FRISSÍTVE: Kós Hubert vébébronzot úszott 200 méter vegyesen

Bronzérmes lett Kós Hubert 200 méter vegyesen a szingapúri úszóvilágbajnokságon.

A 22 éves magyarországi versenyző egyéni csúccsal lett harmadik a csütörtöki döntőben, a magyar küldöttség első érmét szerezte meg a szingapúri világversenyen, medencében úszva.

Kós Hubert megszerezte a magyar küldöttség első érmét Szingapúrban | Fotó: MTI/Illyés Tibor

A számot a négyszeres olimpiai bajnok Léon Marchand nyerte, a dobogó második fokára pedig az amerikai Shaine Casas állhatott fel.

„Nagyon jó úszás volt, az elején kicsivel erősebben kezdtem a kelleténél. Azt gondolom, mindhárman nagyon büszkék lehetünk, hiszen egy csapatban készülünk” – mondta a finálé után az MTI-nek a fiatal sportoló, készülve a 200 méter hát középdöntőjére. 

A csütörtöki döntőkben, mint írtuk, aranyérmes lett David Popovoci 100 méter gyorson is. Számára a seregszemle befejeződött, az 50 méteres próbától ugyanis visszalépett. 

FRISSÍTÉS: Az olimpiai bajnok Kós Hubert nem okozott gondot a 200 méteres hátúszás középdöntője, a harmadik idővel kvalifikált a fináléba. Azt pénteken, romániai idő szerint 15:34 órakor rendezik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?