Liga 1: több csapat „pályaívét” is meghatározhatja a hétvégi forduló

A Sepsi OSK nyitja, a Kolozsvári CFR pedig zárja a labdarúgó Liga 1 alapszakaszának négy napra „szétterülő” 23. fordulóját.

Több olyan mérkőzést is rendeznek a labdarúgó Liga 1 alapszakasza 23. fordulójában, amely a presztízs mellett nagymértékben meghatártozhatja azt a „pályát”, amelyet az érintett csapatok bejárhatnak az idei szezonban. 

Az első ilyen összecsapás az etapot nyitó Sepsi OSK–CSU Craiova találkozó lesz. A Cristiano Bergodi által irányított háromszékiek az idei első fordulóban a FC Botoșani csapatától elszenvedett vereséggel elszalasztották a lehetőséget, hogy előrébb lépjenek a tabellán, ahol jelenleg 26 ponttal a 10. pozíciót foglalják el. Lemaradásuk az utolsó, felsőházi rájátszást biztosító 5-6. helyen álló CSU Craiovához és Konstancai Farulhoz képest 9 pont, így a tökéleteshez közelítő hajrára lenne szüksége a Sepsi OSK-nak ahhoz, hogy idén is a play offban szerepelhessen. Mivel épp a fentebb említett egyik csapat, a CSU Craiova látogat pénteken este Sepsiszentgyörgyre, Diószegi László csapatára „6 pontos mérkőzés” vár. 

Ugyancsak a felsőházi rájátszásért küzd a BUkaresti Rapid–Aradi UTA összecsapás mindkét szereplője. A fővárosi vasutasok - kétségtelenül - nagyon örülnének annak, ha a CSU Craiova botlana a Sepsi OSK ellen, ugyanis ebben az esetben ők kerülnének - az aradiak legyőzésével - playoff-helyre. Másik oldalon az UTA egy fájó hazai betli után utazott Bukarestbe. Bár Bálint László vezetőedző a Medgyesi Gaz Metan elleni hazai vereség után adott nyilatkozatában lemondott a felsőházi rájátszásról, kétség nem fér ahhoz, hogy az UTA az utolsókig küzd majd, amíg matematikailag van még esélye. 

Egy fővárosi „derbi” is bekerült a hétvégi fordulóba. A rangadó cimke erre a találkozóra nagyon-nagyon-nagyon-nagyon idézőjeles, hiszen a szebb időket megélt Dinamo tavalyi mélyrepülése idén zuhanórepülésre váltott, a Kutyák 22 forduló alatt 12 pontot gyűjtöttek, 36-tal kevesebbet, mint vasárnapi ellenfelük, a 48 pontos FCSB. A számok ismeretében a vendég FCSB számít a meccs esélyesének, viszont az ilyen - történelmi léptékű - összecsapások képesek meglepetéseket is okozni.

Egy ilyen meglepetésnek nagyon örülnének Kolozsváron, hiszen ez azt jelentené, hogy a címvédő CFR esélyt kapna arra hétfő este a FC Botoșani ellen arra, hogy tovább növelje előnyét a FCSB-vel szemben. Mint írtuk, a bajnoki trófeáért versenyben levő két csapat az előző fordulóba úgy játszott 3-3-as döntetlent a bukaresti Nemzeti Arénában, hogy a 93. percig a vendég vasutasok álltak nyerésre. Az egál azt jelentette, hogy maradt a felek közötti 10 pontos különbség. 

Dan Petrescu alakulata számára sem lesz sétagalopp a FC Botoșani elleni összecsapás, a bukovinaiaknak már többször is sikerült borsot törniük a CFR orra alá. 

Labdarúgó Liga 1, alapszakasz, a 23. forduló mérkőzései

  • Sepsi OSK–CSU Craiova (péntek, 20:00)
  • FC Voluntari-Medgyesi Gaz Metan (szombat, 14:00)
  • Academica Clinceni-Konstancai Farul (szombat, 17:00)
  • Bukaresti Rapid-Aradi UTA (szombat, 20:00)
  • Chindia Targoviste-CS Mioveni (vasárnap, 14:00)
  • FCU Craiova-FC Argeş (vasárnap, 17:00)
  • Bukaresti Dinamo-FCSB (vasárnap, 20:00)
  • Kolozsvári CFR-FC Botoşani (hétfő, 20:00)
    Meccs Győz. Dönt. Ver. Gólarány Pont
1. Kolozsvári CFR 22 19 1 2 35-11 58
2. FCSB 22 14 6 2 41-20 48
3.   FC Voluntari 22 11 5 6 25-20 38
4. FC Botoșani 22 9 10 3 22-19 37
5.   CSU Craiova 22 10 5 7 37-23 35
6. Konstancai Farul 22 10 5 7 26-15 35
7. Bukaresti Rapid 22 8 8 6 26-22 32
8. FC Argeș 22 9 4 9 21-19 31
9.   UTA 22 6 9 7 17-16 27
10.  Sepsi OSK 22 5 11 6 20-18 26
11. CS Mioveni 22 6 6 10 16-28 24
12. Chindia Târgoviște 22 5 8 9 13-17 23
13.  Medgyesi Gaz Metan 22 6 5 11 18-25 23
14. FCU Craiova   22 4 7 11 16-23 19
15. Bukaresti Dinamo 22 3 3 16 16-45 12
16.  Academica Clinceni 22 2 5 15 16-44 11
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?