcsolatokat ápoltak, ápolnak.

Mint kifejtette: saját akadémiájukra szeretnének ők is építeni. Az anyagi lehetőségeik szűkösek, Szerbiában a televíziós jogdíjak töredékei, mint más országokban, tízszer kevesebb, mint például Romániában, tudtuk meg. Nemzetközi játékosokat nem tudnak megfizetni, a szerb futball általános infrastrukturális helyzetét tekintve azonban az egyik legjobb körülmények találhatók Topolyán.
Zsemberi János kiemelte: szeretnék a kapcsolatokat tovább építeni a magyar kötődésű csapatokkal. Szöllősi György kérdésére azt is elmondta, hogy valóban szóba került Nikolics Nemanja lehetséges Topolyára igazolása, amelyről „tárgyaltak és megtörténhet”.

Kelemen Árpád, a PricewaterhouseCoopers vezető menedzsere arra mutatott rá, hogy a nyugati országokban a labdarúgó-klubok fő bevételi forrásait a televíziós jogdíjak, reklámszerződések, ajándéktárgy-eladások, játékos-értékesítések jelentik. Közép-Európában szintén ezen dimenziók mentén lehet továbbfejleszteni a klubok gazdaságát – tette hozzá. „Érdemes megnézni, mit, hogyan csinálnak mások, a szerbek, a horvátok hogyan adnak el annyi játékost, Lengyelországban, Csehországban, hogyan vannak olyan magas hirdetési bevételek, és olyan nagy nézőszámok” – tette fel a kérdést a szakember. Hozzáfűzte, hogy azokat a területeket kell erősíteni, amikben „még van potenciál”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?