Kizúgatta a Nagydisznód a Debrecent az Európa-ligából
Nem jutott főtáblára a DVSC a női kézilabda Európa-ligában, miután a selejtező harmadik fordulójában a hazai döntetlen után kikapott a Nagydisznódi Măgura csapatától.
A hazai 22-22-es döntetlen ellenére is a továbbjutás reményében utazott Nagydisznódra a DVSC Schaeffler csapata. A debreceniek a meccs napján különgéppel repültek Nagyszebenbe, onnan buszoztak a mérkőzés helyszínére.
A találkozót az erdélyi együttes kezdte jobban, a keményen védekező nagydisznódiakon nem talált fogást a Loki, ha pedig helyzethez jutottak a magyar csapat játékosai, az orosz Truszova védett. Ráadásul az első meccs egyik hőse, Bardac ismét remekelt, így 12 percnyi játék után 6-2-re vezettek a hazaiak.
Szilágyi Zoltán Pocetnyik Luca pályára küldésével kicsit megzavarta az erdélyi csapatot, ám ennek ellenére is hatgólos előnnyel térhettek pihenőre a vendéglátók. A folytatásban hiába javult jelentősen a DVSC játéka, a kulcspillanatokban mindig hibáztak a piros-fehérek. Pedig nyolc perccel a vége előtt 23-20-nál felcsillant a remény, de a hazai együttes hamar pontot tett a párharc végére, s készülhet az csoportkörre.
A DVSC legeredményesebb játékosa a négygólos Kovács Anna volt, a Măgura csapatából Bardac 7, Abed Kader pedig 5 gólt szerzett.
A magyar csapatok közül csak a Vác vette sikerrel a selejtező utolsó fordulóját, az MTK kettős vereséggel búcsúzott, míg a Mosonmagyaróvár egyből a csoportkörben kezd. Romániát három csapat képviseli majd a csoportkörben: a Râmnicu Vâlceai CSM kettős győzelemmel jutott tovább a selejtezőből, míg a Nagybányai Minaur a csoportkörben kezd.
A főtábla sorsolását csütörtökön tartják, az első fordulót majd a decemberi világbajnokság után, januárban rendezik.
(Nyitókép: Facebook/DVSC Kézilabda)