Liga 1: öt pontra csökkent a Kolozsvári CFR előnye

Öt pontra csökkentette hátrányát a fővárosi FCSB a listavezető Kolozsvári CFR-rel szemben a labdarúgó Liga 1 felsőházi rájátszásának 2. fordulója után: míg a vasutasok csak 1 ponttal távoztak a Konstancai Farul otthonából, addig a FCSB – utolsó perces góllal – legyőzte a FC Argeș csapatát.

Igazságosnak mondható döntetlen született a tengerparti Ovidiuban, ahol a Konstancai Farul a címvédő és listavezető Kolozsvári CFR-t fogadta. Mindkét kapunál voltak nagy gólszerzési lehetőségek, de a két hálóőr, Aioani, illetve Hindrich Ottó bravúrjai, valamint pontatlan lövések sorozata miatt nem változott az eredményjelző tábla. 

Ezzel szemben egy nappal később öt gól is született Pitești-en a FC Argeș–FCSB mérkőzésen. Horia Mladenovici játékvezetőnek háromban is „benne volt a sípja”, a hazaiak két, a vendégek egy büntetőt rúgtak. A 2-2-es döntetlen felé tartó mérkőzést Andrei Dumiter gólja döntötte el, a fővárosi játékos az összecsapás utolsó támadását váltotta gólra.

Győzelmével 5 pontra csökkentette hátrányát a FCSB a Kolozsvári CFR-rel szemben. Most a bajnokság egy hetes szünetre „megy” a válogatott mérkőzései miatt. Az Edward Iordănescu vezette trikolórok pénteken Szerbiával, jövő kedden pedig Észak-Írországgal csapnak össze.

Labdarúgó Liga 1, play off, 2. forduló

  • FC Voluntari–CSU Craiova 3-1
  • Konstancai Farul–Kolozsvári CFR 0-0
  • FC Argeş–FCSB 2-3
    Meccs Győz. Dönt. Ver. Gólarány Pont
1. Kolozsvári CFR 2 1 1 0 3-1 42
2. FCSB 2 2 0 0 5-2 37
3.   CSU Craiova 2 1 0 1 4-3 30
4.   FC Voluntari 2 1 0 1 4-4 27
5. Konstancai Farul 2 0 1 1 0-2 25
6. FC Argeș 2 0 0 2 2-6 24

Labdarúgó Liga 1, play out, 2. forduló

  • FC Botoşani–Aradi UTA 1-0
  • Medgyesi Gaz Metan–FCU Craiova 0-2
  • Academica Clinceni–Bukaresti Rapid 0-1
  • Bukaresti Dinamo–Sepsi OSK 0-0
  • CS Mioveni–Chindia Targoviste 1-0(hétfő, 20:30)
1. FC Botoșani 2 2 0 0 6-0 29
2. Bukaresti Rapid 2 2 0 0 4-1 26
3. Sepsi OSK 2 1 1 0 3-1 24
4. UTA 2 1 0 1 3-1 23
5. FCU Craiova   2 1 1 0 2-0 21
6. Chindia Târgoviște 2 0 1 1 0-1 19
7. CS Mioveni 2 1 0 1 2-3 17
8. Bukaresti Dinamo 2 0 1 1 1-3 10
9.  Academica Clinceni 2 0 0 2 0-4 7
10.  Medgyesi Gaz Metan 2 0 0 2 0-7 1

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?