Kós Hubert Michael Phelps korábbi edzőjével folytatja

Fotó: Facebook/Magyar ÚszószövetségKós Hubert Európa-bajnok úszó az Egyesült Államokban, a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps korábbi edzőjének, Bob Bowmannek az irányítása mellett folytatja pályafutását.

A 19 esztendős magyar versenyző - aki két hete, a római kontinensviadalon 200 méter vegyesen győzött - az Arizona State Egyetemen készül majd többek között az franciák új világsztárjával, a budapesti világbajnokságon 200 és 400 méter vegyesen is aranyérmes francia Léon Marchand-nal.

Kós januárban csatlakozik az amerikai egyetem csapatához, a tanulmányait is ott folytatja.

A Magyar Úszó Szövetség keddi sajtóbeszélgetésén Kós elmondta, a Duna Arénában rendezett világbajnokságon a korábban az Arizona State-en tanuló és versenyző Bohus Richárd közvetítésével vette fel a kapcsolatot az amerikai edzőlegendával - aki már évekkel korábban "kinézte" őt -, ezt követően pedig a szakember látásmódja meggyőzte a váltásról. A fiatal magyar versenyző megjegyezte, hazai medencében vegyesen nincs olyan ellenfele, akivel folyamatosan össze tudná mérni az erejét, főleg egy-egy szám specialistájával készült külön-külön - Milák Kristóffal, Kovács Benedekkel -, Amerikában azonban a francia Marchand mellett lehetősége lesz például az olimpiai bajnok Chase Kalisszal, és a Tokióban ezüstérmes Jay Litherlanddel is együtt edzeni, így egy-egy tréningen összeállhat egy világbajnoki döntős mezőny. "A legnagyobb különbség a hazaival szemben az egyetemi bajnokság rendszere, ami gyakorlatilag folyamatos lehetőséget biztosít a fejlődésre" - mondta Kós, aki beszélt arról is, hogy családjával és edzőjével, Magyarovits Zoltánnal közösen hozta meg a döntést a váltásról.

A vegyesúszó mezőnnyel kapcsolatban megjegyezte, Marchand ellépett a többiektől, de bízik benne  hogy a francia sztár közelében tudja majd tartani vele a lépést. Marchand Bowman irányítása alatt elképesztő fejlődést produkált, a tokiói olimpián 4:10.09 percet úszott a 400 méter vegyes előfutamában - a döntőben valamivel rosszabb eredménnyel a hatodik lett -, ehhez képest a Duna Arénában már 4:04.28-cal diadalmaskodott. A francia versenyző az utolsó tíz méteren "maradt le" Phelphs 2008-as pekingi cáparuhás világrekordjától (4:03.84), de így is minden idők második legjobb eredményével, Európa-csúccsal nyert.

Kós Hubert augusztusi Eb-diadalával karrierje első nagy sikerét aratta a felnőttek között, de már a júniusi budapesti vb-n is jól úszott és hatodik lett fő számában. A római Eb-n a 200-as sikere mellett 400 m vegyesen és 100 m pillangón egyaránt negyedik helyen végzett, 200 háton pedig nyolcadik lett. A tavalyi rövidpályás Európa-bajnokságon 400 méter vegyesen bronzérmet nyert.

Kapcsolódók

Kimaradt?