FRISSÍTVE: Hivatalossá vált, hogy kivel pótolják az Atlético Madridba igazoló kapust
Hivatalosan még senki semmit nem jelentett be, de a központi sportsajtó már tudni véli, hogy a Rapid élvonalbeli labdarúgócsapata Marian Aioanival pótolja Horațiu Moldovant. FRISSÍTÉS: Aioani leigazolását kedd koradélután jelentette be hivatalosan a Rapid.
Marian Aioani és Horațiu Moldovan egyaránt román válogatott kapusok, utóbbi eligazolásának híre már napok óta felmerült. Mint ahogyan mi is beszámoltunk róla, először a Real Betis érdeklődött Moldovan iránt, de végül ajánlatot tett érte az Atlétcio Madrid is. A spanyol élvonalbeli gárda a hírek szerint kifizeti érte a 800 ezer eurós kivásárlási díjat a Rapidnak, és ugyanekkora összegű fizetést ajánl neki egy szezonra – amely évente növekszik majd. Moldovan hétfőn utazott el Madridba, a szerződéskötést is aznapra várták, de az orvosi vizsgálat keddre maradt ezért hivatalosan még semmit nem jelentett be a klub.
Tény ugyanakkor, hogy a 26 éves hálóőrnek nem lesz könnyű feladata az Atléticónál, hiszen a szlovén Jan Oblak eddig egy perc játékidőt sem „engedélyezett” a tartalék kapus Ivo Grbicnek. A horvát emiatt el is hagyja a madridiakat, hogy a Permier League-ben, a Sheffield United színeiben ne csak a kispadott koptassa. A szaksajtó szerint kevés esély van arra, hogy Moldovan sok játéklehetőséghez jut majd az Atléticoval közel tíz esztendeje szerződésben álló Oblak mellett, ezért még ara is figyelmeztették, hogy akár még a válogatottból is kirostálódhat.
A Rapidnál első számú kapus volt, de a bukarestieknek nem volt lehetőségük, hogy meggátolják a távozását. Pótlása kapcsán még a Sepsi OSK kiváló kapusának, Niczuly Rolandnak a neve is felmerült, de a Gazeta Sporturilor és a Fanatik úgy tudják, hogy a Marian Aioani „lett a befutó”. A bajnoki címvédő Konstancai Farul 400 ezer eurót kért a 24 éves, ugyancsak válogatott hálóőrért, aki a szerződés megkötését követően már a SuperLiga soron következő 23. fordulójában pályára léphet a giulești-iek mezében a Dinamo elleni mérkőzésen. A bukarestiek másik kapusa a 33 éves Virgil Drăghia, Bogdan Ungureanu ugyanis mindössze 16 éves, Codruț Sandut és Ștefant Leftert pedig kölcsönadták erre a szezonra. Aioani – aki az idei szezonban 18 meccsen védte a tengerpartiak hálóját – mellett Alexandru Buzbuchi, Ștefan Mușat és Rafael Munteanu is kapusok Gheorghe Hagi együttesében. Két hálóőrt kölcsönadtak.
FRISSÍTÉS: Aioani leigazolását kedd koradélután jelentette be hivatalosan a Rapid. Facebook-oldalán röviden annyit közölt a klub, hogy „Marian Aioani rapidos” lett.
A 24 éves hálóőr három évre szóló szerződést kötött a bukaresti alakulattal. Cristiano Bergodi edző keretéhez szerdán csatlakozik. Bemutatásakor kiemelték, hogy az aktuális bajnoki szezonban 18 meccsen védett, amely során öt találkozón nem kapott gólt.
CSAK SAJÁT