Jenei Imre: a sporteredmények javulása összefügg a támogatások mértékével

A romániai sporteredményeken is csakhamar meglátszana, ha állami forrásból egy jól kigondolt stratégia mentén belekezdenének a sportinfrastruktúra fejlesztésébe – mondta a Maszolnak Jenei Imre nemzetközileg elismert erdélyi magyar labdarúgóedző.

Jenei Imre, a bukaresti Steauával 1986-ban BEK-győztes, valamint a román válogatottal az 1990-es világbajnokságot és a 2000-es Európa-bajnokságot megjárt erdélyi magyar edző – akiről két éve jelent meg a magyarországi sajtóban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök sportügyi tanácsosa lett – elmondta a Maszolnak: pillanatnyilag ő maga sem tudja, hogy áll a Partiumi Labdarúgó Akadémia ügye. Eredetileg Szatmárnémetibe tervezték a futballakadémiát, szó volt arról, hogy létrehoznak egy fiókintézetet Biharban is, de nem tud erről pontos információkat adni. „Pedig engem is érdekelne, hiszen futballról, méghozzá magyar futballról van szó” – tette hozzá a Nagyváradon élő Jenei Imre.

Fotó: Facebook/Emeric Ienei Ocifial
„Meg kellene köszöni a magyar államnak”

Mint ismert, a magyar állam jelentős forrásokat fektetett be a Magyarország határán túli sportinfrastruktúrába, például a felvidéki Dunaszerdahelyen, a délvidéki Topolyán és Eszéken, vagy Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában. Jenei Imre nem tapasztalta, hogy ez ellenérzéseket váltott volna ki az illető államokban, sőt a befektetések eredmények formájában elkezdtek megtérülni.

„Igazából meg kellene köszönjék, hogy a magyar kormány támogatja a helyi sportéletet, mert nálunk, Romániában elég nehéz a helyzet” – fogalmazott szűkszavúan Jenei Imre.

„Megmondom őszintén, a román válogatott keret tagjai általában véve felkészült, jó játékosok, de ugyanakkor jobban is játszhatnának – mondom ezt én ilyen régiséggel és mint olyan ember, aki ért a labdarúgáshoz” – fogalmazott a román válogatott teljesítményét firtató kérdésünkre a mesteredző. Jenei elmondta, mind a játékosok, mind az edzők még viszonylag tapasztalatlanok, „még sokat kell részt vegyenek a labdarúgásban”, hogy megszerezzék azt a rutint, amely jobb eredményre vezeti majd őket, ugyanakkor véleménye szerint az elhivatottság kérdése is nagymértékben közrejátszik abban, hogy egy-egy játékos hogyan teljesít.

A jó infrastruktúra teljesítményt is hozna

A legendás edző kérdésünkre elmondta, a magyar válogatott és a magyarországi klubok teljesítménye jó irányba fordult, ez pedig szoros összefüggésben van az anyaország sportstratégiájával, az ágazat finanszírozásával, a beruházásokkal, az egyre jobb feltételek megteremtésével. Meglátszik az eredménye annak, hogy jó minőségű pályák épültek és a labdarúgók egyre jobb körülmények között készülhetnek.

Jenei Imre szerint Romániában is folytatni kellene a sport támogatását, ugyanis nem elég valamit elindítani, azt tovább is kell vinni. „Nem lehet úgy fejleszteni a labdarúgást és a többi sportágat, hogyha nincsenek befektetések” – fogalmazott. Mindamellett, hogy az ország már rendelkezik néhány európai szintű stadionnal, a kisebb városok és klubok támogatása is szükséges ahhoz, hogy előrébb lépjen a romániai labdarúgás. „Addig csak szemlélői leszünk a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságnak. Ha komolyabb mértékben befektetnek a sportinfrastruktúra fejlesztésébe, az csakhamar meglátszik majd a sporteredményeken is” – vélekedett.

A bihari megyeszékhely a múlt század közepén a Nagyváradi Atlétikai Club (NAC) révén a magyar futballvilág fellegvára volt (az első csapat, amelyik magyar és román bajnokságot is nyert – szerk. megj.), de egészen a közelmúltig létezett a második vagy a harmadik ligában játszó felnőtt csapata Nagyváradnak, újabban azonban civil kezdeményezések nyomán alakult, és viszonylag kis költségvetésű csapatok játszanak Váradaon. Jenei Imre szerint nagyon nagy dolgok kellenének ahhoz, hogy Várad ismét visszanyerje a labdarúgás vonatkozásában azt a helyet, amely megilletné.

„A vízilabda- és a kosárlabdacsapatok jól szerepelnek, mert támogatja őket a nagyváradi tanács a Városi Sportklubon keresztül, a labdarúgás azonban tulajdonképpen nem létezik, hiszen nincs is központilag fenntartott csapatunk itt, Váradon” – fogalmazott Jenei Imre. Az edző azt mondta, szerinte elsősorban a városi tanácsnak vagy a megyei önkormányzatnak volna feladata létrehozni és fenntartani a nagyváradi a csapatot, mint ahogyan ennek megvolt a hagyománya Nagyváradon.

Az tudni kell a váradi futball-finanszírozásáról, hogy a csapatot a helyi önkormányzat tartotta fenn támogatók és szerződő partnerek segítségével, egészen addig, amíg most a megyei tanácselnökséget gyakorló korábbi városi polgármester, Ilie Bolojan meg nem szüntette a futballcsapat támogatását. Mivel Nagyvárad polgármesteri tisztségébe Bolojan egyik bizalmasa került, egyelőre sem a várostól, sem a megyétől nem várható, hogy a váradi futball mellé áll majd. 

Jenei Imre szerint némi bizakodásra adhat okot az, hogy tervezik egy új stadion megépítését a bihari megyeszékhelyen, noha még csapata sincsen a városnak. De remélhető, hogy ha meglesz az új sportközpont részeként az aréna, akkor lesz majd akarat egy csapat összeállítására is.

Névjegy
Jenei Imre az Arad megyei Bélegregyen született 1937. március 28-án, és az Aradi Vörös Lobogóban (előbb ITA, utóbb UTA) kezdte pályafutását. Játszott a Steauában (akkor CCA), majd 1969-ben a török Kayserisporban fejezte be karrierjét. Tizenkétszer szerepelt a román válogatottban. Edzőként a Bukaresti Steaua és a román válogatott élén érte el legnagyobb sikereit, de dolgozott Magyarországon és Görögországban is. 

Kapcsolódók

Kimaradt?