Kecskemétre adta kölcsön a Fradi a kézdiszentkereszti Pászka Lórándot

A székelyföldi származású focista az elmúlt két évben kevés lehetőséget kapott az Európa-Ligában szereplő magyar bajnoktól, ezért az OTP Bank Liga sereghajtójánál folytatja pályafutását.

Kölcsönben Kecskeméten folytatja a pályafutását a kézdiszentkereszti Pászka Lóránd. A csapat helyzete az utolsó hely ellenére még nem kilátástalan a bentmaradásra, hiszen a tavaszi szezon elején mutatott biztató jeleket, egyelőre pedig a riválisai sincsenek tőle nagyon messze.

Kölcsönben folytatja. | Fotó: Kecskeméti TE Facebook oldal

„Felpörögtek az események az utóbbi napokban, nagyon örülök, hogy itt lehetek. Szeretném, ha nekem és a csapatnak is sikeres lenne ez a tavasz. Az elmúlt időszakban kevés lehetőséget kaptam, szerettem volna ezen változtatni. Gera Zoltán amellett, hogy egy nagyon szimpatikus tervet vázolt fel nekem, nagyon ragaszkodott is hozzám, ez sokat nyomott a latba nálam” – hangsúlyozta vezetőedzőjével, a korábbi legendás válogatott játékossal kapcsolatban Pászka.

Kölcsönszerződése miatt a szélső még nem mondott végső búcsút a Ferencvárosnak, egyelőre nyárig marad biztosan a kecskemétieknél. Pászka Lóránd másfél évvel ezelőtt adott interjút a Maszolnak, akkor még bízott abban, hogy hosszútávon beverekedheti magát a légiósokkal teli bajnokcsapat kezdőjébe.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?