Ismét megrendezték a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját

Idén már 13. alkalommal rendezte meg a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját a BEAC a Nemzeti Közszolgálati Egyetem társszervezésében. Az eseményre a budapesti és vidéki egyetemek mellett több csapat érkezett Erdélyből, Vajdaságból, Kárpátaljáról és Felvidékről.

Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke a díjátadón kiemelte: az elmúlt tíz évben válságok sora nehezítette a mindennapjainkat. A 2020-ban felbukkanó koronavírus-járvány után most háború dúl a szomszédunkban, azonban a KEK-en résztvevő fiatalok mégis évről-évre megmutatják, hogy a sport ezekben az időkben is különleges összetartó, valamint közösségformáló erővel bír.

Fotók: BEAC

A multisport esemény az asztalitenisz, kosárlabda, röplabda, labdarúgás és futsal mellett idén először egészült ki teqball, darts, e-sport és sakk tornával.

Az esemény egyik kiemelt programja a szombaton a II. KEK Run volt. A több száz részvevő futó között rajthoz állt többek között Becsei András, az OTP Bank Budapesti Régiójának ügyvezető igazgatója, Juhász Péter, a MEFS főtitkára, Murai László a HÖOK elnöke, valamint Kazi Tamás, a Fradi sportolója, aki 34-szeres magyar válogatott középtávfutó, olimpikon.

A 2022-es torna az ELTE–BEAC Pluhár István labdarúgópályán kezdődött, egy ikonikus BEAC–KEK Felvidék válogatott párharccal. A rangadót a KEK Felvidék válogatott nyerte 6–3-ra.

A kosárlabda tornán a nőknél a Budapesti Corvinus Egyetem, míg a férfiaknál az Eötvös Loránd Tudományegyetem sportolói állhattak a dobogó legfelső fokára. Az ötödik alkalommal megrendezett röplabda tornán a nőknél szintén az ELTE bizonyult a legjobbnak, míg a férfiaknál a Szegedi Tudományegyetem, mix kategóriában pedig a Budapesti Corvinus Egyetem zsebelte be az első helyezésért járó vándorkupát. Az öregdiákoknál az erdélyi Villám Kolozsvár csapata aratott fényes sikert.

A futsaltorna döntőjének kezdőrúgását Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke végezte el. A döntő mérkőzést a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem játszotta.

A hagyománnyá vált jótékonysági gyűjtést idén is megtartották a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáinak szervezői. A kupán résztvevők nehéz körülmények között élő kárpátaljai gyermekeket támogatnak idén is, így a Tiszaújlaki 2. számú Széchenyi István Középiskola diákjai számára gyűjtöttek sportfelszereléseket és adományokat.

Részletes eredmények ITT érhetők el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?