Luxemburggal és Görögországgal zárja az évet a magyar labdarúgó-válogatott

Novemberben Luxemburggal és Görögországgal vív barátságos mérkőzést a magyar labdarúgó-válogatott.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának csütörtöki híre szerint a Marco Rossi irányította nemzeti együttes november 17-én a Stade de Luxembourgban lép pályára, három nappal később pedig a Puskás Arénában fogadja a görögöket.

Luxemburg jelenleg a Nemzetek Ligája C divíziójában Törökország mögött a második helyen áll csoportjában. Legutóbb 2017. november 9-én mérkőzött meg a magyar válogatott a luxemburgival, és akkor 2-1-es vereséget szenvedett. A novemberi meccs lesz a 12. Luxemburg ellen, amelyet - az említett, öt évvel ezelőtti találkozót leszámítva - mindig legyőzött a magyar válogatott. A szintén NL C divíziós - és ott csoportelső - görögökkel legutóbb már Marco Rossi vezetésével találkozott a magyar válogatott, amely 2018. szeptember 11-én, hazai pályán 2-1-re győzött, október 12-én pedig idegenben 1-0-ra kikapott. A két válogatott eddig 21 alkalommal csapott össze egymással, öt magyar győzelem, hat döntetlen és tíz görög siker született.

„Minden évben kevés időt tud együtt tölteni a csapat, mivel roppant sűrű a klubcsapatok programja itthon és külföldön egyaránt, ezért minden egyes együtt töltött plusz nap kiemelt jelentőséggel bír - mondta az mlsz.hu-nak Marco Rossi. - Ebből a szempontból is fontos lesz a novemberi összetartás, illetve kitűnő esélyt nyújt arra is, hogy lehetőséget adjunk azoknak a fiataloknak, akik egy ideje már kopogtatnak a férfi A-válogatott ajtaján, és amennyiben továbbra is megfelelően dolgoznak és teljesítenek, hamarosan rendszeres kerettagok lehetnek. Szeretnénk lemérni, hogy mire képesek és hol tartanak nemzetközi szinten a felnőtt válogatottak mezőnyében” – tette hozzá.

A görögök elleni találkozó a katari világbajnokság nyitónapjára esik, ami azért fordulhat elő, mert a nemzetközi szövetség utólag hozta egy nappal előbbre a vb első mérkőzését.

Az NL-ben a magyarok szeptember 23-án Lipcsében lépnek pályára a németek ellen, majd 26-án a Puskás Arénában fogadják az Európa-bajnok olaszokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?